Anhalt - Szeptember IV.

   Ki emlékszik meg eme agymenésemre? Hát én igen. Nagy nehezen, de annyi nyüstölés után összehoztam a bűvös IV. fejezetet. Remélhetőleg ezentúl ez nem fog hónapokat igénybe venni. Mostanság kezdek visszatalálni magamhoz. (valamelyest)
   A fejezeteket átneveztem, hogy kicsit könnyebb legyen időben betájolni magunkat. Így lett az első négy részlet címe szeptember. Az ötödik fejezet már október néven jön és így tovább.
   Igyekeztem egyensúlyban tartani a háborúról szóló elemeket a magánéleti vonallal, hát most egyértelműen a harcászat győzött ><, de akadnak benne bőven pihentetők részek is. Éss Herr. Anhalt továbbra is várat magára, de ígérem, hogy az ötödik fejezetben most már megmutatkozik. A záró jelenetre sajnos már nem volt időm, így megint Kanadát küldtem a süllyesztőbe, rosszabb vagyok mint Arthur, ezért a következő fejezet nyitóképe az övé.


   Suttogva száguldott végig a kietlen tájon a sziszegő szél, szavai messzeföldre eljutottak, magába fogadta minden levél, fa, a természet. Talán csak a kövek között vadul gázoló folyó kiáltása volt hangosabb. A sziklákat bőszen morzsoló förgeteg nyögve csapódott a nedves, bőr bakancsnak.
   A meglazult cipőfűzők már régen foszlásnak indultak, az őserdő indáit utánozva lógtak szabadon, önálló életre kelve. Gazdájuk egyetlen morcos lépéssel fejezte ki nemtetszését, hangos cuppanás kíséretében süllyedt el a sárban. Nyögve próbálta kiszabadítani megfeneklett lábbelijét az ingoványból. Az orra alatt elsuttogott szitkok panaszos sóhajjá szelídültek. Újabb kísérletet tett a szökésre, de a vállán cipelt plusz ember sem könnyítette meg amúgy sem egyszerű dolgát. Morogva lökte feljebb az előre csúszó anglikán élettelen testét. Még mindig nehezére esett elhinni, hogy ilyen helyzetbe került. Az ő korában! Az ő múltjával és tapasztalataival! Fújtatva próbált kijutni a megvadult folyóból. Megdermedt a másik, hirtelen arcához érő jéghideg karjától. Halál... Hány ízben találkozott ő már ezzel a cseppet sem felemelő jelenséggel? Már nem számolta. Mégis, minden egyes alkalommal megviselte ez az állapot. A végtelen mozdulatlanság, a dermedt idomok, az elmúlás, a fájdalom. Anglia ma meghalt, meghalt a saját felelőtlensége miatt, Francis ennek ellenére bűnösnek érezte magát. Ha akarta se tudta volna megállapítani a másik kimúlásának okát. Vére összekeveredett társáéval, mint oly sok éven át. Arthur halántékán jókora lyuk tátongott. A francia annyiban biztos volt, hogy golyóütötte seb. Szóval, ha Kirkland nem fúlt a vízbe, amire lássuk be, hogy kevés az esély, és nem Gilbert eresztett a fejébe közvetlen közelről ólmot, ami a Rajnában szintén bajos, akkor valószínűleg az ő ártatlan tüzérei likvidálták a német helyett. Kínos... Mélyet szusszanva rántott egyet a másik mozdulatlan testén. Akaratlanul is felsóhajtott, mikor az angol arca az övéhez ért. Megborzongva bújt hozzá közelebb, de kellemes melegség helyett csak a hideg rázta ki, mikor a férfi homlokáról lecsorduló vér az ő orrán folyt lefelé lassan, bizonytalanul.
- Még hogy mindent túlélsz! – csattant fel reményt vesztetten, majd ismét meglódult, hogy felkapaszkodjon a meder falán. Halk kattanásra kapta fel tekintetét. Hunyorogva próbált fókuszálni a képébe nyomott fekete valamire. Az akármi hivalkodóan felé bökött és nagy nehezen kirajzolódott a puskacső. A fegyver túlvégén pedig a mai nap összes bajáért felelős, gátakról repkedő, ezüst bőregér feszített félreérthetetlen fölényén szórakozva.
- Willkomen, Frankreich! – üdvözölte anyanyelvén.
