Anhalt - Szeptember III.

 
  Hát nem ez a fejezet lett a csúcsok csúcsa, de próbáltam a háború és a magánéletük között lavírozni. Anglia mind a két téren hozza a formáját. Szeretném jelezni, hogy nem lesz ő végig ilyen szerencsétlen, de most összejöttek neki a dolgok.
  Ezúttal azonban a Tengelyhatalmak is tiszteletüket teszik. Képet kapunk Lengyelország helyzetéről és Oroszország is felfedi magát. A Szövetség háttérbe szorul Arthur mellett, de ők is jelen vannak.
  Próbálkoztam azért némi humort csempészni a morózus hangulatú légkörbe. Anglia francia tiszti egyenruhája.

III. Fejezet



- A Buchenwaldba küldött seregek nem tudták beteljesíteni céljuk – foglalta össze a jelentést a sápadt tiszt, kihúzva magát.
- Lennie kell valami összefüggésnek – a német elgondolkodva támaszkodott meg a mahagóni asztalon. – Brit tankok, de a tisztek nem viselnek felségjelzést. Mit akarsz, Arthur? – sóhajtott maga elé meredve.
  Aggasztotta az egész megmozdulás. Tudta, hogy jóval több lesz mögötte, mint egyszerű rajtaütés. Anglia minden háborúja leginkább egy sakkjátszmára hasonlított. Precíz, kiszámított lépések sorozata. Előre megtervezett hadműveletek egész regimentje és pontosan kiszámított megmozdulások. Hirtelen fedte fel magát Európa hatalmas táblája. Egy játék, melyben egyszerre rengetegen vettek részt. Mindenki a maga seregeit helyezte el, rendezte át és nagy százalékban eltért az eredeti szabályoktól. Ellenségei igyekezték körbe zárni, magán érezte az angol zöld, perzselő tekintetét. Mintha az egész óbirodalom az ő pajzsa volna, mintha minden Britannia védelmét szolgálná. Kirkland lépett és Ludwig képtelen volt felfedezni a célját, a háta mögé rejtett futárt. Képzeletben sokadszorra kerülte meg az óriási mezőt és figyelte a vele pont párhuzamosan haladó férfit. Ajkai folyton a "Marshall-csel" szót formálták és jó eséllyel erre is készült. Beilschmidt idegesen taszította előre az egyik parasztot, mire ellensége felkacagott. Arany koronáján végigszaladtak a ragyogó sugarak, a vállain finom, vörös palást omlott alá. Kétségtelenül uralkodóként viselkedett és meg is tehette. Lábai előtt feküdt Franciaország. A latin szőke tincsei szétterültek a hideg kövön. Ruhája megalázóan kevés volt, a testét szintén aranyláncok kötötték gúzsba, melyek a nyakán viselt vaspántban egyesültek. Az angol kemény marokkal vezette bilincsbe vert foglyát, és ő mégis nevetve csókolta meg átkozott királya talpát.
- Mit kíván, uram? Értekezzünk a Führerrel? – szólalt meg hirtelen az eddig némán várakozó standartenführer.
Ludwig összerándulva tért vissza a jelenbe.
- Nem érdekel, Anglia várhat! – csattant fel. – Mi van a Fehér Hadművelettel?
- A Beilscmidt Oberst-Gruppenführer által vezette Heer tökéletesen véghez vitte a küldetését. A kétezer-négyszáz harckocsiból mindössze a tervezett kétszáz esett el. Kérem, hadd jegyezzem meg, hogy ahhoz képest, hogy hat különböző hadosztályba sorakoztak fel, az öccse bámulatosan vezérli őket rádión keresztül is! A saját csapata minimális veszteségekkel zárt, de a másik öttel is fantasztikusan bánik! – a tiszt zavartan hallgatott el, korábbi lelkesedése tovaszállt. – Kérem, bocsássa meg szakszerűtlen viselkedésemet! – hajolt meg.
- Tovább! – intett elnézően Ludwig. A tiszt gyakorlatlan magatartása kicsit fiatalkori önmagára emlékeztette.
- Az új haditechnika kiválóan vizsgázott! Pillanatok alatt megtörték a lengyel védelmet és rést nyitottak a pajzson, elkülönítették egymástól az egységeket, elzárták az összekötőpontokat és külön-külön kerítették be az egységeket. Bár a gépiesített gyalogság meglehetősen korlátozott, de tartják az ütemtervet. A Luftwaffe pedig tagadhatatlanul megtartotta a stratégiai és a légi fölényt. Herr Beilschmidt terve félelmetes előnyhöz juttatta a csapatokat. A zuhanóbombázók szétzilálták az ellenség utánpótlási és kommunikációs pontjait. Kétezer-háromszáztizenöt gép vonult ki és ennek 95%-a visszatért. Frau Arlovskaya csupán kétszer lépett kapcsolatba Herr Beilschmidttel, akkor is csak a minimumra szorítkozva tárgyalt, de az eddig kapott információk alapján az ő csapatai is sikeresen haladnak előre.
- Natasha azt csinálja, amire utasítottam – mosolygott rá cseppet sem barátságosan Ivan.
- Nincs okod az elégedetlenségre – Ludwig kimérten pillantott az oroszra.
- Soha nem tettek boldoggá félországok – a férfi lila szemei résnyire szűkültek.
- Európát ajánlottuk.
- A nyugatiak kiszámíthatatlanok – tekintete felparázslott.
- Ezért kell megfogni őket – Németország nyugalma végtelennek tűnt. Minden oka meg volt a magabiztosságra.
- Jó helyed volna a Szovjetunióban, mindig is értékeltük a törtető szellemiségeket.
- Mindig jobban szerettem a magam oldalán állni. Szabadúszó vagyok, félek, hogy nem volnék jó partnered – vakarta lemondóan a tarkóját Ludwig.
- És alárendeltem? – Oroszország hirtelen lendült előre, könyökei halkat koppantak a tárgyalóasztal túloldalán.
- Nem hiszem, hogy Gilbert megbirkózna ezzel a szerepkörrel.
- Kénytelen lesz – emelkedett fel a kelet-európai.
  Ivan lassan tornyosult a bizalmatlan német felé. Régi ballonkabátja makulátlan vajszínben ragyogott, a mellkasán terpeszkedő vérvörös csillag, mintha növekedett volna. Legalábbis Beilschmidtnek ez a határozott érzete támadt, mikor rá esett a pillantása. A mindig viselt fehér sál pajkosan himbálózott a zömök nyakon, az egyetlen barátságosnak tűnő pont az oroszon. Fekete kesztyűs kezét a másik orra elé nyomta. Ludwig nagyot nyelve szorította meg.

