Weihnachten in Wien

  A mai kisebb fic gyűjteményt a tegnapi bécsi kirándulásunk ihlette, ami bár gyönyörű volt, de kissé megviselte a csapatot. Kezdjük azzal, hogy nem kicsit eltévedtünk és az istenért nem bírtunk rá találni a keresett helyre. Az osztrákok pedig még mindig nagyon tisztában vannak felsőbbrendű mivoltukkal. De ez nem is lényeg. A város egyszerűen gyönyörű és annyira hideg. Szóval nagyon élveztük a kiruccanást!ˇˇ
  Mondhatni, hogy válogatás egy témára, de szerettelek volna titeket valamivel kompenzálni a hosszú kimaradásért, így ma három szöszből próbáltam kreálni egy hosszabbat. A történeteknek külön-külön is van értelme, de együtt lesznek egész.
   Ja, és senki ne lepődjön meg, de mostanában valahogy eluralkodott rajtam a sárkány imádatom, így a legkülönbözőbb szerepekben, de mindenhol megjelennek. Tehát kérdés a következő: Az egyes történetekben milyen funkciót töltenek be a különböző hüllők? x)


Fandom: Axis Powers Hetalia
Párosítás: Pruhun, Fruk,
említés szintjén Rusame és Geraus
Jellemző: általános, némi humor és romantika
Rövid tartalom: Ausztria karácsonyi partyt rendez, amire meghívja a díszes bagázst. Hát nem mindenkinek van éppen mehetnékje, de nagy nehezen útra kelnek.
           I.: Poroszország és Magyarország már a legelején elveszítik a fonalat, így egy hosszú túrát kénytelenek tenni az osztrák fővárosban.
          II.: Anglián furcsa melankólia uralkodik el, amihez lehet némi köze Amerika új kapcsolatának. Francis mégis mindent megtesz, hogy az ünnep emlékezetes maradjon.
         III.: Németország romantikázni próbál, de ellenfele nem más, mint Ausztria.

WW I. 
- Eltévedtünk - sóhajtott a lány végképp kedvét vesztve.
- Dehogy tévedtünk! - csak felmegyünk itt jobbra, aztán a Bellarisastraßen tovább, elérjük a Dr. Karl Renner Ringet és azon felfelé...
- Elérjük azt a rohadt bárt hetedszer is - Erzsébet idegesen járatta a tekintetét az embertömegen. Bárkit szívesebben nézett, mint ezt az idiótát.
- Akkor a Maria Theresien platz-on keresztül vágva...
- Elfelejtetted a címét! - mordult egyre dühösebben.
- Mondom, hogy nem! A Maria platz lesz a megoldás - Gilbert töretlen lelkesedéssel húzta végig ujját a megviselt térképen, mióta itt lézengtek rájuk szakadt maga az ég is. Egy gyermek lelkesedésével söpörte le az orrára érkező pihét. Magyarországot láthatólag megviselte az időjárás. Az Oroszország mellett eltöltött idők alatt valahogy a téllel szemben határozott ellenérzései alakultak ki.
- Mi a címe? - a lány szemöldöke nem titkolt idegességtől szaladt fel.
- Bécs...
- Igen?
Beilschmidt arca hirtelen feszült meg.
- Gyökér straße 69!!! - morogva csapta össze a térképet.
- 69? - Erzsébet zöld szemei szikrákat szórtak. - Nagyon elmés.
- De akkor szerinted is gyökér! - a porosz magához hűen a lényegre tapintott.
- Oroszországot is így akartad elfoglalni te agyament merániai?! - csattant fel hirtelen.
- A te ex-ed! Miért hatalmasságomnak kéne megjegyeznie egy ilyen sznob címét? - Gilbert számonkérőn meredt kedvesére. – Egyáltalán, mit érdekel minket az ő meghívása?
- Ludwig az öcséd! - zsörtölődve indult meg a tömeggel. - Roderich pedig a párja, akár tetszik, akár nem.
