Ma végre az enyém leszel!

   Nem kicsit nyomott a hangulatom, ami remélhetőleg a ficen nem érződik. (nagyon) Ismét csak értetlenül ültem a Word előtt, mikor visszatérve a valóságba, elolvastam a saját agyszüleményem. Hatalmas mélységeket ezúttal sem tárok fel. Katienek azon siránkoztam, hogy nem tudok párost választani, hát.. >< Később sem sikerült.
   A Gyűlölj! valószínűleg kap egy II. részt, igyekszem tartani az első szintjét és lehet, hogy elkezdem a Busted című hosszabb lélegzetvételű alkotásom. Eredetileg az lett volna a mai friss, de látok benne fantáziát a folytatásra és szeretném jobban kidolgozni.




Szóval... Ma végre az enyém leszel!


Fandom: Axis Powers Hetalia
Párosítás: Asakiku, Fruk, Uksey, Usuk
Korhatár: témája miatt 12
Jellemző: general, nem kifejezett shounen ai, de súrolja
Rövid tartalom: Amerika reszketve készül a konferencia végére, Francis elégedetten szemez a tükörrel és Japán végre erőt vesz magán. Ma Anglia az övé lesz!
Arthur végre döntött, tudja, hogy kit rendelt neki a sors, de az utolsó percig el lehet húzni az eredményhirdetést...

  Alfred kíváncsian pislogott ki a fal mögül, majd hirtelen visszacsúszott, mikor a célszemély zavartan hátra pislogott. Szíve hevesen vert, a nyakkendője szorított, a cípő és zakó percről percre szűkebb lett. Soha nem szentelt még ekkora figyelmet a külsejének, de a mai nap különleges, ma minden megváltozik. Kedvenc bőrkabátját is szögre akasztotta a tökéletes hangult megteremtése érdekében. Zavartan igazította meg a zsebébe tűzött vörös rózsát.

  Álmodozva gondolt rá, hogy milyen gyönyörű lesz az aranyló tincsek között. Idegesen simított végig hamu szürke öltönyén, ami túlzás nélkül tökéletesen állt neki, de most mégis esetlennek érezte magát a tőzsdecápákat is iríggyé tévő darabban. Torkát megköszörülve lépett egyet előre, de a meglepetésszerűen nekicsapódó test megingatta nehezen összekapart önbizalmát. Morcosan fordult hátra.

  Francis derülten vigyorgott. Kék szemei lelkesen ragyogtak, de nem Amerikára. Elnézett válla fölött és őt bámulta.

  Jones féltékenyen mérte végig a férfit. Bonnefoy fehér, Pierre Cardin öltönyt viselt, halvány szürke inggel és egy drága selyem nyakkendővel. Mindezt természetesen mintha ráöntötték volna. Szivarzsebében világos lilom ragyogott. Szőke tincsei lazán omlottak széles vállaira. Hirtelen sóhajtott fel:

- "On ne voit bien qu'avec le cœur. L'essentiel est invisible pour les yeux"* – suttogta elmerengve.

- Nem álszent maga egy kicsit, Francis-san? – Japán szemeiben valami idegen fény ragyogott, mikor meghajolt.

- Kemény vádak ezek, Monsieur Honda! – az előbbi mosolya még szélesebb lett a gesztus viszonzása közben.

  Kiku fekete öltönye kiemelte kortalan arcát, ében fekete szemeit és fényes haját. Óvatos mozdulattal emelte szép arcához a friss krizantémot, egy pillanatra úgy festett, akár egy gondosan megtervezett mestermű, a vászonra csalt, megtestesült fiatalság, a múlandóságot csodálva.

- Ha megbocsátanak... – egyszerűen ellépett mellettük.

- Várj már! – Alfred utána kapott, de mielőtt elérhette volna, Francis visszarántotta. – Mi bajod?

- Ugyan, ugyan, hadd menjen! Az ellenség veresége mindig édes! – negédes arckifejezéssel figyelte a keletit.

- Mintha volna esélyed! – mordult rá Amerika, de ő is az esemény rabjává vált.

Japán nagy levegőt véve állt meg a némettel tárgyaló férfi mögött. Gyorsan megigazította zakóját, majd reszketeg mozdulattal megérintette a másik vállát. Anglia meglepődve fordult hátra. Zöld szemei elragadóan ragyogtak fel nevetés közben, de a másik kettő számára túl messze voltak, hogy értsék is, miről beszélnek.

- Az enyém – mondták ki kórusban.

- Tévedésben élsz, Francis! – Alfred csöppet sem barátságosan meredt rá. – Arthur gyűlöl, a háta közepére sem kíván téged!

- Ha le akarsz ragadni a látszatnál, csak tessék Amérique! De aki a külsőségeknél képes többet látni, az előtt feltárul az igazság!

Alfred értetlenül meredt rá.

- Én jövök be neki – egyszerűsített lemondóan a francia. – Csak úgy csinál, mintha nem akarna!

- Elsőre is értettem! – a fiú önérzetesen csattant fel.

- Ez esetben hagyd Angleterrét értő kezekben! – könnyed mozdulattal lépett ki a fal árnyékából. – Egyszer biztos megtalálod a hozzád illőt! – ragyogva haladt tovább.

Kicsit sajnálta az amerikait, de hát nem ringathatja magát tünékeny álmok védhálójában. Túl illékony határ, ha egy nap semmivé válik, mondjuk ma este, a fiú talán örökre maradandó sérülést szenvedhet. Szálanként kell lebontani, egyesével türelmesen, amíg földet nem ér.

  Arthur tegnap este megérdeklődte a kedvenc borát és édességét. Az angol próbált közönyt színlelni, de az idegesség ott égett nyitott tekintete alján. Ezenfelül kémei részletes jelentést adtak a franciának az Anglia által, a közeli városrészben foglalt luxus lakosztályról.  Francis elvarázsolva gondolt az esetleges lehetőségekre. Több évszázados harcuk talán új irányt vesz, az együtt töltött érzelemmentes éjszakák végre új színt nyernek. Anglia őszinte nem lesz, egészen biztosan nem. Hazudik valamit, amit ő maga talán el is hisz, de Francis ma nagy lelkű lesz, és nem hagyja, hogy tovább becsapja magát. Győzelmének teljes tudatában ült le az angol mellé kijelölt helyére. Csalódottan vette tudomásul, hogy a mellette álló szék még üresen tátongott. Óvatos, nem feltűnő mozdulattal kémlelt körbe. A keresett személy Antonioval beszélgetett lelkesen. Nem tulajdonított neki túl nagy jelentőséget.

   A konferencia szokás szerint csak vánszorgott. De Alfred egy szót sem tudott volna visszamondani, ebben a pillanatban a témát sem tudta volna meghatározni, pedig házigazdaként tudta, hogy rá vár az összegzés nemes feladata. Képtelen volt elszakadni az angol perzselő, zöld szemeitől. A férfi látványosan unatkozott, kivételesen rá se nézett az előtte nyugvó jelentésekre, ki sem nyitotta a segédanyagokat tartalmazó mappát, a jegyzetelésre előkészített papírok üresen feküdtek, a toll érintetlenül árválkodott. Anglia tekintete a semmibe révedt, gondolati labirintusában eltévedve sóhajtott fel öntudatlanul, néha szégyenlősen elpirult, máskor elsápadt, ujjai ideges ritmust doboltak az asztalon. Gondolatai már az éjszakában jártak. Feszült izgalommal várta a beteljesedést. Végre, végre elszánta magát. Eldöntötte, ma teljesen, fenntartások nélkül átadja magát. Egy-egy pillanatra azonban gyomra, szíve apróvá zsugorodott a bizonytalanságtól: valóban a megfelelőt választotta? Nem fogja megbánni? De a következő pillanatban már boldog nyugalommal mosolygott maga elé. Ez az éjszaka az övék, a szenvedélyé, és ő úgy döntött, hogy csodálatos lesz.  

   Alfred saját maga számára is furcsán viselkedett, de az angol is annyira más volt, hogy ez valahol hatott rá. Mérhetetlenül jól szórakozott a levegőnek nézett francia időnként elcsípett  pillantásain. Ugyanakkor nem kerülte el figyelmét, mikor Arthur combjára csúszott egyik keze és a férfi ezzel nem is foglalkozott. Semmi düh vagy indulat, ellenkezés, támadás, zavar vagy üvöltés, tényleg semmi. Lehet, hogy őt várja az elegáns lakosztály? Nagyon szeretett volna azonnal választ kapni. Tudnia kell!!!

   Hirtelen ötlettől vezérelve maga is odacsempészte a kezét, ujjbegyei hozzásimultak a franciáéhoz. Ellenségesen meredtek egymásra a brit két oldaláról.

Anglia, mint aki felébredt egy mély álomból, úgy bámult le az ölébe. Alfred zavartan vonult vissza, de Francis a döbbent pillantásba mosolygott. Arthur lábfeje lassan csúszott végig szomszédja lábszárán, szemei szinte vetkőztették a latint.

   Franciaország szemeiben tagadhatatlan meglepettség ült, keze erőtlenül csúszott le. Gyors üzenetet firkantott a tenyerére és az angol orra alá nyomta. A brit halvány bólintás után az amerikaihoz fordult. Alfred hideg pillantást vetett rá, de ő ezzel nem is törődve húzta ki ujjai közül gyengéd erőszakkal a kávét. A szemkontaktust végig tartva ivott bele, majd tollat ragadva apró betűs üzenetet írt a papírpohár oldalára, végül ugyanezzel a mozdulattal a saját ölébe borította a forró italt. Szitkozódva pattant fel.