- Gratulálok, ez egy igazi Blitzkrieg volt! – súgta rossz kiejtéssel a germán szót. – Ha át mersz lépni hozzánk, a Molotov-Ribbentrop-paktum érvényét veszíti. Az országod földjén nem csak a Vörös hadsereg lesz az egyetlen áramló karmazsin – szemei mélyén gyilkos indulat lángjai lobbantak fel. – Örülök, hogy együtt működhettünk! – szorította meg átmeneti szövetségese másik kezét és barátian rámosolygott. Az előbbi fenyegetésnek nyoma sem volt.
Németország bágyadtan meredt a gyakorlatilag kigaloppozó Braginsky után.
- Bolond ruszki! – sóhajtott fel hátradőlve végre. Görcsbe rándult a gyomra, ha arra gondolt, hogy az öccse épp a húgával készül egy légtérbe lépni. – Viel Glück, Gilbert! – szólalt meg először anyanyelvén.
Ám fivére ezzel ki is ment a fejéből. Vállaira nehezedett a Fall Wal „bálna” és a Taube „ Galamb” előkészítése is.

*** 

  A hajnal első sugarai lassan kúsztak be a szövetség átmeneti táborának ablakain, az éles fogakként égnek meredő, horgas szilánkok között. A felkavarodó porszemek briliánsokként ragyogtak a reggeli fényfátyolban. A felakasztott, zord idők során megtépett függönyök vadul lobogtak az őszi szélben. Október visszavonhatatlanul eljött, immár majd egy hónapja háborúban álltak Ludwiggal ismét.
  Lágy csókokat lehelt meztelen hátára. Ujjai végigjárták a finom bőrt. A férfi felszínes légzése, mély sóhajai feltüzelték nyugvó szenvedélyét. Hirtelen nehezedett a másikra. Hevesen nyalt az angol fülkagylójába, majd óvatos csókot nyomott partnere arcára, lopott egy újabbat ajkairól, mellé csúszva. Arthur morogva tolta el az egyre szenvedélyesebbé váló amerikait. Szemeit szorosan hunyta le. Nem vágyott az új nap hajnalára, rettegett a holnap virradásától, melyből menthetetlenül ma lett. Lemondóan pillantott fel az egyre emelkedő napkorongra. A beáramló hideg szél végigszaladt meztelen bőrén, fázósan csúszott közelebb, habár jól tudta, hogy sokkal kifizetődőbb volna a földre dobott egyenruhát választania. Arthur Kirland nem gondolkodik, megőrül, elérzékenyül. Új volt a gondolat, de ebben a percben képtelen lett volna a németek szeme közé nézni.
- Iggy – sóhajtott hirtelen Alfred. Nyögve bújt még közelebb a másik forró testéhez.
- Amerika – viszonozta a közeledést immár túlfűtve. Keze végigjárta a fiú álmos arcát, edzett, formás csípőjét.
  A fiatalabb meglepetten simult a könnyed érintésbe, csókolt a finom tenyérbe, hajolt szeretője ajkaira, az izzó zöld szemektől valami elmondhatatlan izgalom lett úrrá rajta. Légzése elnehezedett, a levegő meg sem mozdult tüdejében. Nyögve zuhant Arthurra, reszketve ölelte magához, úgy szorította a törékeny testet, mintha az élete múlna rajta, ujjait a puha, szőke tincsek közé fűzte. Zihálásuk üteme lassan igazodott egymáshoz, leheletük égette a másik arcát, ajkaik csupán néhány centire voltak egymástól. A hideg hajnali levegőben halvány felhőt képzett köztük leheletük, fátyolos mámort borított a végtelennek tűnő távolságra.
  De a félhomályban is képes volt tökéletesen eggyé válni a smaragdzöld óceán az opálos kék mennybolttal. Egy volt bennük igazán közös, a tenger és az ég könnyei ugyanabból az elmondhatatlan kínból fakadtak. A vihar, mely szüntelenül feléjük közeledett, immár kész volt elválasztani őket. A harcok sötét fellege üvöltve állt a hánykolódó víztükör és a megvadult horizont közé.
  Alfred keze hirtelen szaladt végig a rezzenéstelen férfi arcán. Arthur vonásai mozdulatlanok maradtak, csupán szemei zokogtak. Maszkja szét nem repedt, az érzelem mentesség álcája kemény pajzs volt, a személyiségét fedő hideg porcelán szét nem hasadt, összetartották a századok, a múlt, a csalódások, a végtelen fájdalom adta kényszeredett büszkeség. Csak az igazán élő tört át rajta, a legyőzhetetlen, sós könnyek. Amerika hirtelen egyenesedett fel és húzta magával. Homlokukat összetámasztva ültek a hajnal homályában, kezeik szorosan összekulcsolódtak. Európa nyughatatlan természete megfertőzte lakóit, a nyugalom, boldogság számukra nem mondott semmit. Pedig mind egyre szomjazott, mind szívéből egy hiányzott. Arthur hirtelen húzódott el. Alfred szóra nyitotta ajkait, de a másik némán rázta meg szőke fejét. Óvatosan dőlt hátra, mellkasán megfeszültek az inak. Társa vágyakozva húzta végig ujjait, a sima bőrön. Kirkland lassan kezdett kotorászni, nehezen találta meg a keresett tárgyat. Amerika hirtelen karolta át, ajkai a nyaka alatti bőrt simogatták. Sóhajtva feszült meg, szemeit lehunyva tolta el finoman, de határozottan a fiút. Halkat koppant az asztalon az inget tartó marka.
- Ne menj! – súgta a másik közelebb csúszva, ám Arthur tenyerébe ütközött. – Maradj!
Kirkland nem válaszolt, lehorgasztott fejjel ült és picit megemelte a ruharabot. Jones némán meredt a vászonra. Nem Anglia újdonsült egyenruhájának félkész kiegészítője volt, a saját ingére bámult ebben a percben.
- Szóval nem te mész – foglalta össze a kimondatlan gondolatokat.
A férfi nem mozdult, nem felelt, csak ült.
- Annyi féleképp lehetne!
Hang nélkül ejtette ölébe az utált tárgyat.
- Nem dobhatsz el! Így nem! – csattant fel ingerülten.
Anglia egyszerűen az asztalt bámulta tovább.
- Nem is keresel megoldást! El akarsz küldeni? Meg se fordult a fejedben, hogy melletted maradhatnék? Hogy nem kéne egyedül csinálnod? – kezdett vádaskodni ridegen.
Választ ezúttal sem kapott, a másik kezei erőtlenül feküdtek az asztal lapján.
- Nem csinálhatsz mindent egyedül! Segíteni akarok! Én is és Kanada is! Itt vagyunk neked! És... – hirtelen hallgatott el. Idegesen ragadta meg az angol vállait. – Mondd, hogy ne menjek! Mondd, hogy szeretsz! Mondd, hogy nem Francis! Franciaország megbízhatatlan! Nem helyettesíthet! Engem nem! – dideregve rázta meg a férfi testét. – Mondj már valamit! – üvöltött félőrülten.