- De mégis, mit akarnak pont karácsonykor?! - Poroszország finoman nyúlt Magyarország apró keze után. Óvatosan szorította meg a hideg, bécsi szél által vörösre mart ujjakat. Erzsébet megilletődve nézett rá, majd makacsul rántotta feljebb a halvány rózsaszín sálat.
- Egyszerűen csak látni - suttogta maga elé.
- Ő csak ne akarjon látni téged! - horkantott leplezetlen haraggal az albínó. - Te most a Porosz Birodalom tulajdonát képezed!
- Hogy micsodát?! - Magyarország hirtelen fordult vele szembe, nem törődve a türelmetlen idegenekkel.
- Így van, édes! - arcán megerősítő mosoly ragyogott. - Poroszország gyarmatain nincs átjárás!
- Tapló! Eressz! - sziszegte dühödten, de a másik nem tágított. - Mondom, hogy engedj! - kiáltott.
Gilbert hirtelen rántotta magához. Szorosan húzta mellkasához a törékeny testet, arcát a barna tincsek közé fúrta, nem törődve a másik ellenkezésével.
- Nem akarlak a közelében látni - morogta a hajkoronába.
- Gilbert? - Magyarország döbbenten ejtette le karjait. Lehet ez a beképzelt pojáca féltékeny? Csinálhatta ezt az egész műsort ezért? Arcára mosoly szökött. - Idióta - súgta a másik ajkaiba, csak egy pillanatra engedett. Gyors mozdulattal vált el a férfitól. - Ne félj te semmitől! Ludwig a markában tartja! Nem véletlenül hoztam őket össze! - cinkosul kacsintott, óvatosan ragadta meg a porosz kikandikáló, fekete sálát, majd ismét belevetette magát a tömegbe. Gilbert nyögve indult az alkalmi pórázon vezetve. - Szóval mi a címe? - Erzsébet már hátra sem nézve baktatott a tér szürke, kopott kövein.
- Még mindig fogalmam sincs - nyögte a másik.
Magyarország testén hirtelen söpört végig az indulat.
- Te tényleg nem jegyezted meg? - dörrent rá.
- Nem én! - rántotta meg a vállát.
- Állat!
- Te éltél vele évszázadokon át! Szóval hova hordta a fontos ügyfeleket?
- Én a felesége voltam, a helyem a kastélyban volt - közölte hidegen Erzsébet. - A vadászházba a nőcskéit hordta.
- Ausztria? A nőcskéit! - Gilbertből kipukkadt a nevetés. - Töketlen ő ahhoz! Azt se értettem soha, hogy téged, hogy fogott meg - hirtelen hallgatott el. - Nem mi találkozgattunk a vadászházban?
Magyarország szó nélkül haladt tovább.
- Na de Elisabeth! - vigyorgott maga elé.
- Kussolj és hívd fel Ludwigot! - parancsolt rá a magyar.
- Nem tudok külföldön hívni - hadarta feszengve.
- Hogy mi van?!

- Nincs rá jogosultságom, ezen a mobilon nincs.

- Te komolyan nemzetnek mered magad hívni?! - Erzsébet dühöngve trappolt.
- No és a tiéd? - Gilbert hirtelen rántotta ki a másik kezéből a sálat.
- A magyar a jég hátán is megél! - támadt rá nyomban.
- Éppen ezért döglünk most itt kin a hidegben! - nyivákolt a porosz. - Mi van a te telefonoddal?
- Add ide a térképet! - követelte a lány.
- Mi van a mobiloddal, Bözsi?
- Elhallgass, te albínó dög! - elvörösödve vágta zsebre a kezét. - Lemerült.
Gilbert morogva indult meg, az eddig cipelt lakktáskából hirtelen kapta ki az ajándékba szánt pálinkát.
- Te mégis mit csinálsz? - Erzsébet hitetlenkedve pillantott a földre dobott csomagolás után. Poroszország lassan emelte a lány felé a kezét
- Bécs előttünk, pia van és te állítólag a jég hátán is megélsz. Roderich pedig ünnepelhet a szövetséggel, ha neki ez kell!
- Ez tény! – csapta el a felkínált kart.
