2015. március 15., vasárnap

Hazafiatlan hazafi~

Elnézést a múlt heti kimaradásért, de mint korábban írtam, sikeresen lebetegedtem. Magamról viszont ennél többet nem is szólnék.
A fic-kel kapcsolatban, nos én Harry Potter-t terveztem, aztán reggel felébredtem és rám tőrt a mániám. Ha már egyszer március 15.-re esik, legyek aktuális. Hogy ez mennyire hálás feladat az én gondolkodásommal? Döntsétek el magatok.

Kokárda
Fandom: Axis Powers Hetalia
Páros: Nyomokban PruHun
Jellemző: kőkemény angst
Rövid tartalom: Itt most megint csak magamról tudok írni. (önimádó) Elkeserítőnek találom azt, hogy mennyire nem tiszteljük önnön múltunkat. Illetve, most fogok ellentmondásba keveredni saját magammal. Azt tartom elkeserítőnek, hogy ebből akarunk megélni. Hogy manapság verjük a mellkasunk az ünnepeinkre, de közel sem érezzük át annak szellemiségét, legalábbis igen kevesen. Elismerem, hogy nem én fogok kirobbantani egy következő forradalmat, ez egy kritika saját magamnak is. Milyen is volt egykor a magyar nép? Mit jelentett magyarnak lenni? Mennyire vagyunk melletted, szép Magyarország? Ahogy a lektorom fogalmazott ez egy igazán hazafiatlan fic.


2015. március 5., csütörtök

Liebster Award

Nem is tudtam, hogy mi hiányzott a háromnegyed éves szünetem alatt. Hát a díjak! Ez a csoda immár sokadszor talál el hozzám, de újabb csókot küldök érte az én boszorkámnak, Black Fairy-nek! Külön piros pont a kérdések természetét illetően. Már az olvasásuk alatt végig azon kacarásztam, hogy milyen lehetetlen válaszokat fogok ezekre adni. Arról pedig ismételten fogalmam nincsen,
hogy ki az a 10 ember, akinek tovább küldhetném. Távollétem alatt ugyanis csodálatos módon kiestem a bloggerek közösségéből. Még most kezdem némelyikükkel felvenni a kapcsolatot. Bár lehet, hogy ez a díj lesz az alkalom az első jelzőrakéták eleresztésére.

Akkor a változatlan szabályzat: 
  ~ Írj 10 dolgot magadról!
  ~ Válaszolj a 10 kérdésre!
  ~ Tegyél fel 10 kérdést!
  ~ Küldd tovább 10 embernek!


2015. március 1., vasárnap

"Két méter fölött mindegy: milyen mély a víz. - Tudsz úszni, vagy sem."

A tegnapi nap folyamán megnéztem az In Time című filmet, nem tudom, hogy az ottani kicentizett életvitel hatott-e rám, de kivételesen valóban a hétvégén teszem közzé a "hétvégi frisst". Egyébként ezt a remekművet mindenki figyelmébe ajánlanám, bűn volt eddig elkerülnöm. Elég komoly társadalom kritikát fogalmaz meg, nem mellesleg csodálatos párhuzamot húz a mai rendszer működésével is, ha nem is egymás "idejét" lopjuk. Ha átmennék film szakértőbe, nálam egy 10/9-et simán megérne.
 Na de, én filmkritikus nem vagyok és nem is ennek kapcsán írok most. Ezzel a fic-kel hivatalosan is a sajátomnak tekintem a Free! fandomot is. A mai poszttal kapcsolatban csak azt jegyezném meg zárójelben - hogy aki testközelből ismer, tudja rólam, menthetetlen SouRin fan vagyok, - a mai szösz témája érinti is, de még sem az kapta meg a reflektorfényt. Pedig rengeteget mondogattam, hogy mással nem nyithatok... Ember tervez, isten végez?

Clarity~
Fandom: Free!
Párosítás: Makoto x Rin ( x Sousuke)
Jellemző: Angst, Shounen ai
Rövid tartalom: A fic a Free! Eternal Summer 10. része után veszi fel a fonalat. Nézzétek el a meglehetősen OCC vonalvezetést. (Nem is láttam még tovább és nem is óhajtottam alkalmazkodni.) Sousuke sérülése immár napvilágot látott s Rin természetesen vele tölti ideje nagyját, részben a lelkiismeret furdalás, részben megváltozott érzelmei miatt, Az utóbbit ő nem látja, nem akarja látni, párjával, Makotoval, ellentétben. A férfi arra a fájdalmas felismerésre jut, hogy kedvesét már régen elvesztette, hogy Rint a becsület és az iránta való tisztelete tartja mellette és nem az egykori szerelem. Ő pedig ilyen áron nem akarja ezt fenntartani. Elsősorban a másik boldogságát tartja szem előtt a rá jellemző önzetlenségtől vezérelve.


2015. február 23., hétfő

He wolf~


Hétvégi friss hétfőn~ Jobb később, mint soha? A nagyérdemű elnézéséért esedezem. Sajnos, nem úgy alakultak a terveim, hogy lett volna időm befejezni. De most itt van és ezzel a poszttal hivatalosan is a fandomok között tudom a Psycho-Passt is. A két elhíresült ship közül kétségtelenül a kevésbé népszerűhöz húzok, de Ginoza személye pillanatok alatt nőtt a szívemhez. Talán azért, mert benne vagyok leginkább képes felfedezni a Sibyl-rendszer emberekre gyakorlott szenvedéseit, kárait.

He wolf 

Fandom: Psycho-Pass
Párosítás: Kougami x Ginoza (Kougino)
Jellemző: Minimális lemon, rám jellemzően árnyaltan. Shounen-ai elemek.
Rövid tartalom: A Közbiztonsági Hivatal rendszerében komoly hibát fedeznek fel, s ennek helyretételekor a kényszerítők egy részét a vállalkozó szellemű felügyelők fogadják be otthonaikba. Kougami nem igazán tudja mire vélni Ginoza nagy lelkűségét, de kapva kap a felkínálkozó alkalmon.

2015. február 15., vasárnap

Will be you my valentine?

Sokadik nagy visszatérés egy laza kis szünet után.~ Bizony, élek és ennél azért többször tervezek előkerülni, vélhetőleg a közel jövőben. Írói válságom, az eddigi leghosszabb és legkiterjedtebb, lassan oldódni látszik. De hatását még keményen érezteti. Igyekszem visszarázódni, bár komoly változtatásokat tervezek. A fic-ek mellett helyet szorítok a saját karaktereimnek és talán idővel, ők kerülnek főszerepbe a másokéival szemben. Ezen azonban ráérek majd az érettségi után komolyan gondolkodni. Addig is egy kis szárnybontogatás a Spain x Romano páros képében. Sose feküdtek nekem igazán, de kezdem őket egészen szerethetőnek látni.


Will be you my valentine? 

Fandom: Axis Powers Hetalia
Párosítás:  Mélyen szenvedő Spamano
Jellemző: Tsundre!
Rövid tartalom: A hétvégén, az az pontosan Valentin napon megjártam Velencét. Nem, nem a párommal. Sajnos, a nyáron felszabadultam, így maradt a család. Azonban, remekül illik eme festői környezetbe Romano Vargas kínlódása.