- Alfred, te idióta! – üvöltött elvörösödött arccal.

- Mi van?! – Jones megütközve meredt rá.
- Szerencsétlen! – dohogott Arthur, miközben székét hátrarúgva vonult ki a teremből.

   Francis győzelem ittas mosollyal követte „segítség nyújtás” címszó alatt.

Japán rezzenéstelen arckifejezéssel bámult utánuk. Amerika ingerülten csapta az asztalra a papírpoharat. Tenyere kissé elkente a feliratot. Hümmögve hajolt előre. „Ne foglalkozz vele, Francis csak azt kapja, amit érdemel!” Megnyúlt képpel dőlt hátra, most aztán ki van segítve.

Tizenöt hosszú perc után Alfred rojtos idegekkel bámult az öccse által készített grafikonra, fel se fogta, hogy a számok mit jelentettek, vagy, hogy voltak-e egyáltalán számok. Az ajtó halk kattanás kíséretében zárult be. Arthur laza mozdulattal igazította meg összeborzolt haját és az új inget.
Amerika kezében a toll kis híján összeroppant a felismerés hatására. Az angol annak a senkinek, a gerinctelen, a féreg, a nyomorult, félkegyelmű, erkölcstelen, gátlástalan franciának az egyedi ruhadarabját viselte.
   A visszatérő halkan húzta ki székét és helyet foglalva ismét a mellette ülőt vizslatta. Meg sem próbált belőle titkot csinálni, hogy mennyire érdekli az amerikai.
Jones bámult maga elé. Tegnap este volt pofája tőle tanácsot kérni. Tőle kért véleményt a közeli szállodák szolgáltatásáról. A csalódottság lepelként nehezedett rá. Viszont így megspórolja a költségeket. Minek neki drága lakosztály, ha a mosdó is megteszi?     Összerándulva fordult oldalra, a hirtelen érintéstől kirázta a hideg. Anglia már nem nézett rá, de ujjait az övéi közé fűzte. Alfred értetlenül és megsemmisülve szorította meg. Sóhajtva vette tudomásul, hogy ismét legyőzték, hogy a férfi egyetlen érintése ekkora hatással van rá és hogy mennyire fáj, hogy ebben a pillanatban is a japánnal folytat szemkontaktust.

   A konferencia végén Amerika szószerint úgy érezte magát, mint aki lefutotta a maratont, meggyötörten nézte az indulásra kész angolt. Barna ballonkabátja elrejtette vékony testalkatát, de a hivatali kinézet vonzóvá tette. Görcsösen szorította meg az üres poharat. A terem túlvégében Japán céltudatosan indult előre, az eddig szőrén-szálán eltűnt Francis is most száguldott be. Alfred meghökkenve lódult előre. Egymást méregetve futottak gyalog versenyt. A kék tekintetek neki feszültek a fekete szempárnak. Hajszálpontosan egyszerre léptek Anglia elé, hogy egyszerre kezdjenek mondókájukba. Arthur derűsen mosolygott rájuk, majd egyszerűen félretolta Francist, hogy kilépjen gyűrűjükből.
   Az országok nagy része megütközve bámult a terembe belépő Seychellesre. A lány hosszú fekete estélyiruhát viselt, karamell színű copfjait óarany szalagokkal fogta össze. Szép arcán bájos pír ült, mikor az elé lépő angol finom kézcsókot lehelt kecses ujjaira. A másik hárommal nem foglalkozva ölelte magához Michellet. Pillantását a másodperc törtrészére rájuk vetette, majd kivezette partnerét a teremből.
Japán egy darabig csak állt, majd szó nélkül távozott. Amerika döbbenetét nem titkolva meredt utána.
- Ha mutatsz egy jó helyet, meghívlak egy körre – érintette meg a vállát Francis.
Alfred a jelenbe visszatérve bámult rá.
- Ok – a fölöslegesen flancos kabátot hanyagul csapta a hóna alá. – Eddig hol voltál?
- Közelebbi kapcsolatba kerültem a fűtéscsővel – húzta fel zakója ujját. Kivörösödött csuklói beszédesek voltak sorsukat illetően. - Szemöldök a konferencián támadt szenvedély kihűtéséhez vezető legkönnyebb utat a saját övemmel a fűtéscsőhöz kötözésemben látta. Plusz eltulajdonította az ingem -nyitotta szét magán a fehér zakót.
Amerika megkönnyebbülve röhögött fel az éktelen foltot látva és a francia nyakába dobta kezét.
- Azért jó tudni, hogy nem ellened veszítettem!     

*On ne voit bien qu'avec le cœur. L'essentiel est invisible pour les yeux.
 Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. (Antoine de Saint-Exupery: A kis herceg című könyvében elhangzó szállóige.)