Vesznie kell!

Fandom: Axis Powers Hetalia
Párosítás: leheletnyi FrUk
Szereplők:
          Arthur Kirkland - Anglia
       Francis Bonnefoy - Franciaország
Korhatár:  PG-13
Jellemzők: general
Rövid tartalom:
Anglia új megbízása csöppet se tetszik a franciának. Megbízás? Sokkal inkább parancs.
Arthur belátja, hogy a kalózok ideje leáldozóban van. Már nem hajtja a régi lendület, mondhatni, kezd megszelídülni. Bizonyos dolgok, emberek fölöslegessé válnak.

       

         A francia halálra vált arca még sápadtabbnak tűnt a kabin ablakán beszűrődött holdfényben. A kezében tartott tőr pengéje meg-megcsillant. Remegő ujjai elfehéredtek a markolaton. Tétovázva tett egy lépést hátra. Megrémítette az előtte álló angol kalóz dühös tekintete. Túl jól ismerte már ezt az izzó szempárt. Kevés dolog volt képes frászt hozni rá, de ahogy ez a férfi méregette, attól kirázta a hideg. Elégszer látta, hogy tudja, valami szörnyűség fog történni. Számba vette a lehetséges menekülő utakat. Csalódnia kellett. Angleterre sarokba szorította. Az ajtóval csak a másik válla felett szemezhetett. Az apró, kör alakú ablak még az ő tökéletes, kecses testének is szűk.

        Angliát rettentően bosszantotta Francis viselkedése, de végül is, mikor nem. Legszívesebben felpofozta volna. Elgondolkodott, hogy mi is tartja vissza? De arra jutott, hogy nem lenne célszerű megütni, míg nem teljesíti a ráosztott feladatot. Először a szívesség szót akarta használni, de tartott tőle, hogy a francia esetében a szív csak a vér pumpálására alkalmas, de az érzelmek befogadására vagy alkotására képtelen. Nem, ez így nem igaz. A haszontalan dolgokhoz igenis kötődik. Szerelmes a nőkbe, míg ágyba nem viszi őket, imádja az italt, míg az utolsó cseppjéig el nem pusztítja, rajong egy országért, míg az övé nem lesz és bolondulásig szereti saját magát.

- Ugyan, Angleterre, ezt nem gondolhatod komolyan! Én erre egyszerűen nem vagyok képes!

Az akcentusától Arthur hátán a hideg futkosott, de erőt vett magán.

- Nem emlékszem, hogy kérdeztelek volna. - zárta rövidre a vitát. - Most pedig csináld, míg jó kedvemben vagyok!

Tett egy határozott lépést előre. Francis maga elé kapta a tőrt, remélvén, hogy ezzel is időt nyer. Anglia mostani kérése megrémisztette. Egyáltalán nem akart eleget tenni neki. Soha nem fog ekkora gazságot elkövetni! Önszántából biztosan nem! Hányszor vádolták már azzal, hogy nincs lelkiismerete? Ilyenkor hol vannak?

- Oké. Egyezzünk meg! - próbálkozott. - Kössünk megegyezést!

- Az kompromisszum. De nincs min egyezkedni. - a maradék türelme is kezdte elhagyni. Tudta, hogy hosszú menet lesz, de hogy még hajlandóságot sem mutatott a másik, az meglepte. Izzadó tenyere szinte könyörgött, hogy összeroppanthassa Francis orrát. Automatikusan ökölbe szorította, de megálljt parancsolt magának. Most nem ütheti meg! A rászegezett fegyverrel viszont egyáltalán nem szimpatizált. Végszükség esetére nála volt egy puska, de egyáltalán nem füllött a foga a takarításhoz. A legénységet meg persze pont ma este engedte szórakozni. A hátra lévő életét rá merte volna tenni, hogy nem talál egy átkozott józant sem a fedélzeten.

- Angleterre, beszéljük meg. - búgta Francis. Az elnyújtott szavak még jobban közszemlére tették borzalmas kiejtését. De végső fegyverét vetette be. Kizárt, hogy annyira prűd legyen, hogy egyáltalán ne hasson rá. A kést a közeli asztalra csúsztatva, lerohanta a döbbenettől mozdulni is képtelent angolt. Kezét becsúsztatta az inge alá, a másikkal pedig a hátába kapaszkodott, hogy ne lehessen olyan könnyen lerázni.

- Gondold át, Angleterre! - dorombolta.

Arthur lélegzése felszínessé vált, de nem ellenkezett.