- Ja, - morogta az orra alatt Gilbert – Iván tanúsítja.
- Anglia is elhiszi és az egész világ! – Magyarország vacogva szaladt fel az egyik lépcsősoron.
- Hogy jön most ide a szemöldökhuszár? – pillantottak utána értetlenül a vörös szemek, miközben követte kedvesét felfelé.
- Joanne Kathleen Rowling is megírta, hogy a magyar sárkány a legveszélyesebb! – büszkén felszegett fejjel lépkedett végig a kőkorláton.
- Tanúsítom, hogy egy barlangban élsz! – húzta el a száját a férfi.
- Parancsolsz? – Erzsébet ábrándos tekintettel állt meg Sissi hercegnő szobra előtt.
- A német sárkány ezerszer félelmetesebb, nemesebb és veszélyesebb! – hanyag mozdulattal dobta hátra az ital kupakját. – És a barlangja is tisztább!
- Ki hallott már merániai sárkányról? – kacagott fel a lány. Kecses mozdulattal ugrott ismét a földre.
- Porosz Birodalmi Sárkány! – Gilbert hirtelen termett mögötte.
 Erzsébet unottan nézett végig a népes piacon. Puccos díszek, fűszerektől illatozó italok és végtelen mennyiségű égő összessége. Szeme hirtelen akadt meg egy apró fabódén. Sárkányok... Rengeteg féle apró kis hüllő. Gyorsan ragadta meg a férfi kezét és kezdte húzni.

- Vegyél nekem Porosz Birodalmi Sárkányt!

WW II.
  Arca és keze egyaránt égett, ahogy egész teste is. A levegőt nehézkesen vette, a sála szorított, a cipője nyomta, a kabátja szűk volt és szúrt, de a járása tökéletes maradt. Fájt a gyomra is és a hányinger is egyértelműen kerülgette. Rázta a hideg, a szeme nem szokott a sötétben lézerként világító fényekhez, a fülét bántotta az idegen nyelven vartyogók tömege. De leginkább a keze égett, az ujjait szúró fájdalom járta át, de a szorítás nem engedett.
   Nagyot nyelve bámulta a magára pajzsot vont betont. A jég acélos pikkelyt kölcsönzött neki, ezzel azt a benyomást keltve, mintha egy hatalmas hüllőn sétálna. Talán egész Ausztria egy nyugvó sárkány. Elvégre a maga módján mindenhol jelen van a varázslat és annak lényei. De Roderichet maga elé idézve ezt kissé nehezen tudta elhinni, így ismét csak unottan figyelte a szimpla betont. Bakancsa ma is épp úgy ragyogott, mint máskor. Ezúttal is tökéletes munkát végzett.
   Nyögve lépett hátrébb, mikor tíz percen belül az ötödik öntudatos osztrák rohant úgy belé, mint egy felbőszült bika. Arthur sértve fordult utána.
- Büdös bunkó - mordult az idegen mögé, de mielőtt léphetett is volna, minden rosszullétének oka ismét gátat vetett elé.
   Francis ujjai finoman szorította meg az övéit, majd masszírozni kezdte a kézfejét. Kesztyűn keresztül is nagy hatást téve ezzel a másikra. Anglia öntudatlanul rándult össze, mintha villám futott volna végig a testén.
- Nyugalom - súgta fülébe a negédes hang, mely minden alkalommal úgy fojtogatta, mintha egy felhő szakadt volna rá. A francia szavai légiesek és annyira könnyedek voltak, de mégis ólomsúlyként nehezedtek az angolra. - Kicsípte a szél az arcod - jegyezte meg mosolyogva és végigsimított Arthur bőrén.
Igen, a szél.
- Ma szokatlanul hallgatag vagy – mosolygott rá a latint. – Pedig mennyire gyönyörű ez a város – sóhajtott álmodozva. – A csillagok ragyogása a sötét égbolton, az arany fényekbe vont város, a lágy dallamokkal és a mindent bejáró fűszer illat – Francis lelkesen lesett körbe.
