Alone

Lehet, hogy egyszer be tudom tartani a saját határidőm? x) A közel jövőben szeretnék ismét az Anhalttal foglalkozni, ha időm engedi hamarosan jön a IV. Fejezet.


Fandom: Axis Powers Hetalia
Párosítás: Russia x France
Jellemző: angst, dráma, szereplő halála
Tartalom: A Napóleoni háborúk Oroszországot sem kerülik el. Álmaiban sem hitte volna, hogy ő, akiről már annyiszor álmodott, hogy ő a fényszülöttje ebbe a rideg nemzetségbe keveredik. Ivan csak távolról meri
figyelni vágyai tárgyát, a férfit, aki könnyedén tört be szívébe és hazájába, ám épp ilyen könnyedén hagyja is el.



   Megállíthatatlanul hullt alá a kristályos hó, a ragyogó förgeteg körültáncolta Moszkva égbetörő tornyait. A pelyhek halk, csilingelő dallama átjárta az utcákat betöltő egyszerű ember szívét. A ragyogó pihék szimfóniája kiegészült a halandó talpa alatt recsegve megtörő jégpáncél sírós énekével és a házak faláról lógó megfagyott víz alkotta meredező fogak között átszaladó szél lágy suttogásával. Megszokott melódiája volt ez az orosz télnek, ki itt élt, már rabja volt a hidegnek és csodáinak, nem tisztelője. Tél tábornok addig üldözte az utolsó lelket is, még át nem hűtötte meleg szívét, még el nem ragadta igaz személyiségét. Megtört mindent és mindenkit, a világ nyögve szolgált kristálybilincsei alatt. Kacagva emelkedett az európai hatalmak felé, kik tehetetlenül dermedtek meg, kik kísérteties halotti maszkot felöltve ragadtak a kristálypalota jégalkotta, ragyogó fénybörtönében. Az összes megjárta már, de igen kevesek léptek ki belőle, és aki hátra is hagyta, a lelkét ezüstös dércérnák kötötték a tábornok rettegett kezeihez.
   Ivan maga is rabja volt ennek a férfinak, ennek a hatalmas erőnek, mely el nem eresztette, mely lelkéből nyerte erejét. Oroszország szíve volt Tél tábornok, ez a legyőzhetetlen úr, ki rettegésben tartotta önnön magzatát, ki nem engedte élni saját gyermekét, ha úgy tetszik saját testét. Árnyként loholt a nyomában és vett el mindent, amire az ifjú orosz vágyott, ragyogás, szeretet, béke, fény, szerelem, de ma betört valaki. Valaki, aki annyira más volt, mint az előzőek.
   Natalia feszült arccal baktatott bátyja nyomában, némán csodálkozott rá a világ, a lány rideg arcára, a hideg új megtestesülésére. Fehéroroszország gyönyörű nő volt, a legszebb, ki valaha Moszkvában járt, jogosan hívták a tél úrnőjének. Ezüst haja lebegett a förgetegben, jégkék szemei felparázslottak. Nehézkes, öles léptei nyomán, mellyel felverte a porhanyós havat, a lassan kavargó kristályok csillogó palástot képeztek a hölgy kecses teste körül. Natalia bármit elért, amit akart, minden az övé volt, egyet kívéve. Ivan jeges közönye volt élete drámája. Hideg szívét szerelem fűtötte, de a férfi soha nem vette észre. Oroszország néhány napja csak egyet látott, csak azt az egy, mihaszna senkit.
   Braginsky hirtelen torpant meg, megelevenedett előtte a csoda, melyről mindig csak álmodott. Reszketve, elszoruló torokkal gondolt rá, hogy ellátogatott hozzá a fény hercege, Európa ékköve. Mozdulni sem merve figyelte, ahogy a férfi kecses léptekkel szelte át a Volga tükörjegét. Légies könnyedséggel rugaszkodott el a fagyos talajtól, akár a forró napsugár. Kecsessége beragyogta a kietlen tájat, a megcsömörlött ország szívét. Férfias, de mégis nyúlánk, talán kissé sovány testalkata ellenére erőt és bizalmat sugallt, inai jól láthatóan feszültek meg lábszárán, felsőtestét makacsul takarta a vastag szőrmekabát, kezeit a magasba emelve kulcsolta össze formás tenyereit. Oroszország sóhajtva dugta zsebre égő, bizsergő kézfejét.
  A férfi folyton áramló, szinte élő, nyughatatlan, aranyló tincsei könnyedén emelkedtek el nem evilági arcától, glóriát képezve szikrázó mosolya körül. Franciaország derűs, égkék szemei szenvedélyesen ragyogtak a keleti éjszakában. Francis számára szenvedély és vágy volt az egész élet. Ma ruszkihon után áhítozott, Ivan szívét elragadni, tegnap Anglia rideg lelkébe akart tüzet csalni és talán holnap egész Európát az ő törhetetlen forrósága fogja uralni.

