Szélhercegnő~

Fandom: Prince Of Stride Alternative
Páros: Heath Hasekura x Kuga Kyosuke
Jellemzők: General, minimális humor
Rövid tartalom: Ha ideírok... Az hosszabb lesz, mint maga a mű. Egye fene! Nyúlfarknyira fogva, ez egy lightos kis szösszenet, mely ma hajnalban pattant ki a fejemből. Heath egy unalmas órán megpillantja élete első és igazi nagy szerelmét. A lányt, ki elragadja szívét. Azonban az élet és a sors nem kedvez neki. Esélye sincsen vallomást tenni.
Firebird-nek ajánlva~

 Lehetséges hang nélkül futni? Lehetséges minden durvaság, minden mozdulat, minden fölöslegesség, minden hiba nélkül létezni?  Lehetséges anélkül a talajt szelni, anélkül uralni a teret, hogy valójába hozzáérnél? Ölthet testet a szél? Lehetséges?
Megbabonázva figyeltem azt a lényt, azt a valamit, mely köztünk mozgott. Köztünk és mégis más volt. Fakó tincsei valószerűtlenül világosak voltak. Sose láttam korábban hasonlót… Sosem ilyet. Mint színtelen lángnyelvek úsztak nyomában, ölelték közre karcsú testét. Azon kaptam magam, hogy a ceruza megáll kezemben, ujjaim keményen vájódtak bőrömbe. Már nem hallottam, hogy mely had hova vonul, hogy mely csata miként ért csúfos kudarcot. Minden semmisé vált, ahogy őt figyeltem.  Az unalmas órát feledve görnyedtem előre a padban, amíg csak az nem nyomta fájóan mellkasomat. Az üveg sem volt elég, a tanteremnyi távolság és az udvar messzesége, hogy megfossza őt különlegességétől. Lábait ruganyos könnyedséggel mozgatta, ő volt a leggyorsabb. Mindenkit hagyott játszva maga mögött, mintha nem is küzdene. Mintha ez a lételeme volna, mintha erre született volna.
A szél gyermeke! A szél lánya! Igen! Tenyerem ökölbe szorítva nyomom a padhoz és igyekszem nem felállni, mikor ő a kanyarba ér eltűnve a szemem elől. Soha sem kerestem mániákusan barátokat vagy akartam mindenkit megismerni, hiszen jöttek ők maguktól is! De most… Most bántam, hogy nem pattanhattam fel és ronthattam ki, hogy mindent hátrahagyva tudjam meg a nevét. Lány még ilyen hatást nem gyakorolt rám. Egyet sem akartam ennyire a klubban tudni!
Lágy dühvel és szinte nyomban vettem tudomásul, hogy együtt futnom vele hiúábránd. Versenyszerűen, mellette megvalósítani az álmom valószerűtlen. A klub nem dolgozik vegyes csapatokkal. Zakatoló szívem azonban ennek ellenére sem nyugodott. Gyötört a vágy, hogy megérinthessem puha tenyerét, mely most ezüst tincseibe túrt, amint minden fáradság nélkül rótta le a kört. Vajon milyen lehet megérinteni a diadal szellemében? Milyen az illata, mikor egészen közel ér? Milyen kifejezés ül arcán, mikor győz vagy éppen veszít?
 Lábaim szédülve vetem a padlónak. Mi bajom van nekem?! Mi lelet és miért pont most? Lemaradva bámulok a táblára, igyekszem újra visszatalálni a jegyzeteléshez. A reményt teljesen elvesztve, hogy feltöltsem a kimaradt hézagokat, kezdek újra írni. Szemem sarkából azonban újra ki – ki lesek. Soha nem bocsátanák meg nekem, ha egy ilyen embert veszni hagynék! De mióta toborzok pont én? Húzom át az elrontott sort a lapba vájva a ceruza éles hegyét. Magától nem jelentkezett, ez annyit tesz, nem akar futni. Erőszakkal pedig nem rántgathatom el. De az is egy lehetőség, hogy nem is hallott a csoportról! Könyökömmel sikeresen verem le a radírgumit. Morconán bámulok utána.
