Family wars (szösz)

  Avagy eluntam magam a félévi kiosztása közben és a ránk szakadó hózuhatag magával ragadott. Egy röpke szösz a Face family szereplésével.

Fandom: Axis Powers Hetalia (már tényleg kéne valami új x)
Párosítás: leheletnyi Usuk + Franada
Jellemző: general
Korhatár: -
Rövid tartalom: Írni hosszabb lenne róla, mint maga a fic. A Face family tagjai ismét egymásnak feszülnek, de ezúttal új szövetségek is köttetnek.

   Türelmetlenül méregette az elő-előbukkanó szőke kócos tincseket. A fehér bástya elrejtette ellenfele szemei elől, de tudta, hogy épp oly sérülékeny, mint a fény körül táncoló, törékeny lepke. Pont azt tette, mint a csodálatosan szép és kecses, de együgyű pillangó. Leste a veszélyt, és az vonzotta őt. Annyira, de annyira meg akarta érinteni, belepasszírozni azokat az arrogáns vonásokat a könnyű földbe, de megégetheti magát. Veszíthet, megégetett, megpörkölt, akár megtépett cakkos szárnyakkal. Óvatosan hajolt közelebb a talajhoz. Az aláhulló hamu mézszőke, hullámos tincsei közé ragadt és páncélnak jóindulattal sem nevezhető szövetkabátjára.
  Merengve pillantott körbe, egyetlen szövetségese nem adott életjelet magáról. Nem látta, mióta eltűnt a kastély magas, biztonságos, de egyedül magányos falai között. A Nap vakítóan ragyogott a fehér márványon, ellehetetlenítve a tájékozódást. Hunyorogva csúszott előre. Gyerekesnek és szánalmasnak érezte magát négykézláb kúszva, de a hadviselés áldozatokkal jár. Megmarkolta áthűlt fegyverét és közelebb lopakodott a kócos áldozathoz, ujjai meg-megreszkettek és rázta a hideg.
  Selyem sála kellemetlenül, zavaróan nyargalt az arca elé, ha a szél magához tért a csendes zsibbadásból.

  Vacogott, de arra odafigyelt, hogy összekoccanó fogai, melyek zaja számára ágyúlövések robbanásának hangoztak a néma küzdelemben, csak alig hallható, lehetőleg pillanatnyi közjáték legyen és vele semmiképpen nem összefüggésbe hozható. Egy lépés, még egy és még egy.
   Hangos üvöltés törte meg a lehulló hamu csendes fátylát. Döbbenetében már szinte érezte a fémes, sós keserű ízt. Sietve emelte le lábát az elhalálozott gallyról, majd rohanva somfordált vissza az égbetörő sánc mögé.

   Az eddig meglapuló célpont riadtan kapta fel aranyló kobakját, vagy dermesztő tekintettel mérte fel a távot? Az utóbbi. Egy ragadozó lelkesedésével vetette magát előre.

   Francis a hátát a falnak döntötte és ismét belemarkolt a friss hóba. Összeszorította ajkait és némán számolt vissza, majd minden gondolatot elűzve lökte magát előre, hogy végre kétségtelen győzelmet arasson a másik felett. Fel sem tűnt neki a hullámozva közelítő szélsebes árnyék.

   Anglia gyanakodva fordult oldalra. Az előbb kétségtelenül zajt hallott. A nyakát tette volna rá, hogy a közelben ólálkodik valahol az a nyavalyás francia. Reszketve dörzsölte össze kivörösödött tenyereit, ujjai fájtak és égtek, merevséggel tüntettek a jeges hó és az átázott kesztyű ellen. Arthur gyerekesnek és tehernek érezte ezt az egész hacacárét, de az első hó leesése fölötti örömében ő is engedékenyebb volt. Még egyszer rálehelt használhatatlan végtagjára és a hang irányába indult. A játék szelleme, izgalma tagadhatatlanul ráragadt, jobb magyarázatot ugyanis nem lelt saját settenkedésére. Francist leteperni pedig mindig üdítő. Mosoly ült ki dermedt ajkaira, a francia fagyos képét elképzelve. Döbbenten bámult a hirtelen rávetődő árnyékra.

