Jon Courtenay Grimwood: A pusztító angyal

Jon Courtenay Grimwood: The fallen blade
( A pusztító angyal )

 Velence, 1407. - A város urai korlátlan hatalmat élveznek a tengereken, és ők szabják a törvényeket. Az ott élők sosem érezhetik magukat biztonságban: démonok és holt lelkek árnyai kószálnak az utcákon, és a hírhedt őrjárat tartja rettegésben a városlakókat. Ám a sikátorokban leselkedő veszélyek közül talán a herceg bérgyilkosainak, az Assassini tagjainak van a legfélelmetesebb híre: vértől piros kanálisok jelzik útjukat, ahol csak felbukkannak... Velence főhercege, a gyengeelméjű Marco csak névleg uralkodik, valójában nagybátyja és nagynénje osztoznak a hatalmon, és mozgatják saját érdekük szerint a politika szövevényes szálait. Mégis kénytelenek egyesíteni erőiket, amikor a herceg fiatal unokahúgát, Giuliettát idegen kalózok rabolják el otthonából. És a szöktetés hamarosan jó okot ad a háborúra is… Eközben Atilo, a herceg bérgyilkosainak mór vezére egy különös fiúra bukkan Velence ódon házai között, ezüstös haja, borostyán pettyezte szeme és angyal arca megbabonázza, s elhatározza: megszerzi magának a vérrel táplálkozó, titokzatos lényt, hogy tanítványává fogadja, és átadja neki mestersége minden csínját-bínját. Velence sorsát hamarosan gyilkos nagyhatalmi játszmák keresztezik, és mind többen kívánják a város pusztulását. Azoknak, akik képesek megzabolázni a legsötétebb erőket, most nem csupán kíméletlennek kell lenniük, de a szerencsére is nagy szükségük lesz… 

         Ha jól emlékszem, először az IM-ben találkoztam vele. A bemutatás tetszett, a borító hangulata megragadott. Szóval nem volt kérdés, hogy előbb vagy utóbb el fogom olvasni. Legnagyobb örömömre megkaptam karácsonyra. Mivel másnap utaztunk, különösen jól jött. Sajnos, ezúttal csalódnom kellett.  

         Mikor először feladtam, sokan biztattak, hogy folytassam, mert megéri. Nekik lehet, nekem nem. Lehet, hogy rosszkor kezdtem, hogy rosszkor folytattam és  még rosszabbkor próbáltam újra kezdeni, de nekem nem működött. Így bár mennyire is fájt, szakítottam ezzel a könyvel. Számomra nehezen követhető, helyenként lapos és időnként túl nyílt. (egyáltalán nem érdekel, hogy mi zajlik a főhős nadrágjában, sem vizelés előtt, sem máskor) Lehet, hogy ez képvisel igazi irodalmi értéket, de akkor én még éretlen vagyok. Egyszerűen nem álltam készen és mai napig nem érzem magam annak.

Az 1400-as évek Velencéje egy koszos, büdös, mocskos, elhanyagolt helyként jelenik meg, de meglepően élethűen. Üdítő volt, mikor nem a csatornában hömpölygő szennyvizet, hanem egy gyönyörű épületsort tárt elénk. A hullák látványa mindennapos. A története rengeteg szálon fut, ami csak nehezíti a megértést. A karakterek jellemfejlődése nulla. (már ameddig jutottam) Tycho változgat. Nem találtam olyan szereplőt, akivel azonosulni tudtam volna. Igazából a címet sem igazán értem: A pusztító angyal. Főhősünkben az egyetlen angyali az arca, de semmi más. Atilonak köszönhetően egy tökéletes gyilkos. Nálam akkor vágta el magát végképp, amikor egy ártatlan lány gerincét kitépte  Az eredeti cím: The fallen blade sokkal találóbb. A történet meglehetősen kegyetlen fordulatokkal van tele. Nem javaslom gyenge idegzetűeknek! Hogy jót is mondjak: viszont, ami tetszett, hogy korhő, tökéletesen ábrázolja a régi rendszerek működését. A csak látszólagosan uralkodó Marco és a mögötte álló nagyobb hatalmak viszonya, nagyon jól kidolgozott. 

       Az író érdekesen ötvözi a történelmet a fantasyval. Jól használja ki Velence adottságait, szinte természetesnek tűnnek az időnként felbukkanó boszorkányok, alkimisták. Nem tudom, hogy ha megjelenik a második kötet nem veszek-e erőt magamon és fejezem be az elsőt, de egyelőre nem tartom valószínűnek.