- Gesundheit! – villantotta rá levakarhatatlan vigyorát a francia.
- Nem igazán tudom értékelni a félresikerült szóvicceid – váltott a másik anyanyelvére.
- Sajnálatos módon nekem csak ez jutott – Francis leereszkedő mosoly kíséretében dobta hátra fél kezével szőke tincseit, a mozdulat könnyed volt és valahol vérlázító, de közel sem keltett akkora hatást, mintha nem lógna közben a vállán egy hulla. Hiába, Angliával mindig csak a baj van.
- Bőven lesz még időnk az adottságaid felderítésére, mondjuk egy cellában! – siettetőn bökött egyet a pisztollyal.
- Semmi előjáték? – sóhajtott a felszólított. – Ti, németek tényleg szörnyű szeretők vagytok!
- Csak szeretnél te egy ilyen testet megérinteni! – Poroszország szemei vad elégedettséget tükröztek. – Lenyomom az összes szövetségest, együtt véve is! Szerencsés lennél, ha őhatalmasságom választása pont rá...
- Gilbert! – a név parancsolóan vágódott közéjük. A hang kemény volt, de nem tartalmazott igazi indulatot. A szőke férfi lassan lépett előrébb.
- Üdv, Németország! – bár Francis szavai vidáman csengtek, arca megfeszült, szemei jól láthatóan szűkűltek össze.
- Nyugat!! – a porosz értetlenkedve húzódott közelebb a másikhoz. – Tőled miért tart jobban, amikor mindenki tudja, hogy én vagyok az...
- Koncentrálj! – parancsolt rá fivére hidegen, most sem kivárva a mondanivalóját.
Az albínó ajkait lebiggyeszte emelte fel ismét a fegyvert, csatlakozva öccséhez.
- Franciaország, volnál szíves önként velünk fáradni? – szólt a fiatalabbik valamivel nyájasabb hangon.
- Nálatok pisztollyal toborozzák az önkénteseket? – Francis megeresztett egy pimasz mosolyt.
- Tekinthetünk rá elhanyagolható díszletként is.
- A színházban is történnek balesetek – makacskodott a latin.
- És ezeket szeretnénk elkerülni – Ludwig türelmetlenül intett, hogy indulásra ösztökélje.
- Személy szerint én jobban kedvelem a drámákat – sóhajtott a francia. – Bocsáss meg, Angleterre!
   Az angol testét hirtelen taszította le, a férfi magatehetetlenül zuhant alá. Franciaország villámgyorsan biztosította ki a sebtiben előkapott pisztolyt. Minden eddigi tapasztalatát előszedve célzott, és halkan imádkozva a Mindenhatóhoz, meghúzta a ravaszt. Szemeit lehunyva várta a dörrenést, de helyette csak elégedetlen kattanás csendült fel. Fanyar mosolyra húzódtak finom ajkai.
- Angleterre, még a találmányaid sem tudnak úszni...
Lövés hangja verte fel a pihenő erdei madarakat.

*** 

   A míves csésze alja halkat koppant a csiri-csáré kristálytányéron. Skócia ráhunyorított a kézzel festett, érthetetlenül drága és csicsás festékpazarlásra. Sosem értette, hogy fivérei mit esznek a borzadályosan ronda porcelán biliken. De az az igazság, hogy testvéreire is szívesebben gondolt a szerencsétlen véletlen folyamán mellésodródott balfék szomszédokként. Bizalmatlanul szemezett az előtte terjengő fekete tóval. Kicsit úgy hatott rá, mint a régi idők igazi, mély mocsarai. Kelletlenül ragadta meg a csészét és kezdte forgatni azt, mindezt biztos távolságból, mintha a folyadék bármit is árthatna neki. Tekintete véletlenül találkozott az asztal szemközti oldalán helyet foglaló Agnes-ével. Húga barna szemei bízalmat sugalltak, arcára félénk, de bátorító mosoly költözött. William azt se értette soha, hogy ez az ártatlan leányzó mit szeret Angliában vagy benne. Wales szelíd természete annyira elütött tőlük. Erőszakkal tették az Egyesült Királyság részévé, mégis harag nélkül gondolt bátyjaira. Szeplős arca felvidult, mikor Skócia ajkainak szélébe öntudatlan mosoly költözött. Fivére azonban továbbra sem volt hajlandó megkóstolni a teakölteményt. Agnes felderülve emelte meg a sajátját és tartotta át az asztal felett. Testvére a célzást nem értve bámult rá.
