2012. december 6., csütörtök

Ismét csak ajánló

Ao no Exorcist - Blue Exorcist

Az szoktam nyilatkozni, hogy már halálosan unom a sátánnal és a rossz útra tévedt angyalival kapcsolatos történeteket. Mai fogásom nem új anime és elsőre sablonosnak is tűnhet, de van benne valami különleges, ami megfogott. Szerintem a legtöbbeteknek már nem is kell bemutatni, de aki nem ismeri, hagy ajánljam figyelmébe!
Rin, Yukio



Főszereplőink az Okumura ikerpár. Nem meglepő, a japánoknál igazán kedvelt téma. Szeretnek a testvérek közötti megfoghatatlan kapcsolattal operálni és régi perverziójuk, hogy egymás ellen fordítsák őket. Így nem nagy meglepetés, ha azt mondom, hogy nem ugyanahhoz a ligához tartoznak. Na de kezdjük az elején.
Okumura Rin és Yukio egy templomban nőttek fel Fujimoto atya védelmezőszárnyai alatt. A természetük persze alapjaiban ellentétei egymásnak. Rin a fékezhetetlen, bajkeverő, hangos, nemtörődöm, de aranyszívű bátyus és az örökké szorgalmas, hallgatag, megfontolt, okos, jóindulatú Yukio mindennapjai nem egyszerűek. A fiatalabbikat felvették az oly nagyon vágyott középsuliba, még a másikat még aznap kirúgják egy újabb munkahelyről. Betekintést nyerünk Rin nehéz gyerekkorába. Szerintem ti is számtalanszor kaptátok meg, hogy "egy kisördög vagy!", "sátán kölyke!" ...stb... De mi van, ha ennek van valóság alapja? Az idősebb Okumura fiú furcsa lényeket kezd látni maga körül, mintha ezt oly egyszerű lenne feldolgozni, még azzal is szembeszülni kell, hogy ő Sátán imádott fiacskája. Na de itt felmerül a kérdés: Mi van Yukioval? Itt jön be a következő séma. Az már csak természetes, hogy az egyik testvért erősebb a másiknál, de itt mindig a nagyon erős áll szemben a haszontalannal. Esetünkben démon bátyó vs. ember öcsi. Vagy inkább démon vs. ördögűző. Ahogy Rin ereje felszínre tör, az eddig a háttérben meghúzódó mintaapa igényt tartana csemetéjére. Első találkozásuk katasztrófával végződik, Fujimoto életét veszti. A magára maradt gyerkőcöt az atya legjobb barátja veszi magához, így ő is bekerül a már említett akadémiára. Megkapja a lehetőséget, hogy megtanuljon bánni az erejével és ördögűzővé vállhason. Kilétét természetesen titkolnia kell a felajzott szövetség elől. De mindezzel nem törődve nem kisebb célt tűz ki maga elé, mint apuci likvidálása.
Akadályok persze ezrével akadnak, első körben a saját öccse.
Számomra igen érdekesen hatott, hogy még az elején komor, nyomott hangulat uralkodott, később uralkodó jelenség lett a humor. Na persze azért dráma is akad bőven. Érdekesen lavírozik a kettő között.
Miután a cím jelentése is Kék Ördögűző, nem lepett meg, hogy az egész anime uralkodó színe a kék és a legkülönbözőbb árnyalatai. Nem ismerem a mitológia, legenda erre vonatkozó részét, de a történet a kék lángokat a Sátán jeleként tartja számon. Azonnal bele is szerettem az ikerpár gyönyörű kék szemeibe. *-*
A grafika gyönyörű, igényes, az akciók jól követhetők. A történet minden csak nem lassú, néha már kifejezetten hiányzik egy úgy nevezett "pihentető rész".
Amit sokan kritikán rónak fel, hogy a karakterek nem igazán eredetiek. Magam is fedeztem fel hasonlóságokat. Van az egésznek egy Soul Eater-es, Fullmetal Alchemist-es beütése. Yukio homlokáról már csak Hawkeye felirat hiányzik. xD  De ennek ellenére én hamar megkedveltem. A főszereplők szerethetők. Amin külön kiemelnék, hogy ez azon ritka animek közé tartozik, amiben még jó magam is kedveli a testvérpár mindkét felét.
Részletes előzetes 
Angol előzetes 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése