"Adam Salton nagybátyja hívására Ausztráliából hazaérkezik Angliába, hogy átvegye örökségét, a családi birtokot. A fiatalember azonban már az első naptól kezdve különös eseményekkel szembesül: a helyi nobilitások egymás ellen intrikálnak, látszólag természetfölötti erőket is igénybe véve, a környékbeli jószágokat pedig kígyók tizedelik. És mintha ez nem lenne elég, egy legendás szörnyeteg is feltűnik, a Fehér Féreg, amely embereket is képes magával ragadni föld alatti odvába, ha megéhezik.
Bram Stoker, Drakula figurájának világhírű megalkotója újabb rémségeket zúdít a borzongani vágyó olvasó nyakába, de a regény első magyar nyelvű közreadásával nem csupán ijesztgetni szándékozunk, hanem tisztelegni is az ír irodalom klasszikusa előtt. Ha pedig a cím ismerősnek tűnik, az nem véletlen, mert a hazai mozik is vetítették a mű filmváltozatát, A fehér féreg búvóhelye címmel."
Nagy izgalommal vettem a kezembe ennek a méltán híres írónak egy, elképzeléseim szerint újabb, csodás művét. Bevallom, hogy nem szeretem a horrort és sosem olvastam még ebben a műfajban, de most esélyt adtam a jeges borzongásnak. Vizuális típus révén könnyű meggyötörni. Ezt a könyvet igazság szerint nem én választottam, hanem nyertem, de a borítója hangulata megragadott. A remélt riadalom azonban elmaradt.
A történet vezetése logikátlan. Néhol unalmasan bő-, máskor fájóan szűkszavú. Gyakran válik fárasztóvá és helyenként követhetetlenné. Az első 50 oldal elolvasásáért a lelkemmel fizettem. De ennek ellenére végigolvastam, úgyhogy tagadhatatlanul tud valamit az író.
A fehér féreg "titokzatos" személye nekem már az első találkozáskor lelepleződött. Éppen, hogy nem sziszeg és nem tekeredik a főhős nyakára. A szereplők is kapcsolataik szintén nem igazán kidolgozottak. A legtöbbjük időtlen sablon és persze megjelenik az első látásra szerelem is.
Volt benne egy-két értékelhető akciójelenet, de általában azt is nehezemre esett követni, és az esetek nagy százalékában teljesen logikátlannak éreztem a hősök tetteit.
A rasszizmus megjelenése csak hab a tortán. Egyetlen szerencsétlen fekete jelenik meg a könyvben,akinek.. Akinek nem is tudom, hogy mi volt a szerepe. Kiugrasztotta a férget a bokorból, de sokkal többet vártam a karaktertől. Állandó felbukkanásai, kéretlen megjelenései és magánakciói egy veszélyes valakit, izgalmas ellenfelet sugalltak, de elvérzett, mielőtt tehetett volna valami érdemlegeset is. Egy kérdésem volna az íróhoz. Mit tett ez a szerencsétlen, hogy ilyen megvetést érdemelt? Elismerem, hogy nem volt a szereplők csúcsa, hogy nem kevés jellemhibája volt, de a környezte semmibe vette. Első pillantásra alantas állatnak titulálták minden kézzelfogható ok nélkül. Számomra ez rendkívül kiábrándító volt. Mondanám, hogy ez volt az akkori kor mentalitása, de olvastam ugyanilyen időszakbeli könyveket és meg kell állapítanom, hogy nem ez a természetes.
A párbeszédek szerintem kidolgozatlanok és életszerűtlenek. Vagy nem is a párbeszédek, hanem a viszonyok. Mindenki boldog és mindenki mindenkit szeret. Két perc alatt apává és fiúvá válnak, szeretetük határtalan.. kérlek.. A féreg létezését pedig minden kérdés nélkül tudomásul vesszük és hiszünk benne.
A végső jelenet vitte a prímet, annyi küzdelem és várakozás után a féreg a kezünkbe adja a megoldást. Az volt az érzésem, hogy az író megunta. Oly sok harc után az a dög gyakorlatilag fogja magát és megpusztul. Nem mondom, hogy fölöslegesen harcoltak, hogy Adam előkészületei nem segítették ehhez hozzá, de annyira fölöslegesnek éreztem az egészet. ><
Az én tetszésemet nem igazán nyerte el, de aki szereti a töménytelen történelmet, bevállalós kígyókat és tökéletes családokat, azoknak figyelmébe ajánlom!^^ Egy pozitívuma van. Mindezek ellenére végig akartam olvasni és tudni a végét. o.O Hogy miért? Magam se tudom, de az utolsó percig együtt voltam a főhősökkel. Csak ne bánnám így utólag..
