Charlaine Harris: True Blood

 Charlaine Harris: True Blood 

Sookie Stackhouse pincérnő a louisianai Bon Tempsben. Csinos, de csendes lány, aki nem jár el szórakozni. Oka van rá. Sookie ugyanis olvas mások gondolataiban. Bill magas, sötét hajú, jóképű srác – és a lány egy árva szót sem hall a gondolataiból. Tehát pontosan az a fajta pasi, akire egész életében várt...
Azonban Bill szörnyű titkot rejteget; ő ugyanis vámpír. Váratlanul Sookie egyik kolléganőjét megölik, nem is akárhogyan – miközben megátalkodott vámpírok csoportja veszi üldözőbe Billt. Az idegeneknek tervei vannak Sookie-val, a kérdés csupán az, ki tudja jobban és gyorsabban kihasználni emberfeletti képességeit.
CHARLAINE HARRIS a világ sötét oldalára kalauzol minket. Magával ragadó bestsellerében mesterien népesíti be világunkat vámpírokkal, nem kevés humorral és izgalommal fűszerezve. „Anita Blake rajongói imádni fogják” – Publisher’s Weekly „Pikánsan pokoli” – Dallas Morning News



         Nos, ez gonosz dolog tőlem, de nem fogok a sorozat egyes köteteivel külön-külön foglalkozni. Az első kettőt olvastam el és a harmadikat feladtam a felénél.
         A borítok általában egyszerűek, lényegretörőek és esztétikusak. Három szín dominál: a fehér, a fekete és a piros. Ami meglepő és bizonyítja, hogy valamit igenis tudnak, hogy bár a fehér általában az ártatlanságot és az életet jelképezi, itt mégis a halált és élettelenséget sugall. Az első köteten megjelenő vörös rúzst irigylem. :D Black, ajánlom figyelmedbe! xD Hát gyönyörű ez a szín? No de mindegy is.

      Az alaptörténet itt se lenne rossz. Kifejezetten tetszett, a megfogalmazások igényesek, élvezhetőek. A hasonlatok gyakran mosolyt csaltak az arcomra. A szereplők viszont itt is elég sablonosak. A főhősnő (hős?) Sookie az istenháta mögötti Bon Temps-ben tengeti meglehetősen átlagos életét. A leány legnagyobb és egyetlen pozitívuma, hogy csinos. Egyébként egy tanulatlan, buta liba. Bill a rejtélyes vámpír, akinek ugye bár sötét és fájdalmas múlt áll a háta mögött, persze egyből magával ragadja a lány.. a lány jelleme. (?) Ezt még végig kell gondolnom. xD Ott van még Jason a perverz báty, aki mindig rosszba szeret bele. Sam, Sookie főnöke, is gyengéd érzelmeket táplál a lány iránt. De Eric sem maradhat ki a sorból, a szerelmi háromszög ( vagy sokszög?) negyedik csúcsa. A gonosz, egoista, beképzelt, gátlástalan, de helyes és kő gazdag vámpír vezető. Aki persze még véletlenül sem kedveli Billt és különleges tehetséggel tudja a vérnyomását az egekig feltornázni.
      Soha nem tudtam ezzel mit kezdeni. Három teljesen eltérő személyiségű pasi, de mind ugyanabban a nagy szájú, elesett pincér lányban találja meg az igazit. Hogy a hárem többi tagját már ne is említsem.
Nálam a könyv a "pornóhorror" kategóriába került. Ha főszereplőnk éppen nem vízszintesben múlatja az időd, akkor patakokban folyik a vér. Sookie 28 éves és még szűz, ami szép dolog is lenne, ha most nagy hirtelenjében nem szeretné behozni az eddig elvesztegetett időt. Az erotikus jelentek olyan hosszúak és részletesek, ami engem már undorított. Értem én, hogy Amerikában most a nyers őszinteség és a kendőzetlen igazság a divat, de miért ebben a formában? xD Ami igazán zavart, hogy Sookie-t senki nem világosította fel, hogy ha van valakink, akit elméletileg szeretünk, akkor érdemes visszatartani állatias ösztöneinket. Vagy legalább ne csalja meg mindenkivel! Nem tudom, hogy hogy lehet mindenkit vonzónak találni. Lehet, hogy prűd nagymama világnézetével rendelkezem, de mellettem megismerte volna az erényöv hátrányait. De az is lehet, hogy Amerika összes férfi állampolgárát, aki bírt valami vonzerővel, azt száműzték ebbe a porfészekbe. Sookie lenne az áldozat? xD
       A természetfeletti felhozatal is igen jó. A vérpumán, tündéreken és vámpírokon át, mindent megtalálsz az alakváltók és istenekig! A vérpuma ugyanaz, mint bátyja a vérfarkas, csak itt a puma az alapállapot. Már vártam az unikornisok nagy belépőjét is. Ha jobban utána járunk a dolgoknak, lehet, hogy a húsvéti nyuszi is egy perverz! :O Már várom, hogy megjelenjen, mint a Playboy megalkotója. De lehet, hogy a Mikulást is megtalálnánk az egyik útmenti bokorban a Fogtündérrel.
      A történetnek van egy kis a "nyúl viszi a puskát" utánérzete. Az emberek ugyanis üldözik a vámpírokat a vérük miatt! xD Az élet iróniája, hogy a "V" az egyik legkeresettebb drog.
Ami szintén aranyos, hogy az egész lényege az lenne, hogy a vámpírok és emberek békésen élhessenek egymás mellett. Egy kezemen meg tudnám számolni az erre törekvőket. Viszont a fordulatok valóban meglepőek voltak.
      Akik kedvelik a buta, de szép lányokat, azok szemében korszakalkotó a mű. xD Elnézést kérek a könyv kedvelőitől, de nekem csalódást okozott. De bátran ajánlani merem azoknak, akik kedvelik az erotikusan túlfűtött, elméletileg szerelemmel megspékelt fantasykat! Engem kifejezetten irritált, hogy mindenki lát valamit Sookie-ban ( amit én nem ), és mindenki belezúg és csak én pofára. xD A legutolsó információm, hogy a sorozat 11 kötetből áll.