- Csak fogadd el! – formálták a másik ajkai. Tartott tőle, hogy a férfi nincs otthon a tejszín-cukor tökéletes arányaiban.
   Will vállait megfeszítve fordult el, száját szoros vonallá préselte. Húgát leginkább egy durcás kölyökre emlékeztette, akaratlanul nevette el magát. Olyan régen látta már bátyát ennyire megfeledkezni magáról, kivetkőzni a magára öltött gőgős szerepből. Visszahúzta a fölösen felkínált italt és maga kortyolt bele. Elégedetten dőlt hátra megízlelvén a keveréket. India mindig is mestere volt a konyhának. Felsóhajtva ivott bele ismét, majd magáról megfeledkezve nyalt végig ajkain.
- Egy pontot kihagytál, bajusz király! – vigyorgott a képébe Skócia cinkosul.
Wales elvörösödve kapott a szalvéta után.
- Ne törődjön vele, Miss Kirkland! – mosolygott rá India és a kezébe nyomott egyet. – Igazán elragadó jelenség! – arany tekintete csak fokozta a pírt a lány arcán.
- Egy igazi cicus! – bókolt Új-Zéland egyetértően, ujjaiból karmocskákat formálva, melyeket rögtön Ausztria vállába mélyesztett.
- Menten elhányom magam! – sóhajtott Skócia és megfeledkezve a veszélyről, belekortyolt a teába. Nyögve rándult össze, majd gondolkodás nélkül préselte ki szája tartalmát. Prüszkölve köpött az asztalra. – Mégis mi a bánat ez?! – hőzöngött.
Ibrahim sóhajtva, de készségesen lépett William mögé a törlővel felszerelve.
- Darjeeling tea egy csipetnyi jázminnal egyenesen a hazámból. Igazi különlegesség. Arthur egyik kedvence – közölte csevegő hangnemben, miközben feltörölte a megcsúfolt italt.
- Különlegesen borzasztó – prüszkölt tovább a skót.
- Kinek a pap, kinek a papné, Mr. William – mosolyogott rá a férfi végtelen türelemmel és a férfi mellé helyezett egy lapos üveget. – Skót Whisky. Magának hozattam.
- És miért nem ezzel kezdted?! – mohón vetette rá magát a zsákmányra.
- Ibrahim, gondolkodtál már rajta, hogy a háború helyett inkább mondjuk lakájnak menj? – Logan vigyorogva figyelte a bátyja körül sürgő-forgó nemzetet. – Nem láttam még embert, akarom mondani élőlényt, aki egyszerre tudott Arthurnak és Williamnek is megfelelni!
Connor egyetértően bólintott, majd belenyalt az előkészített csészébe.
- Megtisztel, hogy így gondolja, de rá kéne térnünk a megbeszélés eredeti céljára is – a tálcát az asztalra fektetve lépett a fellógatott atlasz mellé. – Rydz-Smigly lengyel főparancsnok levele jóideje megérkezett, de mindeddig nem tudtunk felelni neki. A lelevele alapján a következő történt: A német erők elzárták a Balti-tenger kijáratát, a lengyel haderők a Brda folyó mögé vonultak vissza, lerombolták maguk után a hidakat, de úgy tűnik, hogy az ellenség számított erre a lépésre és jó előre pontonhidakat épített. Az SS egységek súlyos károkat szenvedtek el a lengyel védelmi vonalat elérve. Megpróbáltak áttörni az aknamezőkön és a betonbunkerek között – a lengyel elhárítás nyolc német tankot kilőtt, harminckettőt pedig megrongált. A hadosztály parancsnoka kénytelen volt erősítést kérni, melyre további három napot várniuk kellett. Ha nem lett volna ilyen szívós a mlawai védelem, a németek villámgyorsan elfoglalják Varsót, de így időt vesztettek. Azonban a Luftwaffe hatalmas pusztítást végzett, felrobbantották a lengyel vasúti- és úthálózatot. Ha ez mind nem volna elég, szeptember 15. és 20. között valamikor megindult a Szovjetunió is. Mondván, hogy meg kell védenie Ukrajnát és Fehéroroszországot, mert veszélybe sodorta őket a szerencsétlen lengyel politika. Úgy néz ki, hogy az egységek és az emberek egy része a semleges Romániába menekült.
