Gyűlölj!

   Hogy ez mi akar lenni? Magam sem tudom. Itthon ülök és túl sok időm lett. Ami viccesebb, hogy ez egy Asakiku ficnek indult és a végén lett belőle ez a többszörösen összetett bosszúdráma szerűség. Ne keressetek értelmet benne! xD Komolyan mondom! Azért kíváncsi volnék, hogy ki mit silabizált ki belőle. >< Erősen alapoz a Testvérharc című korábbi alkotásomra, talán az valamit segít.

Gyűlölj!

Fandom: Axis Powers Hetalia

Párosítás: Fruk vagy inkább UkFr (nem is annyira a tettekből, mint a hangulatból jön le)
Korhatár: 13
Jellemző: angst (mondjuk ><), shounen ai, trágár kifejezések, romantika(?) inkább ecchi
Rövid tartalom: Anglia Francis segítségével végre kiszabadult bátyja karmai közül. De mit ér vele, ha a francia sem bizonyul jobbnak? Szabadság, ha nem vernek, de minden téren kihasználnak? Arthur Skócia legyőzésben látja a menekülést. De Williamnek is megvannak a maga elképzelései.

  Óvatosan nyújtóztatta ki elgémberedett végtagjait, ujjai végigfutottak a mélyvörös selyem takarón. Olyan vörös volt, akár a vér, mintha belefulladna az ósdi, rutin képezte unalomba. Harc, mészárlás, szesz, whisky és orgia, netán szex, de semmi több. Az érzelem fölös és drága luxus egy martalóc életében.
  Hideg nyugalommal simított végig a fehér bőrön, gyönyörű, hibátlan, magába ránt, akár a foszlékony köd. Ha sajátodnak akarod elillan, tovaszökik és csak akkor jön vissza, ha már nem kívánod. Beletúrt a szétterülő, hullámos, arany tincsekbe. Nehéz, fojtó rózsaillatot árasztottak, szívfacsaróan édes, irritáló pacsmag, húzta el orrát Anglia.
  Francis halk sóhaj kíséretében emelte fel szép arcát a másik mellkasáról, hogy állát megtámasztva a szemébe nézhessen. Kék tekintete ravaszkásan csillogott, vékony ajkai mosolyra húzódtak. Szórakozott mozdulatokkal kezdett rajzolgatni ujja végével az angol meztelen felsőtestére. Gyönyörű férfi, talán a legszebb, de a francia mosolya mögött üresség rejtőzött. Hideg, mint a fagyos, sötét éjszaka és kéjvágyó, akár a telhetetlen napfény. Mindent elnyel, mindent beragyog, minden az övé! Unottan taszította hátra a bokájába akadt türkizkék kabátot, mely hangosat csattanva landolt a vörös mellett az ősöreg padlózaton.
  A láncok csörögve hallgattak el és valami, vélhetőleg egy pisztoly sértődötten burkolózott némaságba. 
- Szerettél valaha? - Francis hangja nem volt több suttogásnál. 
Arthur közömbös pillantása az egyhangú plafonról a lantira tévedt, de az nem őt figyelte, helyette játéka kötötte le.
- Jelenleg is gyűlölök – felelte rezignáltan.
- És ki érdemelte ki ezt a kegyet? – érdeklődött csillogó szemekkel, de a kék mélység suttogta a választ: én, engem!
- William nem érdemes másra – nem adta meg a vágyott feleletet.  
Franciaország hirtelen lökte magát előre, négykézláb tornyosult partnere felé, szőke tincsei a brit arcát súrolták. Lélegzetük nehézzé vált, súlyos, forró leheletük egymás arcát égette, tekintetük néhány másodpercre egyesült csupán, de többet árult el, mint az üres szavak.
- Gyűlölj! – kérte Francis. – Utálj, vess meg! De csak engem! – ajkai végigszaladtak alkalmi szeretője nyakán, egy röpke pillanatra a fogait is belemélyesztette.
- Előkelő pozíciód van a feketelistámon – Arthur ujjai végigfutottak a meztelen bőrön át kitüremkedő csigolyákon. Mennyibe telne csak egyet összeroppantania?
- Szabadulj meg tőle! Kinek kell lista, ha itt vagyok én! Hadd legyek én a lista! –belereszketett az angol érintésébe. 