Spirit Bliss: Démoni érintés - A múlt árnyai

Spirit Bliss: Démoni érintés - A múlt árnyai

A Nap fénye elhalványult,

a Földre örök sötétség borult,

a korábban mítosznak hitt démonok pedig előbújtak rejtekhelyeikről.

Minden vámpírok atyja, Véreskezű Casimir irányításával a vérszívók átvették az uralmat a világunk felett. Az emberek többségére azonnali halál várt, akik életben maradtak, azok vagy a vámpírokat szolgálják, vagy űzött vadként élnek a csatornákban.

Az emberi lázadók vezetője őrült tervet eszelt ki. Hogy megmentse a világot, hosszú évek munkája során feltalált egy időgépet. A küldetés célja: visszautazni a középkorba, felkutatni Véreskezű Casimirt, mielőtt vámpírrá változott volna, és még emberként végezni vele.

A végzetnek köszönhetően Katherine Glanville lesz a szerencsétlen kiválasztott. Visszaküldik őt a múltba, ahol férfiruhája és furcsa viselkedése miatt azonnal el is könyvelik boszorkánynak. Csak a véletlenen múlik, hogy megmenekül végül, mivel összekeverik Casimir úrfi sosem látott unokahúgával, Roderica Galahaddel.

A feladat végrehajtása innentől egyszerűnek tűnik, csak kettesben kell maradnia a férfival, hogy egy óvatlan pillanatban megölhesse. De mi van, ha az emberi Casimir kedves, önfeláldozó és jó lélek? Ha a valódi gonosz egy az egyházon belül működő szekta, a Vérző Rózsa Rend? Vagy ez csak a látszat? Katherine-nek rá kell jönnie, hogy egy ember életét elvenni még a jövő ismeretében sem olyan egyszerű, mint azt gondolta…

Izgalom, fordulatok, titkok és szerelem… A démon érintése téged is megborzongat!

      Ezúttal is csak lézengtem a sorok között, egyik könyvet tettem vissza a másik után.  Igazság szerint csak úgy választottam. Futólag olvastam az ajánlót, jóformán fel sem fogtam, de valamiért mégis úgy éreztem, hogy meg kell vennem.