- De Francis és Arthur léptek már, nem? Kirendelték az egységeket! – vágott közbe félve Connor.
- Mozgósították az egységeket, de két nap várakozás után sem vonultak ki. Valamiért el akarták kerülni, hogy Ludwig útjába kerüljenek. Olaszország fellépett, mint közvetítő, és meghívta őket egy megbeszélésre, szeptember 5.-én, hogy felülbírálják a versailles-i béke bizonyos cikkelyeit. De a terv kudarcba fulladt, Mussolini visszavonult, Hitler nem egyezkedett tovább. Franciaország nem volt hajlandó feladni pacifista elveit, ami mögött sejthetőleg a felkészülés hiánya állt. Bár a francia szenátus és képviselőház zárt ülésen egyhangúan megszavazott 70 milliárd franck rendkívüli hitelt a háborúra, a felkészülés várat magára. Anglia követelte az azonnali határozott lépést és Francis mozdulatlanságát látva végül szeptember 3.-án hadat üzent, de ez már nektek sem újdonság – pillantott végig a jelenlévő nemzeteken. – Alig pár óra múlva Franciaország is hadba vonult jobb meggyőződése ellenére.
- Röviden, nem léptek semmit – Skócia a lapos üveggel játszadozva pillantott fel.
- Röviden, igen. Szeptember 10.-e körül Radom végképp elesett, szeptember 17.-én Breszt-Litovszk, majd pár napra rá Lemberg is, ekkor indult meg a menekülés Románia irányába. Németország egyáltalán nem mutatott kegyelmet, a bombázók lakóépületeket, és a vöröskereszt bázisait is megtámadták. Szeptember 27-én megadta magát Varsó is. Eddig így állunk.
- Nem mintha a tengeren brillíroztunk volna – Skócia vörös szemei vádlóan ragyogtak fel. – Vagy csak én emlékszem a nemrégiben elsüllyesztett 42 kereskedelmi hajóra? Vagy a HMS Courageaus repülőgép-hordozó? Mind az óceán mélyén csücsülnek, mert a német búvárnaszádok erre tévedtek! Ez már nyílt hadüzenet! A tengeren át akarják meghódítani Britanniát! Mi meg ülünk a seggünkön és várjuk a csodát, hogy Anglia drágám jelentkezzen! Eltűnt! Nem válaszol a hívásokra sem! Franciaország dettó! Elmenekültek! Gyáva férgek!
- Az „A” hadműveletet készítik elő – felelt India.
- Ami ugye teljes információzárlatot igényel?
- Természetesen nem – Shree arany szemei feszülten csillantak meg.
- Akkor most farkasszemet nézünk Bleischmidttel, amíg a kormány vagy a bugris öcsém másképp nem dönt?
A szobára teljes csend ült.
- Fel kell készülnünk minden eshetőségre – súgta az eddig háttérben maradó Agnes, a többiek meglepetten pillantottak rá. – Németország haramosan elfoglalja Lengyelországot, érte már nem tehetünk sokat, Oroszország egyértelműen egy követ fúj vele. Ha nem védhetjük meg a környezetünk, hát tegyünk magunkért. – szája kiszáradt, de folytatta. – Meg kell óvnunk a lakosságot az esetleges támadásoktól, kitelípteném a gyermekeket a nagyobb városokból az édesanyjukkal együtt. Figyelnünk kell a tartalékokra is, korlátoznunk kéne a fogyasztást, ha a helyzet elharapódzna.
- Támogatom – Ausztrália biztatóan mosolygott rá a lányra. – A teljes elsötétítéssel elkerülhetnénk egy esetleges bombázást.
- Emberek, mégis mi ez? – horkantott fel a skót. – Unalmas háború? Ülőháború?
- Nem, uraim, csak mi a háttérből fogunk működni – India cinkosul pillantott végig a társaságon.

*** 

   A pislákoló fény lassan hatolt az eddig önkívületi állapotban leledző tudatába, az ismert világ, az élet visszafogadta eltévedt hívét, mely ennyi év után is visszakívánkozott a Föld nevű pokolba, a zöld szempár óvatosan bukkant elő a szőke szempillák zuhatagából, hogy megpillanthassa a rá annyira várakozó kéket.