- Nem elég, ha az első számú vagy? – hirtelen ragadta meg a francia formás combját és rántotta feljebb a férfit.
- A gyűlölet szenvedélyes érzés, magában hordozza a vágyat és a sóvárgást! Megölni, - ujjait végig húzta a másik szíve felett – hozzáérni, - csak egy pillanatra simította meg a finom bőrt – megfojtani, – kecses kezei óvatosan kulcsolódtak Arthur nyakára – bemocskolni, - óvatos csókot lehelt a férfi mellkasára – kisajátítani. A gyűlölet a szerelem szinonimája. Mondd, hogy nem folyton rám gondolsz! Hogy nem akarsz látni! Williamat akarnád valaha is? Érnél-e hozzá mással a kardon kívül?
- Te rosszabb vagy nála. Milliószor önzőbb – zöld tekintete felparázslott.
- Önző te vagy, mon cher!
- Mikor elhoztál Skóciától, szabadságot ígértél!
- Egy szabadságot! Egy ember szabadságát, de ti ketten voltatok és még csak emberek sem. Ennek ellénére én felajánlottam egy teljes ember szabadságát! Testvériesen megoszthattátok volna az árát! De te önző vagy! A legönzőbb! Engem akartál és nem a világot! – kék szemei felragyogtak – Elengedted Walest és neki adtad a teljes szabadságot, magadnak pedig mohón kisajátítottad az árát! – ismét előre hajolt – De egy percig sem bántam! – suttogta a fülébe.
- A szajháddá tettél! – Arthur vadul ragadta meg a másik derekát és letaszította magáról.
- A szeretőmmé – korrigált Francis.
- Férfi létemre ribanccá – sziszegte Anglia.
- Az általad említett hölgy pénzért szerez örömet bárkinek, a te fizetséged én vagyok és rajtam kívül nem érsz máshoz – gyors mozdulattal kapta le az asztalról az eddig rajta pihenő serleget. – Nem kell mindent megbélyegezni. Öröm, vágy erkölcs – megforgatta szemeit, a kupa tartalmát óvatosan kezdte rázni, amíg a pohárban apró örvény keletkezett. – tisztatság, szerelem, élvezet. Hallgass inkább az ösztöneidre, ne a kimondott szavakra! Az úgyis semmissé válik, amint elhagyta a szád.
- Hol a puskám? – hanyag mozdulattal kapta fel a vörös kabátot, de vissza is ejtette a földre.
- Hmm? – aprót kortyolt a langyos borból.
- Le akarom vágni a fejed – könyékig eltűnt a csizma szárában. – Most ezt súgja a szívem – vigyorgott a francia értetlen képét látva.
- Egy pisztollyal?  - hümmögött a férfi.
Arthur elengedte a füle mellett a kérdést, hangos csattanás kíséretében landolt az eldobott lábbeli. Az ágy nyögve rázkódott meg a hirtelen ráugró angol súlya alatt.
 Francis kis híján magára borította a bort a döbbentettől, de mielőtt ez megtörténhetett volna, társa kimarta kezéből az italt.
 A zöld tekintet ránevetett a kupa felett, mielőtt annak tartalma eltűnt a kalóz ajkai között. Ám, mielőtt végleg magáévá tehette volna a nemesi nedűt, Francis mohón csókolta meg. Arthur a másikat megragadva hevesen válaszolt a kíhívásra, testük egymásnak feszült, az édes ital végig folyt állukon. A támadó nyelve hirtelen tört be a szájába, végigszaladt annak fogain és harcba bocsátkozott a másikéval. Percekig csókolták egymást, végül a ziháló francia szakította meg lenyalva az utolsó cseppet a férfi alsó ajkáról.
- Szemét! – füstölgött Arthur.
- Így sokkal édesebb volt – kuncogott.
A hoppon maradt halk morgás kíséretében szedte fel a földről sebtiben ledobott nadrágját.
- Látlak mostanában? – érdeklődött, mialatt hullámos tincseit gyakorlott mozdulatokkal összefogta.
- Talán, ha leszámoltam Willel – Anglia szavai alig érthető motyogássá torzultak a fogai közé szorított penge miatt, melyet üres kéz híján tartott ott a nadrágja felrángatása közben.