  Anglia feje tehetetlenül csuklott hátra, akár egy rongybaba. Ajkain halvány mosoly ült, félszeg, boldogtalan mosoly, szemei könnyben úsztak, de csupán egy kósza csepp szaladt végig bőrén. Alfred hirtelen, reménykedve ölelte át, teste reszketett, tekintetét fátyol homályosította el.
- Szeretlek – súgta Arthur fülébe. – Több mint háromszáz éve töretlenül szeretlek. Nem hagyom, hogy elvegyen egy ilyen senki! – hangja sírástól csuklott el. – Nem megyek el! – vadul lökte föl partnerét. Anglia ellenkezés nélkül terült el a lakkozott lapon. Alfred villámgyorsan emelkedett felé. – Az enyém vagy! Nem engedlek el soha! Tudom, hogy te is ezt akarod!– hüppögte. Talán magam se hitte el szavait, de kék szemeiben elhatározottság égett.
  Szeretője hirtelen, de lassan nyúlt felé, végigsimított a meggyötört arcon. Ő már nem sírt, már képtelen volt. Ajkaira ismét kiült a háborodott félmosoly.
- Csodás, add meg amit a Szovjetunió akar! Tipord sárba Európát! Taszítsd rabságba az államokat! – kegyetlen nyugalommal nézett a síró, kék szemekbe. – Sőt, tudod mit? Ölj meg! – sziszegte.
  Amerika gondolkodás nélkül ütött, miden érvét hátrahagyva vágta pofon. Anglia nyögve csuklott hátra. Néma csend telepedett rájuk. A pórul járt lassan támaszkodott fel. Kézfejével törölte a felhasadt ajkából szivárgó vért.
- Bolond vagy, ha azt hiszed, hogy ennyivel megszabadulsz tőlem! Kiverem a fejedből ezeket a hülye gondolatokat! Értsd meg...
- Nincs mit megértenem! Ha itt maradsz, annak kiszámíthatatlan következményei lesznek! – felelte halkan. Meggörnyedve ült fel és fordított hátat. – Menj! – mutatott az ajtóra.
- Milyen következmények?! Iggy, én csak meg akarlak védeni! – magyarázta zavartan.
- A Szovjetunió csak az okot lesi, hogy hátba támadja nyugatot – közölte rezignáltan.
- A gyalogos egységeid, illetve egységeitek elenyészőek! – erősködött.
- Franciaországnak vannak mozgatható hadosztályai.
- Mit kezdesz, ha Ivan támadásba lendül? - Csak meg nem támadási egyezség köti őket össze.
- Németország és Olaszország a közvetlen közeletekben vannak!
- Neked viszont épp eléggé messze.
- Japán?
- Kína a markunkban van.
- Segíthetek a fejlesztésekben!
- Semmi szükségem rá. Menj!
- A haderőnk nagyobb, mint...
- Nem érted, hogy nem kellesz? – súgta továbbra is háttal ülve. Fehér bőrén átnyomódott gerince.
- Nem taszíthatsz el büszkeségből! – támadt ismét Alfred.
- A büszkeségem már rég eldobtam, mikor engedtem neked.
- Szóval ez vagyok én? Egy hiba – nyugtázta megdermedve Amerika.
- Pontosan – Anglia válla alig láthatóan reszketett meg.
- Hazudsz!
- Ha ezt akarod hinni. Gyenge vagy elfogadni a valóságot? Mentségeket kreálsz.
- A szerelmünk nem mentség! Létezik, éreztem, tapasztaltam, az enyém, a miénk!
- Befejezted? – kérdezte ridegen. – Nem voltam és nem is leszek szerelmes egy gyerekbe.
- Unod az apa szerepét? – idézte fogcsikorgatva Francis szavait.
- Ennyi év után reméltem, hogy felnősz.
Amerika hirtelen húzta fel ingét. Ajkait összeszorítva préselte magát a kincstári nadrágba.
- Nem akarsz engem? – súgta megszelídülve. Keze megállt a mozdulat közben.
  Anglia nyögve harapott a szája szélére, visszatartott könnyei fojtogatták, öklei ökölbe szorultak, de kényszeredetten egyenesedett ki. A levegőt tüdejéből kipréselve felelt.
- Örülök, hogy megértetted végre- válaszolt röviden, erősen küzdve a lelkében dúló kínnal, hogy elfedhesse a másik előtt igazi érzéseit.
  Alfred kővé dermedve ácsorgott. Annyi mindent akart mondani, annyi mindent kifejezni. Bevallani, hogy a férfi nélkül soha nem lesz egész, hogy kicsi gyermekkora óta minden éjszaka vele álmodik, hogy élete legszebb napja volt, mikor végre megérinthette, hogy soha nem feledi az angol nevetését, hogy az együtt töltök percek emléke vezette győzelemre, hogy Anglia érintésének puszta gondolatától eluralkodik rajta a lázas forróság. De ugyanakkor látta maga előtt Arthur könnyáztatta arcát az árulása napján, meghunyászkodását, megtörését. Megérdemelte a mait. Mit sem ér, ha azt mondaná, hogy szereti. A szeretet szavával ajkain szúrta hátba nem is oly régen.
- Elmegyek – súgta.
  Kedvese nem felelt csak némán bólintott. Képtelen lett volna rá. Vak volt a könnyektől, a torka elszorult, karót nyelve ült egy helyben. Tudta, hogy ma mindent tönkretett, hogy kapcsolatuk nem lesz helyrehozható, hogy áldozatát csak Alfredért hozta, de ezzel képtelen volt vigasztalni magát. Remélte, hogy a másik időben kilép az ajtón, előbb, mint ahogyan lassan gyengülő ellenállása megtörne, kemény makacssága szertefoszlana. Érezte, hogy még egy szó, még egy könny a kedves ajkain elég lenne, hogy az álarca lehulljon róla.
  Amerika nehézkesen lépett a fiú mellé. Felvette a földre dobott nyakkendőt, melyet tegnap este olyan szenvedéllyel száműztek. Óvatosan pillantott fel a másikra. Arthur merev tekintettel bámult maga elé, könnyei elborították a zöld íriszt, teste mozdulatlan volt, természetellenes merevség ült vonásain. Felsóhajtva lépett közelebb és ölelte hirtelen magához a reszkető angolt.
- Mit csinálsz? – döbbent meg. Kapálózva próbált megszabadulni.
- Nem tudom, hogy mit tervezel, de ha ez a kívánságod, elhagylak – súgta a szőke tincsekbe. – Elhagylak, hogy magad térj vissza, Iggy! – nevetett, de arcán könnyek folytak végig sebesen, megállíthatatlanul. – Nem szeretlek, sose szerettelek! – folytatta, miközben lelkét ezer apró darabra téte a fájdalom.
Óvatosan fogta meg Arthur állát, gyengéd csókot lehelt a megduzzadt ajkakra, elrabolva a rajta ülő sós cseppeket, megerősítést szerezve belőlük, hogy lám nem téved, a másik ugyanúgy szenved, mint ő.
- Good by, Arthur! – súgta és hátrahagyta.
  Léptei percek múltán sem haltak el. Csak ment, ment és ment. Távozása újra és újra végigdübörgött a férfi agyán. Tébolyultan fordult hátra.
- Ame... – de a szoba üres volt. – Alfred – súgta az asztalon elterülve. Ujjai az ajtó felé nyúltak, majd erőtlenül hulltak alá.

  Dideregve lépett ki a konferencia teremből. Arca égett, akár csak szemei. Kis híján összecsuklott, mikor a félfát elengedve előrelendült. Szinte vakon pillantotta meg a falnak támaszkodó idegent, de a sziluettjéből megismerte. Ezer közül is felismerte ezeket a hosszú lábakat, vékony csípőt, pökhendi, de laza tartást, az aláhulló, arany tincseket, a széles vállakat. Francis kék szemei haragosan ragyogtak, de valami melegség is égett benne. Arthur állta a tekintetét, rezzenéstelenül bámult vissza rá. Ám hirtelen könnyek folytak végig arcán és hüppögve indult előre. A férfit megpillantva valami eltört benne, valami megszakadt és odavezényelte, ahova mindig. Térdei hirtelen adták meg magukat. Franciaország sietve lökte el magát a faltól és kapta el. Szó nélkül szorította magához a reszkető testet. Finoman kezdte cirógatni a hátát.
- Elhagyott! - fuldokolt az angol.
- Nem, mon cher! - súgta a haját simogatva. - Ezúttal te hagytad el.
Anglia reszketve kapaszkodott az erős vállakba.
- De én itt vagyok! - csitítgatta halkan.
- Segíts! - zihálta kétségbeesve.
- Később megbánnád - mosolygott rá a férfi.
- Nem érdekel! - zokogta.
- Tudom - mormogta a fülébe Francis. - De a szövetség számít rád és együtt kell dolgoznunk – összekulcsolt ujjaikra gyengéd csókot lehelt. – Ki tudna rád igazán haragudni, Angleterre?
- Hallgass! – követelőzve karolta át a francia nyakát, arcát a mellkasának döntötte.
 Franciaország a másik térdei alá nyúlt és könnyedén emelte meg. Sóhajtva szorította magához. De rég vitte így utoljára, talán ezer éve is megvan.
- Ezért fizetni fogsz, ugye tudod? – mosolyodott el. – Itt van az a néhány óra szabadságunk és én germán őrzésére pocsékolom! Fogok még eleget látni a fronton! – nevetésére nem érkezett felelet. Döbbenten nézett le. Anglia nem mozdult. Szemeit szorosan lehunyva szuszogott, ám könnyei szüntelenül folytak. – Mon Dieu, hogy te még álmodban is képes vagy sírni! – lágy csókot nyomott csomagja homlokára. - Faites de beaux rêves, mon amour!

  Sóhajtva dőlt hátra, az olcsó matrac meglehetősen kényelmetlen volt, tervezői kispóroltak belőle mindent, amit tudtak. Kedvetlenül lógott szájából a meggyújtatlan cigaretta. A lábain fekvő férfi nehéz volt, de a világért se lökte volna le magáról.
- Mi legyen a megbeszéléssel? – India aggódva méregette a francia ölében fekvő angolt.
Francis esetlenül rántotta feljebb a vékony takaró alkalmatosságot.
- Egy órát még igazán kibírnak! – lökte oda foghegyről. Finoman simította meg a kócos, szőke tincseket. – Igazán megérdemli – savanyúan mosolygott a keletire. – Szóval az új Victoria?
- Talán nem ebben az életben – passzolta vissza a labdát Ibrahim. – Mellesleg egy szóval sem mondtam, hogy Alfredra gondoltam, Mr. Ajtónálló!
- Én azt hiszem, hogy megmaradnék a távolból figyelő virágszál szerepében – mosolyogva figyelte Arthur elnyíló ajkait.
- Szerinted ebben a pillanatban a távolság jót tenne neki? – Shree nem tágított.
- Németországban ennél csak még inkább magányos lesz. Mellesleg nehogy azt hidd, hogy ez új neki! Mr. Kirkland mindig is egyedül dolgozott! – ujjai végigjárták a sápadt arcot.
- Aztán beengedett az életébe titeket.
- Micsoda taktikai hiba! – sóhajtott túljátszva Francis.
- Egy óra múlva megbeszélés! Lengyelország elveszett és mi még nem léptünk semmit! Ez lebegjen a szemetek előtt! – India mögött halkat koppant az ajtó.
  Franciaország a levegőt kifújva dőlt hátra a hideg falnak. A sarokban elnyúló pókhálóban szenvedő légy elpusztult, állapította meg egy kedvűen. Pedig már egészen megszokta szenvedéseinek kósza hangjait. Kevésbé érezte magát egyedül tőle. Magányos dolog a háború, ismerte fel sokadszor. Kanada reggel távozott Amerikával, ami mélységesen megnyugtatta. De Matt hiányát már most érezte. A fiúval átbeszélgetett hajnalok, órák mindig helyre rakták a lelkét. Önző mód használta ki, de képtelen volt elengedni. Hát valamiben csak hasonlítanak Angliával. 

- Elég lesz három óra, hogy elsirasd a régi életed? – súgta szendergő társának.
  Életük másból sem áll újabban csak hallgatásból és ismét elérkezett az ideje, tudta, hogy bár nem titok, hogy mi történt hajnalban, ők ketten biztosan nem fognak beszélni róla, eltemetik ezt is, mint a múltat, feledik mint az együtt töltött századokat.

*** 

  Új-Zéland lelkesen járta körbe a szövetség új főhadiszállását. Kicsit merésznek vélte ezt a fényűzést Németország határain belül, de a központ kívülről pont olyan romosnak tűnt, mint az előző. Pontosan egy hete jöttek át, de a nemzetek nagy része még mindig idegenkedve élte itt mindennapjait. Szobáik bár helyzetükhöz képest hatalmasok voltak, de ridegek, a mindent uraló fehér szín, mintha a lelküket is megfakította volna. Sóhajtva húzta végig ujjait az egyik hideg fémasztalon, semmi melegség, dísz vagy komfort, szigorúan háború. Immár szeptember óta tombolt a harc és helyzetük válságosnak tűnt. Illetve maga a szövetség a legnagyobb rendben volt, de a Lengyelországnak tett ígéret kötötte őket.

  Anglia és Franciaország már rég üzent Ludwignak, de eddig nem mozdultak ténylegesen, viszont pár napja hátrahagyták az erődöt. Szükségesnek érezték saját hazájuk, népük védelmének kialakítását. Feliks többször kért tőlük segítséget emberei időről időre megjelentek és Arthur mindig ígért, de semmit sem tett. Most sem miatta mozdult. Lengyelország csapatai az utolsó pillanatig várták őket a romániai hídfőnél, várták őket az elesés pillanatáig. Connor bűntudatosan gondolt a fiúra, de nem igazán tehettek érte semmit. Ivannal semmiképpen nem akartak szembe kerülni és ennek a legjobb módja az ígéretük megszegése, Feliks beáldozása volt. Halkat kopogott az időközben elért ajtón. Alig pár másodperc múlva hang nélkül tárult fel.


  Az eső finoman szemerkélt. A férfi fekete kabátján megálltak a hideg esőcseppek. Minden oka meg volt elégedettnek lenni, mégis valami kimondhatatlanul zavarta. Lépései halkan kopogtak a vastag kőtömbökön, csak hanyag pillantásra méltatta a lábai előtt elnyúló, hasadásnak tűnő lövegárkot. Unottan lépett előrébb. Hogy mit látott maga előtt? 142 nagyerődöt, 352 kazamatát, 78 gyalogsági óvóhelyet, 17 megfigyelő központot és 5000 gyalogsági szállást, 19 blokkot és 10 km folyosórendszert, 150 mm-es nehézlövegek közvetlen találatához méretezett betonfalakat. A Maginot-vonal, a tökéletes. Körülbelül öt milliárd frankot öltek ebbe csodába. Minden más európai védővonalnál korszerűbb volt, főleg az Elzász-térségben. Az általában 2 km mélységű védvonal itt elérte a 20 km mélységet is. Erődökből és az erődök között húzódó föld alatti járatrendszerből, valamint az ezeket ellátó hátországi infrastruktúrából állt. Az erődök alsó szintjein képezték ki a legénységi körleteket, kórházakat, lőszerraktárakat. Az Alpoktól egészen a La Manche csatornáig terjedt, de onnantól a természetre bízták magukat. Az Ardennek bevehetetlen erdős térségként nem kívánta meg a további védelmet.
  Kezeit fázósan rejtette kék zubbonya zsebébe. Utálta ezt a ronda darabot. Rikító és hivalkodó volt, akár egy jól kivitelezett céltábla. Sóhajtva bújt a ruha merev gallérja mögé, a fronton végigszaladó üvöltő szél, így kevésbé tudott finom bőrébe marni. Katonái egy része meg se ismerte vagy mosolyogva szalutáltak, ha észrevették. Fújtatva fordult el, de leginkább semmibe venni igyekezett őket. A francia tisztek látványosan végigmérték. Büszkén felszegett fejjel sétált el mellettük. Nem láttak még elég britet? Vagy szokatlan, hogy nem sárba tiporni akarják őket? Bosszankodva toporgott a hidegben. Szerette maga intézni a dolgait és most ennek a szenvedélyének hódolt volna, ha a Brit Expedíciós Haderő nincsen meg tökéletesen nélküle is. Valahol legyezgette a hiúságát, hogy az övéi a legnagyobb rendben dolgoztak, amíg a franciák szétszórtan lődörögtek, ha rájuk unt, maga tette helyre az adott csoportot. A frontot egyelőre az emelő szerkezetek és a faládák uralták. Lassan kerültek elő a nyugatról hozatott fegyverek. Amerika jól megkérte az árukat, ennek ellenére hálásan gondolt a fiúra. Lüktető mellkassal fordított hátat az egyik doboz oldalára festett sasnak. Londont pár nap alatt megjárta. Egyeztetett a vezetőségel, a királynővel, nem voltak elragadtatva a tervtől, hogy Anglia eltűnjön ezekre az időkre, ugyanakkor láttak a rációt az ötletben. Így kisebb huzavona után elfogadták az átmeneti csapatot. Connor, Logan és Agnes zöldutat kaptak, de William közreműködésére is erősen számítottak, amit Arthur nem óhajtott a tudtára adni. A nehéz köd fedte idegen táj, annyira otthonosnak hatott. Talán az időjárás tette, talán, hogy élete túlnyomó százalékát itt töltötte. Kénytelen volt bevallani, hogy imádta ezt a gyönyörű vidéket, a természet alkotta csodát, a ragyogó napfelkeltét, a homályon is áttörő szivárványt, az erélyes erdőket, az üde zöld gyepet, a világra táruló képet, Európa kapuit. Elmerengve pillantott a szitáló esőbe.
- Tetszetős – szólalt meg a háta mögött.
Akaratlanul mosolyodott el.
- Nincs semmi különleges ebben a vízgyűjtőben. Pont ugyanezt lehet elérni egy műanyag lavórral – válaszolta vissza sem nézve.
- Én rád gondoltam – lépett mellé a férfi és látványosan végigmérte. – Jól áll neked a kék, a szterccsről nem is beszélve! Kiadja a lábad...
- Láttad már a mélyítéseket? – vágott hirtelen a szavába.
- Csak nem velem akarod ellenőrizni a mélységet? – vonta fel szemöldökét kihívóan. – Lelked mélysége mindig is tűzbe hozott, de vannak még mélységeid, amelyek igazán izgalom..
- 20 km-t még te is megéreznél – felelte rezignáltan.
- 20? Nem becsülöd egy kicsit túl magad, mon cher?
- A lövészárkok szellőzői viszont nem tökéletesek – lépett el a másik mellett.
- Egy egész sortűz? – Francis tettetett zavarral sietett utána. – De ugye nem vagy gyorstüzelő?
- Nem tudom, hogy a 150 mm elég vastag lesz-e. Miért spóroltok ti mindenen? – mordult fel.
- 150 mm szerintem azért elég a boldogsághoz – vigyorgott rá pimaszul.
- Francis? – Arthur hirtelen állt meg.
- Igen?
- Fulladj meg! – közölte vele hidegen és tovább indult.
- Szigorúan véve, te vagy a hibás! Ez az egyenruha...
  Anglia agyában fokozatosan tompult el Franciaország locsogása és tulajdonképpen maga a világ is. Átvette helyét az előtte megjelenő járásának tompa ritmusa. Figyelmét a nem messze haladó tiszt kötötte le. A férfi sudár alakja, könnyed léptei, mégis szenvtelen tartása, összeszedett, de hanyag mozgása. Aurája szinte vibrált, az idő és a tér, mintha az övé lett volna. Mintha az esőcseppek félve kerülték volna ki. Fekete kabátját óriási szárnyakként dobta hátra a feltámadó szél, fenyegetőzve kapott hátra, Arthurt kirázta tőle a hideg. Az idegen olyan volt, akár az eleven halál, a megtestesült erő. A sötét tányérsapka alól kilógó ezüstös tincsek ragyogó hada. Az emberfelettien szép, de kegyetlen, számító, nevető arc és a felvillanó vérvörös szempár. A tekintet, mely visszavonhatatlanul ígér véget és az ajkak, melyek csókja az utolsó, melyek csak ennyit suttogtak hang nélkül: Danke! Auf wiedersehen! Megemelte sapkáját és tovább haladt.
- Az istenit! – sziszegte meghűlve és gondolkodás nélkül kezdett rohanni.
- Angleterre??! – Francis döbbenten kapott a férfi után.
 Kirkland dühöngve lőtt ki, sietve lökte magát előre. Gilbert hanyagul pillantott rá. Mosolya tovább szélesedett, de maga is futásnak eredt. Lépteik tompán kopogtak a vastag beton lapokon, a német járása ennek ellenére légiesen könnyűnek hatott. Arthur lélekszakadva vágtatott utána, keményen vágódott a tiszteknek, taszította félre a későn kapcsolókat. Beilschmidt, mintha átcsúszott volna, mintha mindig rés nyílt volna a számára, hogy nyomban összecsapódhasson utána.
- Állj meg! – üvöltött utána.
- Nein, komm! – röhögött a pofájába és ismét kicsúszott a kezei közül. Méterekre eltávolodott a brittől, ezüst tincseibe beletépett a szél. Nevetése bejárta az óriási gátat. Könnyedén szaladt végig a korlát nélküli hídon. Hirtelen guggolt le a peremen. Megszelídült mosoly kíséretében intett hátra.
- Gilbert! – zihálta a másik és utána kapott.
- Auf wiedersehen, England! – rikkantott és egyszerűen leugrott. Fekete kabátja óriási hollóként ragyogott a levegőben, majd zuhant alá.
  Arthur gondolkodás nélkül lépett utána, lábai alatt véget ért a talaj, de nem érdekelte. Diadalittasan ragadta meg a sötét anyagot, markolt a győzelembe. Poroszország rideg, vörös szemei somolyogva villantak rá, ujjai egy pillanatra meg is érintették az angolt, üvöltve süvített körülöttük a levegő. Kirkland feleszmélve tért magához, az albínó halál karmaitól elszakadva lesett felfelé a kétségbeesett kék szempárba.
- Angleterre! – hallotta a kiáltást és üvöltve nyelte el a némettel együtt a Rajna.
  Dideregve kapkodott, de tehetetlenül süllyedt alá, tüdejébe víz áramlott, rettegve hadonászott tovább. Ruhái egyre nehezedtek és vészesen gyorsan húzták le. Szemeit saját könnyei marták, ahogy torkát a hiány. Ő nem képes meghalni! – mondogatta magában. – Ő nem! Nem így! Nem most! Teste megreszketett, a világ elsötétült, szemei öntudatlanul kezdtek lecsukódni, a tarkóját ért tompa ütés okozta fájdalom végigfutott a gerincén. Még érezte Poroszország érintését, látta a felvillanó vörös mélységet, melybe most egyenesen belezuhant.