   Arthur feje zsongott, egyszerűen szét akart robbanni, nyögve szorította arcához égő kézfejét, ajkai kicserepesedtek. Hirtelen villant fel előtte a vörös szempár, a képébe nevető kaján vigyor, a semmiben szétterülő fekete kabát, majd a vízben eltűnő, ezüstös kém. Torka ismét összeszorult, ahogy elmerült emlékeiben, ahogy ujjai közt ismét érezni vélte a porosz köpenyét, ahogy elnyelte a feketeség, a vakság és mégis csak egyet látott, betöltötte a világot az óriás, lüktető, vörös szempár. Érezte az erdei levegő fanyar illatát, a kemény föld felszínét, hallotta a levegőben süvítő lövés üvöltését és ismét megélte, ahogy elragadják a társát, ahogy Franciaország kiüresedett szemekkel zuhan előre, majd Németország egyszerűen felnyalábolja és elragadja. Ne merészeld! Nem teheted ezt! Nem lehet Francis az első áldozat! Ő nem lehet áldozat! Akarta üvölteni, de hangok nem hagyták el a száját. Riadtan kapott az emlék után, mintha bármit is megakadályozhatna. Döbbenten bámult az ujjai közt összegyűrődő ruhaanyagra.
   Francis meglepődve fordult hátra. Anglia félig felülve meredt rá, görcsösen szorongatva a férfi ingét. Az angol tekintete üres volt, de arca feldúlt, szemei tompán ragyogtak, megizzadt homlokára tapadtak arany szőke tincsei. A francia akaratlanul mosolyodott el. Arthur hevesen zihált, kigombolt inge alól kilátszott a fehér kötések egy kisebb regimentje.
- Nyugalom, mon cher! – óvatosan fejtette le a vadul belékapaszkodó, reszkető ujjakat. – Semmi baj, ez a gyógyulással jár, még nem vagy egészen önmagad – csitítgatva simított végig a másik kócos fején.
- Gilbert! – zihálta a másik. – Ludwig! Ludwig lelőtt!
- Sss! – Francis gyengéden érintette meg a sápadt arcot. – Le megy a lázad és kutya bajod sem lesz! – mosolygott rá összeszorított ajkakkal. – Már alig várom, hogy elhordj mindennek! De a fene vinne el téged! – sóhajtott megigazítva a másik vállán a kék kabátot. – Gyakrabban is viselhetnéd a francia színeket, egyszerűen isteni.
- Mi történt Feliks-szel? – fuldokló módjára próbált mindent megragadni Arthur.
- Mi ez a személyeskedés? –vonta fel a szemöldékét Bonneyfoy.
- Azt mondd, hogy mi van Lengyelországgal! – parancsolt rá.
- Szeptember 29.-én gyakorlatilag ketté tépte Oroszország és Németország – Francis arca gondterheltté vált. – De Lengyelország továbbra sem kapitulált – elgondolkodva pillantott ki az ablakon. – Nem hiszem, hogy ezt képesek leszünk békésen elintézni.
- Hogy voltál képes ebben reménykedni?
Franciaország meglepődve kapta fel a fejét a másik erőteljes hangját hallva.
- Ebcsont beforr, mon amour? – mosolygott rá halványan. – Azt hittem, hogy 1917-ben lezártuk ezt a banzályt. Lebecsültük Ludwig erejét.
- Vagy éppen túlbecsültük – Anglia vakon bámult maga elé. – A versaille-i béke viccnek is rossz volt – körbepillantott az alkalmi sátor ütött - kopott falain.
- Sose lesz már ennek vége?
- Ha vége lesz, nem lesz tovább miért élnem. Nemzetként elvesznék – súgta az angol kiszáradt torokkal.
- Képtelen lennél békében élni, Angleterre? – Francis ujjai közé csípett egy szőke tincset.
- A béke magával hozza a magányt, az országok csak a hadak alkotta szövetségekben törődnek egymással.
- Tudod, hogy az én ágyam bármikor nyitva áll előtted – dorombolta a férfi. – De ha ürügy kell, hát rendezünk egy kis hacacárét!