- London ezerszer szebb – morogta szövetkabátja nyakig begombolt gallérjába. – Amúgy is elég, ha csak egyikünk ömleng.
   Franciaország jókedve elronthatatlannak bizonyult, változatlan hangulatban vezette végig a városon morcos partnerét. Anglia fel nem foghatta, hogy Ausztria miért kíváncsi rájuk. Hogy a nagy szabású party-ján ezúttal miért akarja látni egykori ellenségeit. Francis szegről - végről rokona az osztráknak és ő pedig diplomáciai kapcsolatban áll vele, de ennyi. Nem akar Németországgal és Poroszországgal együtt karácsonyozni. Hogy az oroszt már ne is említse. Na meg Amerika, aki elég félreérthetetlen viszonyba keveredett az utóbbival. Milyen alantas.
   Elnehezülve ereszkedett az egyik átfagyott padra, félszemmel figyelte az időközben a sor közepére keveredő Francist. Szenvtelenül kihasználta a helyezkedés során a nőkre gyakorolt hatását. Erkölcstelen frank. Arthur sóhajtva húzta végig talpát a vékonyka hórétegen. Egész nap megállíthatatlanul szakadt. Pontosan tudta, hisz a bájcsevegésen kívül szüntelen az ablakon bámult ki. Talán Franciaországnak éppen ez tűnt fel és azért rángatta ki, mihelyst lett egy kis szabadidejük.
- Tessék!
   Arthur lelassulva pillantott fel az orra alá tolt csészére. A forró ital valósággal melengette a lelkét és bár soha be nem ismerte volna, a tetején úszkáló málnahegyek igenis meghozták a kedvét. Furcsán pislogott a franciára.
- A bögre ajándék! – Francis mosolyogva pillantott végig a pohárra nyomtatott túlzsúfolt kompozíción.
Arthur nem különösebben lelkesen nézett fel rá.
- Dupla rummal kértem.
Az angol végre elvette a csészét. Partnere arcán mosoly szaladt át, majd a másik kezéért nyúlt.
- Mutatni szeretnék valamit!
Nem túl nagy lelkesedéssel indult a pörgő latin után, de az csupán pár lépés után megállt egy korlát előtt. Óvatosan helyezte a két bögrét a vastag kőkorlát peremére.
- Most pont a Duna felett állunk. Európa lelkének egyik fő alkotója, számos ország felbecsülhetetlen kincse – elragadott mosoly kíséretében mutatott végig a sötét víztömegen.
  A felszín lassan hullámzott az erős széllökéseket követve, akár egy hatalmas szív, egy óriási obszidián sárkány dobogó, élő szíve, Arthur elámulva pillantott végig a széles folyón, mely visszatükrözte az ég szétszórt csillagait. A legszebb élőlényt láthatta ma este.
- És ne feledjük, hogy innen rálátni a Práterre – intett a kicsit hátrébb kirajzolódó óriáskerékre.
 Anglia elnehezülve figyelte a kivilágított játékszert, egy pillanatra otthon érezte magát, egy pillanatra annyira könnyű volt, de sóhajtva zuhant vissza a valóságba.
- Olyan, mint a Temze – motyogta az orra alatt.
- Vagy a Rajna – Francis lelkendezve emelte fejét az előre vágó szélbe, szőke tincsei vadul lobogtak.
- Szajha – Arthur ajkaira negédes mosoly költözött.
- Miért kell ezt mindig? – sóhajtott fel értetlenül kedvese. – A Duna épp olyan, mint nekünk a Rajna vagy a Temze, az ország éltetője, a szívet elérő ér, a lelkünk kulcsa.
- Hogy soha nem jutott eszembe megmérgezni a Rajna vizét – Anglia most először nézett tényleg a másikra.
- Azt a vadromantikus lelkedet…– sóhajtott a francia, majd gyengéden összeborzolta a másik amúgy is kócos fejét, kezét óvatosan vezette végig a kivörösödött arcbőrén, hogy csak egy múló pillanatra megérintse annak ajkait.– Jut eszembe! Van itt neked valami – nyomta a kezébe az eddig cipelt szatyrot.