- Csodálatos! - ujjongott Francis magában. Többszörösen jól járt. Angleterre elállt a tervétől és ő végre megvalósíthatja a róla alkotott  perverz álmok valamelyikét. Feljebb csúsztatta időközben elkalandozott kezét. Néma boldogsága hamar szétrobbant, akár csak egy szappanbuborék. A csípőjének feszülő kemény tárgy aligha az, amire ebben a helyzetben vágyott. Lassan pillantott le. A hideg puskacső nem kimondottan hozta izgalomba, bár ha Arthur erre vágyik, szívesen eljátszadozik vele.

- Eressz el, te varangy! - sziszegte.

- Egyetlen csók, és a saját bejáratú, gyönyörű hercegnőd leszek! - ilyen könnyen nem adta fel.

A cápa sem ereszti az áldozatát, ha már megízlelte annak vérét. Ezzel minden kalóz tisztában volt. Angliának kényszerítenie kellett magát, hogy ne húzza meg a ravaszt.

- Fogd azt az isten verte kést, essünk túl rajta! - a hangja remegett az idegességtől.

- Non! - a francia szemében valami ijesztő elhatározás csillogott.

- Hogy a beled rohadna el, te átkozott piperkőc! Hozd a kést, mielőtt keresztül lőlek! - egyenesen Francis szívére igazította a csövet. Legnagyobb döbbenetére a francia kitárta kezeit és kissé hátra billentette a fejét.

- Te most mi a fenét csinálsz? - sziszegte. Kezében remegett a pisztoly a visszafojtott indulat miatt.

- Várom, hogy lelőj. - felelte nemes egyszerűséggel. Nem ez lett volna az első golyó, amit kap és ha értékes célért szenved, talán az Isten is megbocsátóbb lesz, mikor bűnei hosszú listáját firtatja.

- Ne szórakozz velem!

- Nem, mon cher, ezt képtelen vagyok megtenni veled.

- Velem?

- Ostobaság, amit kértél. Hallgass rám! - kezeit a másikra fektette nem törődve az undorodó pillantással. - Holnapra meg fogod bánni!

- Megbánni? Mégis mit?! - ordított.

- Angleterre, ő hozzád tartozik! Nem teheted ezt vele!

- Vele? - Arthur az orrnyergét masszírozta. - Francis te súlyosabb eset vagy, mint hittem!

- Nem, nekem semmi bajom! Te őrültél meg! Egyáltalán, hogy juthatott ilyen az eszedbe?! - élénken gesztikulált, hogy még jobban kifejezhesse  jogos dühét.

Arthur kezdett félni, a felélénkült francia terebélyes kézmozdulatai túl közel jártak a szeméhez. De ha kitalálja verni, eltorzítja azt a csini pofikáját, amire oly büszke.

- Nagyon kegyetlen vagy mon cher, nem bánhatsz így vele! Hálátlan vagy és egy utolsó áruló! Nem szúrhat...

- Hálátlan és áruló?! Mégis miről beszélsz, te..

- Igen, pontosan! Soha nem fogom engedni, hogy ezt megtedd! Soha! -ujjait végig húzta az időközben a robbanásveszélyessé váló angol alsó ajkán. - Non, Angleterre. Ő a társad, a részed. Nem ölheted vagy rövidítheted meg ilyen módon! Ez egy aljas támadás! Még tőled is aljas! Szeret téged és mindenben követ, megvéd, veled harcol, mindig veled! Nem érdemli meg ezt a bánásmódot! Ame..

- Francis, kezeltesd magad! - Anglia maga is meglepődött saját nyugodt hangján. Miért is? Elvégre ő az ősapja a tökéletes angoloknak! Messze felette áll egy koszos békának. Elege volt az egész cirkuszból. Egy apró mozdulattal lesöpörte magáról a másik kezét és finoman kikerülte. - Akkor megcsinálom magam. - az asztal felé nyúlt.

Egy kék kesztyűs kéz csapott le a tőrre. Anglia dühösen fordult a háta mögé került francia felé.

- Add ide! - tagolta.

- Soha!

- Francis! - kinyújtotta felé nyitott tenyerét.

- Arthur?

Az említett látszólagos nyugalma elpárologni látszott.

- Csak azért hívtalak ide, hogy megússzam egy hisztirohamod, erre tessék!

- Hiszti? Ez az igazságérzetem és az aggodalmam! Ostobaságr...