Anglia tekintetét lesütve gyűrögette a lepedőt, majd egyszerűen hagyta kicsúszni kezéből az anyagot. Zöld szemei, melyek tele voltak ki nem mondott kérdésekkel, mérgező néma váddal, hirtelen villantak a franciára.
- Mégis, hogy szöktél meg Ludwig és Gilbert elől? – hangja hidegen csengett.
- Mire gondolsz? – Franciaország értetlenül pillantott rá.
- Emlékszem, hogy vártak a partnál, hogy minket akartak.
- Szóval magadnál voltál, te hólyag! Én meg cipeltelek és aggódtam érted! – a latin megjátszott dühvel támadt vissza.
- Téged meglőttek! – Arthur elengedte a másik válaszát a füle mellett. – Megsebesültél!
- Lázálom volt, Angleterre! Hajam szála se görbült. Kivétel, amit a te testsúlyod kitépett a hurcolásod közben, de ennyi – intett magán végig színpadiasan.
- Láttam! – csattant fel Kirkland ellentmondást nem tűrve.
   Hirtelen pattant fel az asztalról, az imbolygó szobával nem törődve, belekapaszkodott a francia ruhájába és ugyanazzal a mozdulattal vágta az előbb még saját helyére. Hangosan zihálva szorította tovább a fehér ingnyakat, a mellkasa menthetetlenül szét akart repedni, szemeibe könnyek szöktek, de rávetette magát a másikra.
- Angleterre?! – Francis döbbenten terült el, megréműlve pillantott a fényes zöld tekintetbe. Megkísérelt a másik arcához érni, de az egyszerűen elhajolt. Vonásai, ha ez lehetséges volt, még tovább keményedtek.
- Hol sérültél meg? – követelte ismét a választ.
- Félrebeszélsz – Franciaország nyugalmát visszanyerve állta a sarat.
- Hazudsz! – Arthur üvöltve csapta az asztalhoz a másikat. – Összeálltál velük?!
A szorongatott arcáról gyorsan párolgott el a gyengédség minden jele, kék szemei fagyosan csillogtak. Arthur feleletet sem várva tépte fel az inget. Fogcsikorgatva bámult a másik sértetlen mellkasára.
- Regenerálódtál? – hunyta le szemeit.
- Nem sérültem meg – közölte az hidegen.
- Hanyadika van?
- Október 1.
- Németország?
- Gyakorlatilag mozdulatlan. Hitler politikája változatlan. Wales és a tagállamok megkezdték a felkészülést a háborúra – Francis finoman érintette meg a másik kézfejét. – Anhalt túlélte a sérüléseit. Ha teljesen rendeződik az állapota, megkezdik a kihallgatását.
- Megvárják, hogy felgyógyúlj, hogy megkínozhassanak – Anglia rezignáltan vette tudomásul a hallottakat.
- Kénytelen leszel megtanulni úszni – derült fel Francis a gondolatra.
- Nincs rá idő – sóhajtott Arthur.
- Szorítunk.

***

   Az elegáns tárgyalóteremben szinte bombarobbanásszerűen hangosan kattogott a falióra. A mutatók kérlelhetetlenül rohantak előre, a felek tudtára adva, hogy mennyit rabolt el ez a konferencia az értékes idejükből. A nagy műgonddal berendezett szoba a béketárgyalásnak adott helyet, de a résztvevők ellenségesen méregették egymást. Semlegességüket féltve őrző országok ültek egymással szemben a kerek asztal körül. Hollandia végtelennek tűnő látszatnyugalma épp elillanó félben volt, de arcát fehér-kék csíkos sáljába rejtve próbálta megőrizni azt. Karjait összefűzve hallgatta a másik nemzet halaszthatatlan kérését, mely túl mélyen érintette őt. Zöld szemei csupán résnyire nyíltak fel, hogy rápillanthasson egyre sápadó kedvesére.