Pillantásom az értetlen feketére vetem, a fiú kihúzva magát hagyja abba a jegyzetelést. Tomoe félrevetett fejjel pislog fel, ajkait vonallá préseli, amint vállával a tanár felé bök. Ügyet sem vetek rá. Nincsen szükségem senki nevelési szándékára!
Ismét kibámulva a csalódottság azonnal hatalmába ejt. Nyakam kellemetlenül nyújtogatva kezdem keresni. Szívem fokozatosan gyorsabban ver, de az udvar üres. Anélkül vesztettem el, hogy bármit is tehettem volna ellene. De könnyű lesz a nyomára bukkanni nem? Hány ilyen alak járna még ide? Diadalittasan húzom ki magam, érzem amint ajkaimra halovány vigyor ül ki.
A csattanás hangja azonban rommá tör mindnet. Döbbenten rándulok össze. Szívem majd kiugrik a helyéről, amint lassan feljebb emelem fejem. Tanárom dühös tekintete mindent elárul. Szótlanul várom a következményeket, makacsul nézek szemeibe. Sose volt kenyerem bármit is feladni, legyen az akármennyire vesztett csata.
- Ennyire ismered az anyagot magadtól is, Heath-kun? – csúsznak ujjai füzetemre.
- Elnézést… - felelek szárazon.
Képtelen vagyok igazán ráfigyelni. Újra az udvart bámulom, de az még mindig üres. Ki volt az a lány és mit keresett annyi fiú között?!
- Szélhercegnő? – ránt vissza a valóságba a furcsa szókombináció.
Az osztály meglepve hallgat el, érezhetően tapad rám minden figyelem. Nem értem! Én magam sem! Nem én! Biztosan nem írtam ilyet! Az nem lehet az én füzetemben! Az értetlenségben fuldokolva emelkedek fel ültömből.
- Elnézést! – ismétlem meg a füzet után nyúlva.
- Parancsolj! – nyomja kezembe módszerével megelégedve. – Óra után jelentkezz a büntetésedért!
Némán süllyedek vissza, a halk kuncogásokat kizárva. Gondolataimba merülve érintem a vonalas lapot. Szélhercegnő…?
 Mennyi éve már ennek a zavarba ejtő történetnek? Pontosan három. Kifejezéstelen arccal meredek az elgyötört lapra, a gyerek széteső kézírására. Majd leejtve sóhajtok fel. Közel a vizsga én pedig ilyen hülyeségekkel foglalkozom! Még ezt az anyagot is meg kellene kerítenem.
Elégedetlenül fordulok elvesztett tanulótársam felé. Feje mellett pihen a könyv, még ő húzza a lóbőrt. Komolyan veszi egyáltalán, ami előttünk áll?! Némán lökök magam előre. A szekrényből vastag plédet hámozok elő. Elérve őt azonban megállok, csendben guggolok le hozzá. Lágyan érintem meg fekete pólóját.
 A padlón fekvő alak megbabonáz. Ezüstös tincsei szerte omlanak, mint a folyékony higany. Bőre most még sápadtabb, mint akkor kilencedikben. Cseresznyeszín ajkai pedig puhán elnyílnak, amint álmában szuszog. Teste már közel sem olyan törékeny vagy vékony. Látványos izmokat hozott neki a rengeteg edzés. Kuga Kyosuke bármennyire zavarba ejtő, de férfi… Az első szerelmem egy átkozott, hosszú hajú, tünékeny szélherceg! 
 A zavar hirtelen kúszik elmémben és fertőz meg, még sem akadályoz meg abban, hogy a takarót magamhoz ölelve fejem karjára vessem. Erős mellkasán végigsimogatva hunyom le szemem…
- Lusta Szélhercegnő! – érintik ajkaim arcát.
A lilába futó szürkés írisz hirtelen villan fel. Megdermedve válok mozdulatlanná…  Nem engedem, hogy arcomra bármi is kiüljön. Ilyen a világon nincsen! Nem hallhatta!
- Szélhercegnő… - ismétli el lassan mély hangján, az ő szájából még idiótábban hangzik. – Már kérdezni akartam korábban is. Láttam a füzetedben ezt a fejezetet, de én nem találtam róla semmit. Mi ez a fejezet?