  Anglia meglepődve nyúlt bele, hogy találkozhasson az apró vörös kövek tekintetével. Egyszerű faszobrocska volt, de mégis gyönyörűen kidolgozott. A levegőbe markoló sárkány, annyira eleven volt, mintha tényleg épp elrepülni készült volna. Az utolsó pikkelye kivált a bőréből. Arthur kérdően nézett fel a franciára, de az nem felelt, csak egyszerűen magához húzta.
- Nem volt már egyszarvú – súgta a férfi fülébe, majd lágyan belecsókolt. – Gyűlöllek szomorúnak látni. Amerika nagyfiú, el tudja dönteni, hogy mi a jó neki. Te pedig foglalkozhatnál velem egy kicsit többet – nevetett fel reszelős hangon.
   Arthur nem szólt semmit, képtelen volt, csak ő is átölelte a másikat. Vele soha nem foglalkozott igazán senki, nem tudta volna megnevezni a torkát szorongató szörnyeteget, ami most könnyeket csalt a szemébe, helyette olyat tett, amit már régen. Óvatos csókot nyomott a francia ajkaira és hagyta, hogy az teljesen magához húzza. Sóhajtva túrt a könnyű, végtelenül puha szőke tincsek közé, igyekezett minél inkább elveszni a rózsaesszenciában.
- Hej, az ott csak nem a szemöldökhuszár?! – Gilbert a korábbi italtól megrészegülve esett az ismerős páros nyakába, röhögve vágta tarkón az említettet. – Hogy csinálod Arthur, hogy nőként is jobban tisztelnek, mint engem?
Kirkland villámló szemekkel fordult a spicces porosz felé, de ebben a pillanatban a nyakába zúgott a magyar is.
- Ne törődj vele, tündérke! – rikkantott Erzsébet. – Csak féltékeny, de mind tudjuk, hogy Rowling nagyot alkotott! – hirtelen kapaszkodott bele az angolba. – Gyere, lövünk neked sárkányt! Porosz Birodalmi Sárkányt! – ragyogott fel a szeme, majd már húzta is.
Francis rezzenéstelen arccal lépett Gilbert mellé.
- Ugye tudod, hogy ezért fizetni fogsz? – súgta a fülébe. – Drágán

WW III.

   A meleg szobát keserédes dallam járta be. A karácsony hangulatát sugallta ugyan a kiakasztott díszek egész serege, a gyönyörű arany függők, a hópelyheket utánzó kristályok tömege, a helyiséget tündérmesévé varázsoló gyertyák hada, de a szomorkás melódia mindezt valahogy semmissé tette.
   Roderich lehunyt szemekkel koncentrált a zene nyújtotta új világra, a kompozíció mögött rejlő pontos történetre, mely talán nem is volt annyira tragikus, mint ahogy a szerző sugallta. Vonásai megfeszültek, ahogy újra és újra lecsaptak ujjai az adott billentyűre, kétségtelenül a zongora volt leghűbb társa és legnagyobb fegyvere.
   Ludwig mosolyogva ácsorgott az ajtókeretnek dőlve. Kényelmetlen öltönyétől már megszabadult, így csak egy feszes garbót viselt. Halvány mosoly kíséretében szorongatta a két forró csokit, ami már majd szétégette a kezét, de nem volt szíve megzavarni a másikat.
- A bögrének füle is van – sóhajtott fel váratlanul Roderich és ráemelte a németre hideg lila szemeit.
- Nem akartalak zavarni – Németország gyorsan szelte át a szobát és a kisasztalra tette az italokat. – Gyönyörű, ahogy játszol.
- Mióta van neked füled hozzá? – az osztrák ismét játszani kezdett.
- Beethoven, akkor is német származású – Ludwig már nem húzta fel magát ilyen apróságokon.
- Te maradj inkább a kardnál – résnyire nyitott szemei sejtelmesen ragyogtak a szemüveg mögött.
Németország óvatosan támaszkodott meg a férfi mögött és hajolt annak nyakába, finom csókolt lehelve arra.
