Boldog Halloweent!^^

Halloweeni lidércnyomás

Bár mostanában alig jelentkeztem, de a Halloweent még én sem hagyhatom ki! Szeretnék nektek boldog Halloweent kívánni egy új fic-kel! Összedobtam nektek egy kis kellemes rémüldözést. Remélem elnyeri a tetszéseteket!

Amerika halloween éjszakáján felkerekedik, hogy meglátogassa kedvenc angol rokonát. Ám mikor megérkezik Anglia elhagyatott lakásába az este ijesztő fordulatot vesz. 

 
   A magára hagyott ház még kísértetiesebben hatott az ablakon át beáramló ezüstös holdfény tengerében. A nyitott ajtó néha meg-megreccsent. A szél sikítva szaladt keresztül a kihalt nappalin. A teás csészék mosatlanul feküdtek az asztalon, némelyikben még volt is az édeskés barna löttyből, melyre az angol esküdött. A cukorkristályok szétszórva ragyogtak az antik tálcára vésett furcsa cirádák hálójában. A tejszín unottan nyaldosta a porcelán edény oldalát. Az evőeszközök szokatlan rendetlenségben feküdtek itt és ott. Egy kanál a drága szőnyegen feküdt, apró foltot hagyva azon.

       Elmerengve emelte fel az amerikai. A hátán szaladgáló hideget igyekezett a nyitva hagyott ablakkal magyarázni. A rendetlenség pedig... A rendetlenség természetes. Talán sietett valahova. Reszketve tette vissza a földre az evőeszközt. Anglia nem hagyna így semmit. Soha. Próbálta elnyomni a torkát szorongató jeges félelmet. Mindez véletlen. Véletlen, hogy úgy egybevág a tegnap esti horrorral. Arthur jól van. Csak beugrott az a bolond francia és elrángatta valahova. De Anglia előtte rendet rakna. – suttogta egy hangocska. Nem volt ideje. De miért nem? Visszaslattyogott az előtérben hagyott láncfűrészért, mely jelmeze kiegészítése volt. A tökéletes zombie hunter ismérve. Magához húzta a hideg fémet. Elöntötte egy új, de mégis régi érzés. A gyerek is felelősséggel tartozik a szülőért. Ha Anglia nem tudta magát megvédeni, akkor neki kell megtennie.

 - Iggy! – kiáltotta a sötétségbe.

Semmi válasz. A fűrész még hidegebben simult hozzá.

 - Ne szórakozz Iggy! – próbálkozott.

A ház hallgatott. Alfred hátrapislogott a bejárati ajtóra. Nagyot nyelt és elindult befele. Egy hőshöz nem méltó a megfutamodás. Ő pedig Amerika, a hősök hazája, az egyetlen és a legyőzhetetlen. Anglia pocsék ízlése, mintha életre kelt volna az éjszakában. A függönyök baljós árnyéka, mint a megtépett kísértetek, az öreg bútorok recsegve vicsorogtak rá, a ház pedig gyűlölködve nehezedett rá, a londoni levegő szinte fojtogatta. Egyik lépés követte a másikat, egyik szoba jött a másik után, de az angolnak nyoma sem volt.

 - Iggy, hol vagy? – suttogta ez elszántságát egyre inkább elvesztő amerikai. 

A konyha üresen ácsorgott, az ajtó halkan kitárult. A hátsókert rózsái összezáródva szenderegtek. Alfred most először gondolt arra, hogy talán neki sem kellett volna felkelnie. Otthon feküdni a kényelmes paplan alatt és lopni a napot. De nem. Ő felkelt és önként eljött ebbe a horrorházba.

 - Anglia!!! – zengte.

Halk nyögés volt a felelet. Egy pillanatra, mintha kuncogást is hallott volna. Egész testében reszketett. Nem akaródzott tovább menni. De mi van, ha Anglia bajban van? Ha segíthetne rajta, de inkább megfutamodik?

 - Alfred. – könyörgött a hang.

Amerika kis híján felsikoltott. Az arcán lekúszó hideg csepp, csakis izzadság lehet. Ő ugyanis nem fél! Ha Angliáról van szó,akkor nem! Tett egy lépést, aztán még egyet. Nem is nehéz ez, mosolyodott el. Ezen próbálkozása inkább hatott vicsorgásnak, de ez érdekelte a legkevésbé. A vén lépcső nyöszörögve ellenkezett a súlya alatt. Amerika öntudatlanul kezdett könyörögni neki. Legalább a meglepetés ereje álljon mellette. Minden egyes fok után egyre közelebb került az emelethez. Talán pont a vámpírok főhadiszállására készül betörni. Jól emlékezett a filmre, a véres falakra, az áldozatok üres tekintetére, a szörnyetegek korcs arcára. Keze megremegett a korláton. A felismerés hirtelen tört rá. Ha ezek tényleg vámpírok, a láncfűrész mit sem ér. Tekintete az ősöreg lépcsőre tévedt. Anglia meg fogja ölni, ha ezt megteszi. De ahhoz életben kell maradnia! Minden erejét összeszedve rúgott a szegény tárgyba. ( A fűrész túl hangos.) A fa felsírt és végig repedt. Kisebb erőfeszítés nélkül törte le a neki tetsző darabot. Új fegyvere, új bátorsággal öntötte el. A karót magasba emelve rontott fel az emeletre. Halk nyöszörgés kúszott végig a folyosón. Az új keletű erő, mintha elillant volna. A szíve visszahúzta a földszintre, az utcára, a gépre, a házba, az ágyába, a zárt ajtó mögé.