  Franciaország zihálva rohant az angol után. Kimondhatatlanul haragudott magára. Nem volt képes észre venni az orra előtt feltűnő ellenséget, a hazájában megjelenő németet! Arthurt követve száguldott Gilbert után. Valamivel könnyebben haladt szövetségesénél, átlépte a másik által fellökött katonákat, csúszott be az erőszakkal robbantott réseken. Riadtan futott át az agyán, hogy hova is tartanak.
- Angleterre! – kiáltott utána, de a férfi mintha megsüketült volna.
  Kényszeredetten próbált gyorsítani, de a másik kettő méterekkel előtte járt. Esetlenül vágódott egy tisztnek. Szitkozódva markolt a vállába.
- Takarodj! – sziszegte angolul és emberfeletti erővel lökte félre. Tett egy újabb lépést, de az elé táruló kép láttán lábai gyökeret vertek.
  Poroszország egyszerűen leugrott és Anglia... Arthur nem lassítva rohant tovább, rohant a biztos fulladás felé. A gát még a profikat is próbára tette, a mentés esélye nulla, a hajók behozatala több óra is lehet. A világ, mintha megdermedt volna és az angol a levegőben állt meg. Az átkozott levegőben! Rémülten szelte át a távot, mintha még elérhette volna. De nem.
- Anglia! - üvöltött megint.
De nem. Szívverése a fülében vert visszhangot. Ujjai a levegőt markolták, de képtelen volt elérni. Nem! Nem és nem! Megtébolyultan pillantott a férfi után, maga is kis híján belecsúszott.
- Angleterre! - kiabált magából kikelve.
  A brit hirtelen ébredt fel kezdeti vérszomjából, tért vissza a kegyetlen valóságba. Rémült, zöld szemei hirtelen vetődtek a franciára. Segíts! - súgta az időtlen tekintet, de ajkai mozdulatlanok voltak, csupán a színtiszta pánik uralta vonásait. A zöld írisz könyörögve lobbant fel, majd oltotta ki a Rajna vize. Franciaország őrült módjára körözött a parton. Hagyni és üldözni Poroszországot? Vagy kimenteni? Nyögve adta meg magát. Ésszerű gondolatait hátrahagyva dobta földre a kabátját. Képtelen volt látni, hallani. Egyszerűen nem tudta otthagyni.
  A nehéz géppuskák egyszerre fordultak az imbolygó vízfelszín fodros hullámai felé, hogy a belőlük távozó golyók szétmarcangolják azokat. Süvítve tépték fel és csalták szivárványos cseppek halmazába az áttetsző levegőt. A Rajna felszínére feltörő vérfoltok egyre terjedtek és koleraként színezte át a mélységet. Francis megszédülve lesett parancsnokára.
- Arrét – súgta az idegtől remegve. – ARRÉT!! – dörrent a tisztekre pár másodperccel később.
 A füstölgő fegyverek lassan ereszkedtek le. A britek idegenkedve néztek körbe. Testtartásuk alapján készen álltak volna a szövetség másik felét képező latinoknak esni. Franciaország elsápadva lépett előrébb. Idegesen bámult le a hullámokba.
- „Elhagyott! – sírt alig néhány hete a vállán Anglia.”
Ő ma semmiképp nem akarta ezt tenni.
- Mr. Bonnefoy! – üvöltöttek rá, de nem érdekelte.
Nagy levegőt véve futotta át magában a zsilip terveit, majd szemeit lehunyva ugrott a vízbe.