- Írsz nekem egy indulót? – orrát végighúzta a másik nyakán.
- Ha nem bánod, inkább komponálnám – felelte jegesen.
Bleischmidt sóhajtva fektette Roderic vállára a homlokát. Nem neki való ez a bécsi fényűzés. Mindig is az egyszerűbb ünnepeket preferálta. Egy kellemes dallam, némi forraltbor, esetleg egy kis kolbász, talán jöhet a mézeskalács is, na és a kandalló.
- Haragszol Gilbertre – súgta halkan. – Sajnálom, megígérte, hogy eljön.
- Cseppet sem érdekel, csak bajt kevert volna – jól láthatóan ingerültebben nyomta le a következő billentyűket.
- Ígérem, hogy felhívom – fejezte be gondolatát.
- Ne fáradj vele!
Ludwig soha életében nem hitte volna, hogy erre egyszer képes lesz, de most könnyedén olvasott a sorok közt. Ausztria megbántódott, keményen megbántódott és ennek megint ő fogja meginni a levét. Ha egyszer utoléri a bátyját...
- Mégis, ki hozta ezt a gyerekes darabot? – sóhajtott a hangszeren helyet foglaló ajándékokra pillantva. Németország követve a másik tekintetét, a sárkányra pillantott. Az apró lény összekucorodva feküdt farkával egy gyertyát körül ölelve, a maga nemében igenis szép volt.
- Egész aranyos – felelte óvatosan.
- Ez esetben megtarthatod.
- Rod... – szusszant fel legyőzötten.
- Ne hívj így! – követelte hidegen.
- Roderich, drágám lehetnél egy kicsit feldobottabb is! – Ludwig finoman fordította maga felé az osztrákot. – A party remekül sikerült és a holnap is minden bizonnyal jó lesz. Profi német szervezésben részesülhettél. Mára viszont kipateroltam őket és mindenkire volt időd, csak rám nem. Követelek egy táncot! – finom kézcsókot lehelt a vékony ujjakra.
- Ne kezelj nőként!
- Akár vezethetsz is! – közölte türelmetlenül és felrántotta az osztrákot.
A másik morgását ki nem várva karolta át annak derekát. Lassan kezdett el ringatózni a néma számra, mely csak képzeletében szólt, de az idillnek hamar véget vetett a csengő ordítása. Ludwig makacsul szorította magához a másikat. Nem érdekli, nem fog kimenni, most nem.
- Nyiss ajtót! – parancsolt ismét Roderich.
- Nem várhatna? – nyögte a másik fülébe.
- Akkor majd én! – dohogott a partnere és kitépte magát a másik öleléséből.
  Ludwig sóhajtva indult utána. Roderich gyorsan ellenőrizte öltözetét, majd szélesre tárta az ajtót a hívatlanokat fogadó bájmosolyával. A túloldalt Franciaország és Anglia nyúzott arca rajzolódott ki, majd mielőtt számonkérhette volna őket, a nyakába borult a túlontúl jókedvű Erzsébet.
- Roderich – nevette a férfi képébe. – Megvagy! Fogtunk neked Porosz Birodalmit!!
- Hogy micsodát? – hápogta az megrendülten. – Nem másznál le rólam?
- Megvagy gyökér! – csatlakozott Gilbert is.
- Bátyám? – Ludwig kisomfordált a nappaliból, majd elsápadt.
Franciaország egy szó nélkül fordult sarkon.
- Ezek részegek?! – Roderich elhűlve próbált kimászni a páros alól.
- Talán egy kissé – felelte Francis. – De ne légy kemény velük, nagy város ez a Bécs!
- Ezek így jöttek?!
Anglia óvatosan kapaszkodott a latinba és próbálta még gyorsabb távozásra ösztökélni, a bosszú elvégre meg lett volna.
Roderich tombolva vágta be az ajtót, miután Ludwig lefejtette róla a két nemzetet.
- Nem megmondtam, hogy cseppet sem hiányoznak?! – csattogott el.
- De, te megmondtad... – masszírozta az orrnyergét Németország.