  Alig pár méterre tőle, lovagolta meg a fagyos páncélt néhány kezdetleges korcsolya segítségével, Braginsky számára mégis oly elérhetetlennek tűnt. Elérni, megérinteni, általa átmelegedni, foglyul ejteni, birtokolni. Egytől egyig önző vágyak, de neki ezt jelentette szeretni. Őt sem szeretették soha másképp. Kegyetlenül és határozottan, de forrón és őszintén. Bonnefoy nevetése új melódia volt, a legtisztább és legmérgezőbb dal. Függőséget és olthatatlan kínokat okozott. Pontosan ezek égtek most a nemzet szívében. Magány, fájdalom és vonzalom az elérhetetlen iránt.
  Natalia türelmetlenül figyelte az idegent. Ő képes volt látni, amit a bátyja nem, amit fivére bolondként hagyott  feledésbe süllyedni, a rabláncokat, melyek talán szerelemnek tűntek, de a béklyóból kitörve semmis, múló láz. Ez csak egy betegség tünete, egy ragály gusztustalan álcája. A francia megszállás bűnös fegyvere. Némán figyelte a jégre lépő, esetlen tisztet. Egyáltalán nem uralta az oroszok játékszerét, számára csak akadály volt a tél, ahogy Franciaországnak is, ha ezt még nem is vallotta be magának. A katona csúszkálva érte el felettesét, hogy aztán kis híján előre bukfencezve csimpaszkodjon annak vállaiba. Bocsánatkérőn lépett hátra azonnal, amint ismét képes volt lábain megállni. Fehéroroszország megvetően horkantott. Ám megvetésébe hamarosan kárörvendés is vegyült. Az átnyújtott levél címerét innen is tisztán látta. Britannia királyi pecsétje. Csak nem bosszúra szomjazol, Kirkland? – szaladt át agyán.
   Francis meglepődve vette át a vékony küldeményt. A vastag kesztyűben esetlenül ragadta meg. A felbontásra tett kísérlet fölöslegesnek bizonyult. Sóhajtva húzta le a meleg kesztyűket, hogy egy gyors mozdulat után hozzá juthasson az üzenethez. Kecses, szabályos, íves, nemesi, különös, de elegáns stílusú betűk sokasága, Arthur kézírása... -döbbent meg ismét, de átfagyott ujjai ellenére mosoly ült ki kissé dermedt arcára. 

   Ivan csalódottan bámult rá a távolból, lelkében valami ismeretlen tűz kezdett terjedni. Ökle megreszketett, torka elszorult, némán ácsorgott. Fogalma nem volt, hogy miért, de elárulva érezte magát, hátba szúrva. Fásultan nézte a derűs tekintetet, az átfagyott, vörös ujjakat, melyek nem az ő sorait olvasva szenvedték el a hideg marását, az elmélyült mosolyt. Hírtelen fordított hátat. Valami marcangolta, valami egészen belülről kezdte széttépni. Natalia egy árva szó nélkül követte.

***

   Francis nyögve esett hanyatt, fejét keményen verte a megdermedt, szinte kővé jegesedett hóba. Ajkain vékony vércsík szökött ki, kék szemei dühösen és valahol kétségbeesve ragyogtak. Hörögve próbált kitörni a nyaka köré szoruló ujjak szorításából, kezei reszkettek, elsápadt, de nem volt képes támadóját levetni magáról, lábait erőtlenül lökte oldalra, majd próbált rúgni, leginkább csak vergődött, ereje egyre elhagyta. Kétségbeesve igyekezett levegőhöz jutni, de ez lehetetlennek bizonyult. Szőke haja teletapadt a laza kristályokkal, hánykolódása közben a ruhája alá is betörtek, testét, mintha ezer tű szurkálta volna. Dideregve rándult össze. Kék szemei szélén halvány könnycseppek ültek, de már nem érezte. Elkeseredve lökött magán még egyet és még egyet, majd egyszerűen visszahullt. Megdermedve, élettelenül hullt a jégre. Lelkét elragadta a Tél tábornok, égboltszín szemei csillagtalanul vagy sokkal inkább Nap és melegség nélkül ragyogtak, édes bőre fehér volt, akár a jég, és cseresznyevörös ajkai elkékültek, hallgattak. Nyoma nem volt a fénynek, a könnyedségnek. Elveszett, akár csak a többiek. Vakon, élettelenül bámult maga elé.
   Ivan lassan engedte el a férfi nyakát. Az imádott testre pillantva nem érzett igazán semmit. Talán csak csodálatot, tetszett neki a jégbe fagyott napsugár, a jégben kihunyó csoda, mely nem lesz már senkié a világon.