English Rose (szösz)

 Elnézést a hosszú kimaradásért, de itt a tanév vége és ez rám most sincs jó hatással. >< Az írás jóformán egyáltalán nem megy, de megpróbáltam kiszenvedni magamból valamit.

Fandom: Axis Powers Hetalia
Párosítás: Fruk (bár nem sok utalás van rá) Jellemző: angst
Tartalom: Hát elég érdekes lett. A fic a Minecraft nevű játékon alapul. A creeper a program híres alakja. Egy kúszónövény, mely áldozata mögé surran és felrobban. A Nether, a pokol. Angliánkat ezen lény bőrébe bujtattam.

 

   Vérforraló hőség uralkodott az ismeretlen vidéken. Neve nem volt, nem volt ki elnevezze, ki szánjon rá annyi időt és energiát, hogy törődését, esetleges érdeklődését megkereszteléssel kifejezze és ezzel kirántsa ezt a helyet az elhagyatottság szürke burkából. A természet uralta földön nappal a csendes madár dal kényeztette az állatok lelkét, míg éjszaka riadtan menekültek el a misztikus szörnyek zord üvöltése hallatán. Az este sötétjében megelevenedtek a rémhistóriák alakjai, melyekről a távoli falvakban suttogtak.
   Arthur nem értette, hogy miért született a földre ember, hogy miért kellett a világba egy oly kártékony réteg, mint a halandóké. Nagyot sóhajtva húzta végig ujjait a selymes pázsiton. Arcát csiklandozták a kósza szálak. Bár tagadhatatlanul a természetfeletti gyermeke volt és a sötétség fogja, mégis bírt azzal a képességgel, hogy kitörjön a világosságra, hogy megcsodálja a napot, mely testvéreinek nem adatott meg. Mindig úgy érezte, hogy túlértékelik a nappalt, hogy nem rejt oly csodákat, mint ahogy Netherben sejtik, de meg volt a maga bája. Unottan figyelte a ragyogó sugarakban megfeszülő madarak szárnyait, kecses táncát és gyönyörű tollait. Irigy volt rájuk, talán az élet egyetlen formái voltak, amit képes volt csodálni, a szépségüket, az erejüket, mellyel megőrizték szabadságuk, mikor ő elcsábult a pokol mocskos szavaitól. S most is, mint ezer éve, ezt a bűnét nyögi. Az örök kárhozat katonájaként léte célja átalakult. Ölni, ölni, de úgy, hogy maga is pusztuljon. Halálában magával kell rántania a jót. Amaz a Netherbe kerül, még az ő lelke végre távozhat és nem kell súlyos bilincseit tovább hurcolnia. Szétszakadni. Ízlelgette a szót sokadszor is. Mert ez várt rá. Saját célpontját meglelve, végzetes érintésben részesíteni és vele együtt darabokra válni. Ebben leledzett a creeper sorsa, valami értékeset fogni, megragadni és tönkretenni.
  Felpattanva rohant a tükörsima vízfelülethez. Némán bámult arra, ami megbukásakor lett. Ember. Nehéz volt elhinni, hogy egy rózsa, egyetlen szál rózsa valaha megelevenedik és másért sem lesz, csak a gyilkolásért. Valaha járni akart, nevetni, szeretni, ma visszatért volna a nedves, hideg földbe, ha nem kellene elragadnia őt, de tehetetlen volt, a sorsát megírták. Megírták, mikor erőt és emberi életet kívánt a szívéért cserébe. Most kiszakítják azt. De ha halandó is lett csak egy hibrid szörnyeteg. Valahol a növények és az emlősök közt ragadva. Teste kifejlődött, tökéletes volt, talán kissé törékeny, de megfelelő. Viszont bőre alatt erek helyett tüskés ágak, gallyak szaladtak, bokáin apró levelek rügyeztek és néha kézfején is. Tudta, hogy szíve nincs, sosem volt és sosem lesz. A hiányolt szerv helyén egy rózsa bimbó nyugodott, egy szál, ami valaha ő volt, amit valaha az anyatermészet adott. A levegőt bent tartva szorította tenyereit néma mellkasára. Szusszanva dőlt a hátának simuló melegségnek, az ujjai közé furakodó kéz perzselte és az arcát szőke, puha tincsek csiklandozták. A férfi ölelése egy pillanatra feledtette sanyarú sorsát, a közelsége elbódította. Egyet akart: semmivé válni. Felrobbanni vele együtt, együtt elpusztulni. Fuldokolva simította tenyerét a másik arcára, húzta közelebb, hogy elragadja, ami nem adatott meg neki. Csak kívánnia kell és sorsa beteljesül. Zöld szemei hirtelen pattantak fel. Riadtan lökte el. De maga is nyögve esett hanyatt döbbenetében. Szólni képtelen volt, nem emberi lény révén képtelen volt beszélni, felelni, megértetni magát. Szavai, érzelemei megértetlenül maradtak ma is, ahogy éveken át, ahogy mindig.
   Szürke porfelhő vonta uralma alá a nevenincs tájat.