      A borító érdekes. A megjelenő ábrák megfogtak, bár kicsit sokallom. A maszk és a toll, nekem már önmagában is elég. Értem mire utal az óra, de már nem tettem volna rá. Bár az is szép és igényes.
      Nem csalódtam. A történet jól érhető és logikus felépítésű. Bár néha összezavart egy-két dolog az időutazással kapcsolatban. xD Ennek ellenére nagyon tetszett és rég találkoztam olyan könyvvel, ami ennyire megfogott.
      A karaktereket hamar megkedveltem és Kate-tel is azonosulni tudtam. Casimir szimpatikus volt és eredeti. Tetszett, hogy a legtöbb általam ismert férfi főhőssel szemben meg volt a maga véleménye és igenis életszerűen viselkedett. Payton hamar a kedvenceim egyike lett a maga bunkó viselkedésével együtt. Nekem valahogy volt egy olyan érzésem, hogy vagy Hale vagy Payton komoly gondot fog még okozni. Hogy igazam lett-e? :D Olvasd el! Megéri!^^

      Kirívó hibákat nem leltem, bár egy idő után annyira beleéltem magam, hogy ha képembe ordított volna sem tűnik fel. xD Amit érdekesnek találtam, hogy Casimir kapcsán gyakran találkoztam, ezzel a kifejezéssel: erős férfikéz. Aztán később a többieknél is megjelentek a következő szavak: férfihomlok, férfiujj, férfitest, férfiajak, férfiillat, férfiarc, férfilenézés, férficsípő. Néha úgy éreztem, hogy túlságosan erőltette, hogy nem tudta, hogy fejezze ki. Ez időnként vagy zavart vagy csak mosolyogtam egyet. De lehet, hogy ez csak nekem fura!

    A visszaemlékezések nagyon jól kapcsolódtak a jelen történéseihez, nem voltak zavaróak az ugrások. Szépen, fokozatosan ismertük meg a kolónia mindennapjait. Annyi, hogy kicsit többre is kíváncsi lettem volna a fönti vámpírok életéből, hierarchiájából. A fordulatok meglepőek és nem kiszámíthatóak. Egyáltalán nem az lett a vége, amire számítottam. Az író különleges tehetséggel rendelkezik az események megbonyolítása terén. Nem csak Kate volt túl naiv, de én is. xD Nem akarom lelőni a poént, de külön díjazom, hogy nem varrt a nyakunkba egy újabb "kilátástalan" szerelmi háromszöget. Az elején rettegtem, hogy a Hale iránti testvéri szeretet, mikor csap át másba vagy Payton kinövi az óvodásvirtust és szerelmet vall. ( Bár Payton miatt még most sem vagyok nyugodt xD)  
   Egy szó mint száz, tényleg nagyon tetszett! :) Csak ajánlani tudom a fantasy kedvelőinek! Amire viszont felhívnám a figyelmeteket, hogy a könyv hátulján fel is tüntették, hogy csak 16 éves kortól ajánlják, és nagyon is igazuk van! xD Szinte soha nem foglalkoztam a figyelmeztetésekkel és gyakran az az érzésem, hogy csak a biztonság kedvvért írják ki, de ebben az esetben valóban van benne egy-két számomra gyomorforgató vagy megrázó jelenet. Ami igazán büszkévé tesz, hogy kivételesen magyar írónőről beszélhetünk! Már nagyon várom a második kötetet!

Sarwat Chadda - The devil's kiss

Sarwat Chadda - The devil's kiss
( Az ördög csókja )

A rozsdás lánc megcsikordult, ahogy a fiú, őt figyelve előre-hátra hintázott. Talán nem ő az. Lehet, hogy csak egy hétköznapi gyerek. Talán nem kell megölnöm. Billi San Greal Próbája. Az utolsó teszt a beavatása előtt. De nem erre számított. Nem arra, hogy egy kissrácot kell megölnie. Billi sorsa, hogy kövesse apját a Rendbe, és megóvja az embereket az Istentelenektől. A több ezer gonosz, megkínzott lélektől, amelyek az emberiséget tekintik prédájuknak. Billi tizenöt éves. Brutális harcból és halálos csatákból álló életre vágyik? Vagy kísértés fenyegeti, hogy rossz útra vigye? 