*** 

  Poroszország támolyogva mászott ki a partra. Ruhája nehéz volt a víztől, unottan ejtette a földre a kínos kabátot. Köhögve rogyott térdre, az oldalán tátongó sebre szorította reszkető ujjait. Szüntelenül vérzett a vágott szövet.
- Rohadt francia! – sziszegte.
  Francis bár valóban beérte, de annyira el volt foglalva az anglikánnal, hogy Beilschmidt könnyedén maga mögött hagyta. Megrendülve gondolt a latin férfira, hogy Bonnefoy valaha a barátja volt, a társa. De ma már csak egy szentimentális barom, aki hagyta kicsúszni az ujjai közül, hogy azt a nyomoroncot mentse. Semmi keresnie valója nem lenne a Tengelyhatalmak között egy ilyen gyenge valakinek.
- Megvan? – Ludwig aggódva pillantott rá. Saját zubbonyát lekapva terítette bátyja vállára.
- Úgy tűnik, hogy velem van? – zihált hangosan Gilbert.
- Az elrablása másodlagos volt, esetleges prémium, de nem a végcél. Lesz még rá elég esélyünk – guggolt elé gyengéd mosollyal az arcán Németország.
Az albínó elnehezülve nézett a szeretetteljes kék szemekbe.
- Nyugat! – nyögte és a másik nyakába borult.
Ludwig sóhajtva ölelte magához fivérét, Gilbertnek fogalma nem volt róla, hogy mennyire aggódott.
- Megvan – súgta a fülébe. – De az nálam van – és öccse zsebébe csúsztatta az adathordozót.

* Marshall-csel: "Az igazi sakkmesterek lépése." Amennyiben jól emlékszem a lényege az áldozat volt. Az ellenséggel való elhitetés, hogy nyeregben van. A játékos feláldoz egy nagyobb értékű bábut, általában a királynőt, ezzel is megvezetve partnerét. A másiknak adott hamis önbizalom által jutottak a győzelemhez. :)
* Fehér hadművelet (Fall Weiss): A Lengyelország lerohanására kidolgozott tervezet.
* Oberst-Gruppenführer: vezérezredes
* Herr: Úr
* Frau: asszony, hölgy
* Heer: szárazföldi hadsereg
* Luftwaffe: A német légierő
* Blitzkrieg: villámháború
* Molotov-Ribbentrop-paktum: A német–szovjet megnemtámadási szerződés (közismertebb elnevezéssel Molotov–Ribbentrop-, kevésbé elterjedt kifejezéssel Hitler–Sztálin-paktum) Moszkvában 1939. augusztus 23-án Vjacseszlav Mihajlovics Molotov szovjet és Joachim von Ribbentrop német külügyminiszterek által aláírt megállapodás. A felek a szerződéshez csatolt titkos záradékban megállapodtak Európa keleti térségeinek érdekszférákra történő felosztásáról.
* Viel Glück! : Sok szerencsét!
* Brit Expedíciós Haderő: A brit történelem alatt csak kétszer használt név: az első világháború során a nyugati fronton harcoló brit erőkre, a második világháború során Franciaország északi részén és Belgium területén harcoló brit erőkre.
* Danke! Auf Wiedersehen!: Köszönöm! Viszontlátásra!
* Nein, komm!: Nem, gyere!
* Arrét!: Állj!
* Faites de beaux rêves, mon amour!: Szép álmokat, szerelmem!