- Nem összpontosíthatnál inkább rám? – kecses mozdulattal lökte le magát az ágyról, hogy átölelhesse a távozót.
Arthur csak egy pillanatra tűrte meg, majd rezzenéstelen arckifejezéssel lökte félre.
- Ha megszabadulok a Skócia féle bilincsektől, az kulcs az általad rám kényszerítettekhez is – valamicskét igazított a gyorsan magára kapott kabáton, majd a francia ölébe dobta a gallérjába tűzött vörös rózsát. – Tartsd meg!
Vissza se pillantva vágta be maga mögött a háló ajtaját.
- Fogalmad nincs, hogy mit hozol a saját fejedre – sóhajtott lemondóan Francis a virágot megszagolva. Csak egy másodpercre érintette arcához a selymes szirmokat.
   Mintha a növényt megbűvölték volna, a maradék melegséget is magába szippantotta. A helyiség minden bájával, selyemmel, emlékkel, puhasággal vált fagyos kalitkává.
  A rózsát hátra hagyva indult az ellenkező irányba. Jóformán be sem ért a szomszéd helyiségbe, a zöld tekintet jeges gyűlölettel villant rá. Tehetetlenül vágódott el, az arcán csattanó pofon után, nyögve esett a bézs falnak. Fehér bőre kivörösödött, ajkai felhasadtak.
- Hej! Állj le! – Antonio gondolkodás nélkül kapott a tajtékzó skót keze után. – Mindent megtett, amit kértél! Ne merd bántani!
William undorító pillantást vetett rá és kirántotta karját a spanyoléból.
Gilbert időközben felsegítette póruljárt harmadik felüket.
- Ki mondta, hogy hozzáérhetsz? Hogy eddig elmehetsz? – Kirkland tekintete sütött. – Undorodom tőletek.
- Mindent kiszedett belőle, amit kértél! A módszer teljesen lényegtelen! – üvöltött rá a porosz.
- Rohadtul nem érdekel a véleményetek. Kotródjatok a dolgotokra! – dörrent rájuk.
  Antonio keze megreszketett, gyilkos tekintetét csak karamellszín tincsei rejtették el. Gondolkodás nélkül ragadta meg a sarokba állított bárdot és kirontott a szobából.
  Gilbert vérvörös szemei is végigjárták a skótot. Nagyot tévedett, van amit az anglikánnál is jobban utál, és az a bátyja. Hőzöngve kapta fel kardját. Egy másodpercig csak állt. Mi történne, ha merő véletlenségből William fejében kötne ki a penge?  Ujjait szorosabbra fűzve indult Spanyolország után.
  A szoba némaságba búrkolózott. Egymásnak feszült az összetalálkozó kék és zöld szempár.
  Francis összeszorított szájjal fordult el. Ugyanaz a zöld írisz, ugyanaz az árnyalat, mind a kettő mélyén ott a vad óceán. Akkor mi teszi őket annyira mássá? A Kirkland fivérek önzőek és kegyetlenek, erre nevelte öccsét az idősebb, de Williamből mikor veszett ki az emberség? Arthurban mi lett más?
- Ne merj többet hozzá érni! – szögezte le az előbbi.
- Ha meg akarod ölni, már nem lényegtelen, hogy mit teszek vele? – mosolygott rá a francia. – Tudtommal, ha ma Antonio és Gilbert sikerrel járnak, Arthurnak a legkisebb baja én leszek.
William laza mozdulattal ejtette a kezébe a hirtelen előhúzott tőrt. Gyönyörű fegyver volt, egy sárkányt formált a markolata, minden egyes pikkelyt külön-külön alakítottak ki rajta, szárnyait ingerülten csapta hátra, karmai az égnek meredtek, eltátott szájából, hegyes fogai közül emelkedett ki a penge.  
- Szúrd le ezzel! – hangzott a színtelen parancs. – Britannia varázslata él a késen. Elnyeli a lelket, egy ország sem elég erős a legyőzésére.
Franciaország döbbenten meredt a kezében tartott erőre, szíve összeszorult, hang nem jött ki a torkán, csak bólintott.
- „Gyűlöltél volna inkább engem!” – suttogta elméjében egy vékony hang.