Az angol maradék türelme is elpárolgott. Hangosat roppant a francia álla. Francis hátra tántorodott és szitkozódva próbálta helyreigazítani kiugrott állkapcsát. Arthur megragadta a kést és végre tettrekész volt. Egyetlen mozdulat és véget vethet ennek az értelmetlen eszmecserének.

- Ne tedd ezt kérlek! - Francis reszketett. Már egyáltalán nem érdekelte, hogy az arcán végig folyó vér beszennyezi drága ingét. - Akkor inkább hagy csináljam én!

Szánalmasan festett a földön térdelő, vérző és reszkető férfi. Anglia eddigi dühe, mintha csökkent volna.

- De ha elrohansz a késsel, akár Párizsba is utánad megyek! - nyújtotta felé a tőrt.

Francis megnyúlt képpel ragadta meg a markolatot.

- De amit levágok, azt haza vihetem? Mégiscsak egy ilyen gyönyörű lény maradványai. Jobban kéne tisztelned! - tette hozzá suttogva.

Ha még tízezer évig fog élni sem fogja soha megérteni Franciaország perverzióját, ebben biztos volt Anglia. De ha a borvedelőt ezt teszi boldoggá, ám legyen.

- Tőlem. -rántott vállat hanyagul.

Francis halk imádkozásba kezdett. A kalóz vérnyomása minden egyes szó után emelkedett.

- Legalább egy normális ollót adhattál volna, de elkezdni ezzel is el tudom.

A hold ezüstös sugarai megcsillantak a pengén, majd lecsapott. Halálos csendben figyelte a lehulló arany tincseket. Úgy érezte, mintha Párizs bombázásába kezdett volna. Szinte hallotta a sikolyokat, a túlélők könyörgését. De újabb támadást indított és velük is végzett. Miért? Suttogták a szálak és a koszos fapadlóra zuhantak. A fájdalom vasmarka csapódott a szívére. Nem tudott visszaemlékzeni, hogy mikor is tett utoljára ilyen szörnyűséget. Összekaparászta a földről a meggyalázott lófarok maradványait.

- Gyűlöllek Angleterre! - hüppögte. - Hogy kényszeríthettél erre? 

Amit ma este tett, azt soha nem meséli el senkinek.

- Nehéz elhinnem, hogy egy sima hajvágás, ennyire kiborít.

- Egy sima hajvágás??!!- hüledezett. - Vétek, amit ma tettünk! Isten elleni vétek! El kellett pusztítanom ezt a csodálatos zuhatagot! Ezt a gyönyörű mézszőke zuhatagot! -arcát a levágott tincsekhez dörzsölte.

Anglia komolyan kezdett aggódni európai szomszédjáért.

- A tiédnek is ugyanilyen színe van. - állapította meg egykedvűen.

- Hogy valaki ilyen vak legyen! - tért magához Francis. - Az enyém könnyed és ragyogó, akár a párizsi naplemente! A tiéd olyan, akár a folyékony arany! Selymes, puha, gyönyörű, de mégis oly erős! - szívéhez szorította a kézfejét. - Nők ezrei irigylik ezt a csodálatos hajkoronát és te csak úgy eldobtad! Pedig nemesebb, akár a legnagyobb gyémánt és szebb, mint a frissen nyílt rózsa! Olyan, mintha színarany folyna át az ujjaid között. - Úgy szónokolt, mintha a világ sorsa múlt volna rajta.

- Aha, ha te mondod. Mehetek? 

- Nem mész sehova! Kerítek egy ollót és kapsz valami normális fazont! Gyönyörű leszel, mon cher! - simított végig az angol nyakán.

Arthur összerezzent a hirtelen érintéstől.

- Nem lehetne inkább valami férfias?

- Nem hozzád beszéltem. Várj egy pillanatot, kerítek egy ollót és kiigazítalak! 

       Mielőtt a másik reagálhatott volna, kivágtatott a fedélzetre. Elbotorkált a korlátig. Mosolyogva pillantott a holdfényben ezüstösen csillogó tincsekre. Megrohamozták a régi emlékek, mikor először vágta Arthur haját, milyen kicsi volt még. Még egyszer az arcához emelte zsákmányát. Megcsapta a már jól ismert illat. A rétek, gyógynövények, vadvirágok édes esszenciája. Újra Britanniában érezte magát. Angleterre lehet, hogy folyton növekszik, de mit sem változott. Elsüllyesztette a zsebébe. Ha rövid hajat akar, akkor abból hozza ki a legtöbbet! De honnan kerítsen ollót az éjszaka közepén?