   Belgium egyre inkább szédülve próbált odafigyelni a konferenciára, mely látszólag az ő és testvérei érdekeit kívánta védeni, mégis inkább alibinek érzete az egészet. Gondterhelten pillantott a masszív faasztalra. Mitévő legyen? Németország szavai mindinkább arról győzték meg, hogy menten lépjen kapcsolatba a csélcsap Franciaországgal vagy keresse fel az örökké büszke Britannia valamely tagállamát és a közvetítő szerepét játszva igyekezzen megteremteni a békét, de ha ez mégsem sikerülne, akkor Ludwig akár tűzön - vízen át is megvédené az ő kis békekatonáját. Cukrozott patkányméreg. Németország fürkésző tekintete sehogy sem hagyta nyugodni, zöld szemeit idegesen hunyta le, csakhogy megszabaduljon azoktól a jegesen követelőző kékektől. Feszülten csavargatta szőke, hullámos tincseit, döntésképtelenül ficergett. Döbbenten kapta fel fejét a kezébe csúszó meleg ujjakat megérezve, testét jóleső forróság járta át. Hollandia pontosan előtte térdelt, örökké kifejezéstelen arcán gyengéd mosoly ült.
- Nem veszünk részt – súgta a lánynak és egyben az egész teremnek is. – Ránk ne számíts – finoman húzta fel Belgiumot ültéből.
- Hollandia, gondold meg, kérlek! – Ludwig barátságosan, szinte kérlelően kérte újra. – Háború fenyegeti Európát és tehetnénk ellene!
- Vonulj ki Lengyelországból – a férfi hetykén felelt.
- Nem tehetem – a germán arca megfeszült.
- Én pedig nem tehetem meg, hogy veszélybe sodorjam a népem.
- Franciaország és Anglia nem fognak elgondolkodni, ha feláldozásotokra kerülne sor. Meg akarom akadályozni, hogy vérontásba fulladjon a helyzet – szemei résnyíre szűkültek. – Ha kell erőszakkal is. A politikusaid majd döntenek helyetted.
- Nyílván őket sem tudtad meggyőzni, ha egészen eddig elrángattál minket – Belgium derekát átkarolva fordult a kijárat felé. – Belward? – szólt hátra.
Svédország kifejezéstelen arccal állt fel, szótlanul lépett a távozók mellé. Óvatosan biccentett Németország felé, majd egyszerűen távozott.
- Együgyő ostobák! – sziszegte Ludwig a bevágódó ajtónak. - A játszótársaid visszautasították a balek szerepét – sóhajtott hajába túrva.
- Mégis, mire számítottál? – Gilbert hang nélkül lépett be az ismét kitárt ajtón. – Soha nem tiszteltem meg idiótákat a jelenlétemmel.
- Dermesztő ez a svéd pofa – rándult össze Németország a gyújtója után kotorászva.
- Pont te mondod? – röhögött fel Poroszország. – Oroszországgal cimborálsz!
- Cimborál a halál! – morogta öccse a cigarettásdoboznak. Átnyújtotta a tartót fivérének. – Kérsz? Csak a tartalékaira van szükségünk. Nem ronthatunk be a nyugati hatalmak közé három darab 10 éves lövegtoronnyal. De Ivan hadereje sem mellékes, egyelőre túl erős ellenségnek. Eleinte kénytelenek leszünk osztozkodni vele.
- Már most az elárulását tervezed? – Gilbert vigyorogva fújta ki a füstöt. – Szörnyű szövetséges vagy! – meghatottan törölte meg szemeit. – De elmondhatatlanul büszke vagyok.
- Pocsék szülő vagy! – sóhajtott a német.
- De remek báty! – húzta ki magát az albínó – És ebben a ruhában egy valódi szexisten – kezdte látványosan mustrálni magát a kifüggesztett tükörben.
- Édes Istenem! – Németország lemondóan vakargatta a homlokát, nincs az az erő, amely eltántoríthatná a testvérét a legnagyobb szerelem előtti hajbókolástól, ami voltaképpen saját maga.
- Boldogak a lelkiszegények, mert övék a Mennyek országa! Istenem, irgalmazz nekik!
Döbbenten fordult oldalra. Egy pillanatra még Poroszország is megfeledkezett önnön maga imádásáról. Ausztria felháborodottan ácsorgott az ajtóban. Kalapját a hóna alá szorítva lépett be. Sápadt arca még fehérebbnek tűnt ébenfekete tincsei mellett.
- Mégis, hogy szórhatjátok a dohányt erre a gyönyörű régiségre! – hápogva csattogott a fivérek felé.
   Németország elgondolkodva nézett a lába elé. A hamu szétszórva szürkéllett a drága szőnyegen. Gilbert vigyorogva lendült azonnal ellentámadásba, Ludwig megadóan indult inkább valami takarító alkalmatosság után.