- Ne!! – kiáltott és maga elé kapta karjait.

Hangos üvöltés rázta meg a tájat.

  Francis alig tudott megállni. A képzelt háború szimpla játék lett, a márványos kastély ragyogó hókupac és az aláhulló égető hamu kristályos pelyhek tömege, angol célpontját pedig levadászták. Kis híján belecsapódott az Amerika-Anglia golyóba.

- Megmentelek! - Alfred üvöltve vetette magát elsápadt kedvesére, morcos pillantást vetve a megtorpanó franciára. Villámgyorsan karolta át az elvágódó fiút és lábait annak derekára kulcsolta.

   Hangos puffanás kíséretében merültek a porhanyós hóba, a felvert por lassan ereszkedett az összegabalyodott duóra.

- Te... – Anglia vicsorogva pislogott fel. – Te idióta barom! Marha! – sipákolt az átfagyott angol, rúgkapálva próbált felkelni, de a fiatalabb nem engedte. – A csapattársad vagyok! Az egyetlen! ÉN! – mutatott magára. – Bárkit kiüthettél volna! Mondjuk a borvedelőt! – intett oldalra. – Már majdnem megvolt!

- Tiltakozom! – szúrta közbe az említett.

- Neked kuss van, varangy! Barom! – lökött egyet az amerikai mellkasán.

- Nem adlak! Neki nem! Nem hagyom, hogy legyőzzön! – Alfred vörös arccal közölte egy három éves elhatározásával a szemében és szorosabban ölelte a tajtékzó oroszlánt. Vagy inkább hópumát.

Anglia egy pillanatra némán meredt rá.

- Idióta! – sipákolt újra, ököllel kezdte ütni az áruló hátát, de arcán pír ült.

 Alfred elbűvölőnek látta. Fényes, szőke tincsei között csipkés kristályok ragyogtak, zöld szemei a hideg okozta könnyektől csillogtak és hamvas bőrére a mínuszok rózsaszín pírt csaltak, vörös, bolyhos sála pajkossá tette dühös tekintetét. A homályos szemüvegen át is olyan volt, akár a hó durcás angyala, a hóban megfeneklett gőgös, hisztis tünemény. Ujjai végigjárták a másik arcát és kisöpörtek pár tincset.

  Francis némán ácsorgott. Mikor maradt le ennyire? Mikor kerültek ezek ennyire közel egymáshoz? Anglia érzéseit pontosan ismerte, de Amerika rejtély volt előtte. Mindegy is.

- Franada 1, Usuk 0 Alfred jóvoltából! – mosolyogva intett hátra és indult az ellenkező irányba.

- Mi van? Minek hívtad magatok? – Arthur szikrázó szemekkel bámult utána.

- Franada, mon cher, Franada! Édes nem? Tudod ez mostanság divat! Haladj a korral, Angleterre! – kacsintva fordult vissza.

- Franada... Frankó! – Amerika lelkesen pattant fel a másik derekán ülve. – Akkor mi Amerglia!

- Adok én neked! – Arthur nyögve lökte magát előre.

Francis sietve somfordált odébb, hogy kihalássza a nagy túlélőt és a kandalló előtt melegíthesse fel az eltűnt kanadait.

Matthew pillanatok alatt mögé került és rávetette magát az elmélázó keresőre, de a francia magával rántotta a pelyhes takaróra.

- Összebeszéltetek? – érdeklődte mosolyogva az immár teljesen átázott latin.

- Talán – halványan rámosolygott ifjú támadója.

- Mon Dieu, segíts! – kuncogott a férfi és finom csókot nyomott a fiú homlokára.