          Szintén karácsony előtt kezdtem szemezni vele és A pusztító angyallal együtt kaptam meg. Bár meg kell hagyni a borító igenis látványos, de inkább a bemutatása fogott meg. Maga sem tudom, hogy miért. Pláne, hogy az író egy korábbi művét sem olvastam, ha van egyáltalán. xD Olvasás terén elégé csapongó vagyok. Nincs egy bevált író. Általában a könyvesboltba is úgy megyek be, hogy fogalmam sincs, hogy mit is akarok. Mindig a pillanatnyi hangulatom győz. Ezzel már jártam nagyon jól is és nem annyira. xD

        A borítok között nem igazán tudnék választani. Mind a kettőnek meg van a maga hangulata. Olyan mind a kettő, mintha kiragadták volna a regény egy egy momentumát. Még a magyar, a történet elejére emlékeztet, úgy a másik a közepére és a végére. Az első, a hátoldalon feltüntetett szöveg hintázó kis fiúját idézi fel bennem a kihalt, misztikus környékkel. A második az építkezésen zajló harcok élményét ébreszti fel. 

        A történet érdekes, összetett. Jól ötvözi a történelmet és a fantasyt. A karakterek viszont nem igazán fogtak meg. Nem mondanám, hogy gyengék, de valahogy nem is az igaziak. A rend tagjait alig ismerjük meg. A főhősről megtudunk egy-két dolgot, de az ő esetében meg eltúlzottnak éreztem az ő "lázadását". Viszont Michael megragadott. Bár az író gyakorolhatná a ködösítést. Amikor megjelent a szuper helyes, "teljesen megértelek mindben", ideális pasi, nekem az első perctől világos volt. Akár nagy vörös nyilak is villoghattak volna a feje fölött. "Én vagyok a fő gonosz!" felirattal, akkor sem lett volna egyértelműbb. A gyakorlottabb olvasók számára azonnal szemet szúrhat. Reménykedni kezdtem, mikor a történet felénél leleplezte magát. De itt jött nekem egy logikai bukfenc! Mikor a csúnya, gonosz angyalt legyőzik egy szentkarddal! Egy kis hang folyton az sikította bennem, hogy ennek semmi értelme és igaza is lett. Úgy gondolnám, hogy egy vajazó kés nagyobb sebeket ejthet egy szent lényen, mint az általuk készített szent(!) fegyver. Viszont, ami közelebb hozza a művet, azok az igazán élethű karakterek. A haláltól rettegő és ezért "árulóvá" váló Kay. Talán őt tudtam leginkább sajnálni. Egyébként a jelenetek jó része elcsépelt, elsietett, ezért nehéz igazán beleélni magunkat. Számtalan pozitív szereplő leli a halált, de a nem jól kidolgozott részek miatt, nem igazán váltak drámaivá. Az író inkább a vérengzésre fektette a hangsúlyt. Az első szülöttöket  megtámadó kort, olyan részletességgel írta le, hogy szinte úgy éreztem, mintha engem zabáltak volna. A hangsúly a jó és a rossz harcán van és az angyalokon. Bár van benne egy szerelemi szál, nem igazán van kihangsúlyozva. Mire történhetne is valami, addigra bekövetkezik a katasztrófa.
       Most sajnos elég sok mindent elárultam,de másképp nem tudtam megfogalmazni. Azoknak ajánlom, akiket nem visel meg a vérengzés és nem lételemük a romantika. Nem kifejezett horror, annak gyenge, de súrolja. De mindezek ellenére várom a második kötetet!^^

Jon Courtenay Grimwood: A pusztító angyal

Jon Courtenay Grimwood: The fallen blade
( A pusztító angyal )

 Velence, 1407. - A város urai korlátlan hatalmat élveznek a tengereken, és ők szabják a törvényeket. Az ott élők sosem érezhetik magukat biztonságban: démonok és holt lelkek árnyai kószálnak az utcákon, és a hírhedt őrjárat tartja rettegésben a városlakókat. Ám a sikátorokban leselkedő veszélyek közül talán a herceg bérgyilkosainak, az Assassini tagjainak van a legfélelmetesebb híre: vértől piros kanálisok jelzik útjukat, ahol csak felbukkannak... Velence főhercege, a gyengeelméjű Marco csak névleg uralkodik, valójában nagybátyja és nagynénje osztoznak a hatalmon, és mozgatják saját érdekük szerint a politika szövevényes szálait. Mégis kénytelenek egyesíteni erőiket, amikor a herceg fiatal unokahúgát, Giuliettát idegen kalózok rabolják el otthonából. És a szöktetés hamarosan jó okot ad a háborúra is… Eközben Atilo, a herceg bérgyilkosainak mór vezére egy különös fiúra bukkan Velence ódon házai között, ezüstös haja, borostyán pettyezte szeme és angyal arca megbabonázza, s elhatározza: megszerzi magának a vérrel táplálkozó, titokzatos lényt, hogy tanítványává fogadja, és átadja neki mestersége minden csínját-bínját. Velence sorsát hamarosan gyilkos nagyhatalmi játszmák keresztezik, és mind többen kívánják a város pusztulását. Azoknak, akik képesek megzabolázni a legsötétebb erőket, most nem csupán kíméletlennek kell lenniük, de a szerencsére is nagy szükségük lesz… 

         Ha jól emlékszem, először az IM-ben találkoztam vele. A bemutatás tetszett, a borító hangulata megragadott. Szóval nem volt kérdés, hogy előbb vagy utóbb el fogom olvasni. Legnagyobb örömömre megkaptam karácsonyra. Mivel másnap utaztunk, különösen jól jött. Sajnos, ezúttal csalódnom kellett.  

         Mikor először feladtam, sokan biztattak, hogy folytassam, mert megéri. Nekik lehet, nekem nem. Lehet, hogy rosszkor kezdtem, hogy rosszkor folytattam és  még rosszabbkor próbáltam újra kezdeni, de nekem nem működött. Így bár mennyire is fájt, szakítottam ezzel a könyvel. Számomra nehezen követhető, helyenként lapos és időnként túl nyílt. (egyáltalán nem érdekel, hogy mi zajlik a főhős nadrágjában, sem vizelés előtt, sem máskor) Lehet, hogy ez képvisel igazi irodalmi értéket, de akkor én még éretlen vagyok. Egyszerűen nem álltam készen és mai napig nem érzem magam annak.

Az 1400-as évek Velencéje egy koszos, büdös, mocskos, elhanyagolt helyként jelenik meg, de meglepően élethűen. Üdítő volt, mikor nem a csatornában hömpölygő szennyvizet, hanem egy gyönyörű épületsort tárt elénk. A hullák látványa mindennapos. A története rengeteg szálon fut, ami csak nehezíti a megértést. A karakterek jellemfejlődése nulla. (már ameddig jutottam) Tycho változgat. Nem találtam olyan szereplőt, akivel azonosulni tudtam volna. Igazából a címet sem igazán értem: A pusztító angyal. Főhősünkben az egyetlen angyali az arca, de semmi más. Atilonak köszönhetően egy tökéletes gyilkos. Nálam akkor vágta el magát végképp, amikor egy ártatlan lány gerincét kitépte  Az eredeti cím: The fallen blade sokkal találóbb. A történet meglehetősen kegyetlen fordulatokkal van tele. Nem javaslom gyenge idegzetűeknek! Hogy jót is mondjak: viszont, ami tetszett, hogy korhő, tökéletesen ábrázolja a régi rendszerek működését. A csak látszólagosan uralkodó Marco és a mögötte álló nagyobb hatalmak viszonya, nagyon jól kidolgozott. 

       Az író érdekesen ötvözi a történelmet a fantasyval. Jól használja ki Velence adottságait, szinte természetesnek tűnnek az időnként felbukkanó boszorkányok, alkimisták. Nem tudom, hogy ha megjelenik a második kötet nem veszek-e erőt magamon és fejezem be az elsőt, de egyelőre nem tartom valószínűnek.