 - Hős vagyok! – suttogta. – Hős vagyok! – egyre kevésbé hitt a saját szavaiban.

A hang egyre erősödött. A hálószoba öreg ajtaja résnyire nyitva volt. A kiáradó fény inkább tűnt sötétségnek. A melegség helyett kétségbeesés költözött az ifjú szívébe. De Arthur vár rá! A világnak szüksége van egy hősre és ő..

 - Hős vagyok! - kiabálta és berúgta az útját álló akadályt.

Kis híján átesett valamin. Morogva mérte végig a padlót. Kanada feküdt előtte a saját vérében fürödve. Gyermeki arca elsápadt, szőke haja összetapadt, zombi jelmeze (melyre Alfred beszélte rá) szétszakadt. Amerika hüppögve esett térdre. Magához húzta testvére testét. Matthew még nem hűlt ki, egészen élőnek hatott.

 - Alfred! - suttogta a korábbi könyörgő hang.

Amerika döbbenten kapta fel a fejét. Az oly nagyon keresett személy, ott ült vele szemben. Anglia arca sápadtabb volt, mint az elefántcsont színű fal mögötte, szemei vörösen izzottak, de nem annyira, mint az ajkai szélén csillogó vér. Elszakadt Francis nyakától. A francia esetlenül lógott az angol kezében, fehér öltönye foltokban elszíneződött. Lassan emelte fel remegő kezét.

 - Segíts! - esedezett. Kék szemei tompán ragyogtak, nyoma sem volt a korábbi életerőnek.

 - Iggy! - suttogta az amerikai. Maga se tudta, hogy mit akar mondani. Az agya felmondta a szolgálatot.

 - Üdv Alfred! - Anglia mosolya elragadó volt, bájosan pislogott szempillái alól. - Kérsz? - közelebb lökte a franciát.

Francis megpróbálta megtartani magát, de kísérlete sikertelennek bizonyult. Elterült, mint az általa oly szívesen fogyasztott csúszómászók.

 - Nem. - válaszolt automatikusan.

 Anglia sóhajtva legyintett és feltápászkodott. A kék, selyem köpeny engedelmesen követte mozgását. Az inge makulátlanul ragyogott, csak a gallérján éktelenkedett egy folt. Fehér csőnadrágja, amivel Alfred nem igazán tudott mit kezdeni, kiemelte karcsú lábait. Francis ki akart csúszni a kecses ujjak közül, de az anglikán könnyedén visszarántotta. Gyermeki könnyedséggel tartotta a nála fél fejjel magasabb férfit. Pillanatok alatt kitapogatta a már felhasadt verőerőt a másik nyakán.

 - Jó étvágyat! - suttogta elbűvölő mosoly kíséretében.

A francia arca már majdhogynem beletörődöm volt, nem kapálózott és kiabált, ahogy az amerikai elképzelte azt. Az angol fogai megcsillantak a holdfényben. Úgy hatottak, akár a pengék. Egy kobra sebességével csapott le. Áldozata csak felszisszent, mintha egy pillanatra magához is ölelte volna gyilkosát. A fiú arcára fröccsenő vér langyos volt. Alfred testét elöntötte a pánik, reszketve pattant fel. Nem akart többet látni. A büdös igazság az volt, hogy elkésett. Sem Francis-t, sem Matthew-t, sem Angliát nem tudja megmenteni. A hős szégyenszemre megadta magát és futni kezdett. Hol gondolt ő már a hősökre? Rohant az éltéért! A több millió amerikai életéért, aki hozzá tartozik. Végigszáguldott a házon, ki az utcára, hátra sem nézve. Pár perc múlva nevetés törte meg a csendet. Francis a könnyeit törölte a röhögéstől.  Kanada csak a fejét csóválta és igyekezett elnyomni a felszínre kívánkozó mosolyt. Anglia csettintett, a varázs megszűnt. A színek visszatértek, a tűz fellobbant, a szobát elöntötte a világosság, a sebek behegedtek, a szakadások összehúzódtak. Az Amerika által látott horrornak nyoma sem maradt. A francia kényelmesen elnyúlt a házigazda ölében.

 - Takarodj innen! - horkantott az angol.

Ám a letaszított francia belekapaszkodott a szőke nyakába. Hangos puffanás társaságában találták magukat a földön. Anglia káromkodva próbált felkelni a másikról, de az magához ölelte.

 - Vedd a vérem, te Éjszaka hercege! - morogta a mérgesen csillogó zöld szempárba. 

 - Eressz! - pironkodott a rákvörös férfi.

Kanada némán ácsorgott fölöttük. Mikor megelégelte a műsort, csak a telefont ejtette közéjük. A két kérdő tekintet kereszttüzében elvörösödött.

 - Fel kéne hívni Amerikát, mielőtt riadóztatja a katonaságot vagy atomot dob a mi nyakunkba is. - felelte egyszerűen.

 - Hívd fel te! - dobta vissza telefont a francia és a földre nyomta a trónfosztott vámpírt.